Orbán Viktor 2017 februárjában kezd széles körű konzultációt arról, hogy pártelnökként kit javasol az államfői tisztségre a Fidesz-frakciónak – közölte Lázár János csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter kifejtette: a Fidesz-frakció alapszabálya értelmében a kormánypárt mindenkori elnökét illeti a jog, hogy javaslatot tegyen a képviselőcsoportnak. Ez nem azt jelenti, hogy ő lesz a köztársasági elnök, hanem azt, hogy a frakció kit jelöljön – magyarázta, hozzátéve, minden parlamenti képviselőcsoportnak joga van javaslatot tenni.

Lázár János – utalva arra, hogy két köztársasági elnök választás idején is a Fidesz frakcióvezetője volt –, kijelentette: hosszú, alapos, körültekintő konzultáció előzte meg mindkét javaslatot, most is ez fog történni.

Arra a kérdésre, hogy van-e valóságalapja Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter jelölésének, azt felelte: nem tud olyan megbeszélésről, ahol ez bármilyen formában szóba került volna. Azt pedig határozottan cáfolta, hogy elhangzott volna formális vagy informális egyeztetésen, hogy nem lenne szerencsés, ha az leendő államfő református vallású lenne.

Megkérdezték Rubovszky György kereszténydemokrata politikus szavairól is, aki a Hír TV felvétele szerint Áder János újraválasztásáról beszélgetett egy képviselőtársával, és úgy fogalmazott: "közölték, hogy nem létezik, hogy újraválasszák, a Viktor nem engedi". Lázár János szerint ez nem megalapozott kijelentést, hanem "kávéházi pletyka". Azt is visszautasította, hogy Orbán Viktor megharagudott volna Áder Jánosra. Úgy fogalmazott

senki nem orrolt meg senkire sem és nagyszerű együttműködés van a köztársasági elnök, a miniszterelnök és a házelnök között is

, akik 30 éve politikai szövetségesek és személyes barátok.

27 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Fradigege
Akit a gc zsírmore nem csíp. Van egy mondás: az ellenségem ellensége a barátom. Ennyi, te mcskos gc!
panellproli
@Peller Anikó: Meg a Habony és Kövér!Ha Ádernek van egy kis vér a pucájába, akkor most bekeményít, és menti ami menthető még a jövője érdekében, ezeknél már úgyis elmeszelte magát
namihami
Mi van köztük? Most már semmi, szakítottak, mert az Orbán már nem akar gyereket. Van már öt, nem kell több. El is kell őket tartani és a fizu meg a családi pótlék egyre kevesebbet ér.
Hellcat
"Lázár elmondta, mi van Orbán és Áder között"
Amíg a válasz nem az, hogy BÖRTÖNFAL addig nem jó...
Kutyuska
Lázár végig vigyorgott, míg elmondta, hogy senki nem orrolt meg senki, meg kávéházi pletyka.
Legalább humorérzéke van, mert ezen csak röhögni lehet.
Szerintem meg a nagy klasszikust idézve Blöff, blöff, blöff, bármit mondott is Lázár a csütörtöki hazugságok órájában.
Draba
Netán párcserés kapcsolat,vagy ki a fiú ki a lány?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.