Béla egy kakaós csigát lopott el tavaly októberben, amiért már másnap elkapták. Bélának priusza is volt, az édesanyja elmondása szerint 16 évesen egy kortársától memóriakártyát vett el. Mindkét esetben rablás miatt emeltek vádat, mivel a fiú erőszakoskodott is – írja a Magyar Narancs

A lap ott volt a kecskeméti járásbíróságon a fiú tárgyalásán, amit elnapoltak, mivel a sértett, − a bolt biztonsági őre, akinek Béla megszorította a csuklóját, amikor az a ruhájánál fogva próbálta a boltban tartani a lopott kakaós csigával − nem ment el a tárgyalásra. A Bács-Kiskun megyei főügyészség három hete emelt vádat ellene rablás miatt, mivel tettlegességig fajult a biztonsági őrnek való ellenállása.

A főügyész végrehajtandó fogházat indítványozott , és azt, hogy a korábban jogerősen kiszabott felfüggesztett szabadságvesztést is le kelljen töltenie Bélának.

A 18 éves fiú családja szétesőben van, kétségbeesett édesanyja nem tudja, mihez kezdjen.

Húsz kilót fogyott a kisfiam, mióta bent van. [...] Ezt már nem bírom ki, a kislányom meghalt decemberben, az élettársam elkezdett inni.

50 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
A ,,füstös,, flóri 1.4 milliárdot lopott, ja igen az most miniszterelnöki megbízott, HÁT EZ AZ NEM EGY HELYRŐL INDULTAK!!!
Nem mentegetem a srácot, de ez azért már túlzás!!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
KERKA
Volt egy rendelet a bolti lopásokról, talán úgy szólt, hogy 20 ezer alatt szabálysértés, afölött bűncselekmény. (ezt sokan ki is használták).
Amennyiben "csak" szabálysértés, mi indokolja a 7 hónapos előzetest. Basszus, ezen az elven hazánk összes cigánya börtönben ülne.
Nem csinálok belőle szentet, eszemben sincs, egyenlőre csak a jogi oldalát fontolgatom.
Megnéztem időközben a mandiner eredeti cikkét, a fiú a lopáskor kiskorú volt( októberben) decemberben lett 18 éves. Mély nyomor a családban, mély nyomor a faluban, hát ez nem semmi.
KERKA
@KERKA: nem mandiner, Magyar Narancs ! bocs.
advocat
Azért egy 100.000.-res rendbírság csak rávezeti a biztonsági őrt, hogy mégis megjelenjen.
Bringás
@KERKA: Az indokolja, hogy nem lopás, hanem rablás! Nem megyünk neki a biztonsági őrnek, ha lopáson ér!
Éerdekes ez a mély nyomor! Ha iskolába kell menni, szabad ember, ha lop, mélyszegény, ha ezért retorzió éri, akkor meg cigány. Bravó!
kukac50
Ha egy kakaós csiga 7 hónapot ér akkor Matolcsi 260 milliárdja mennyit???
Nil
@kukac50: ugyanez jutott eszembe :-) életfogytig kellene csak előzetesben lenniük a jelenlegi politikai elitnek és családtagjaiknak (mint bűnsegédeknek) - ha majd újraszületnek leülik amit kiszab rájuk a bíróság :-D

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.