Belehalt sérüléseibe vasárnap este egy motoros a helyszínen, amikor a 76-os főút Zalaegerszeget elkerülő szakaszán összeütközött egy személyautóval. Zalában két nap alatt három súlyos motoros balesetben ketten meghaltak és hárman megsérültek.

Sznopek Veronika, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek elmondta: a Zalaegerszeget északról elkerülő úton egyelőre ismeretlen körülmények között ütközött össze a motoros és a személygépkocsi. A Ságod és az egervári elágazó között történt balesetben a motoros olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a mentők már nem tudták újraéleszteni.

A személyautóban ülő három ember nem sérült meg.

A helyszínelés idejére a 76-os főút érintett szakaszát teljes szélességében lezárták.

A szóvivő az MTI kérdésére hozzátette: Zala megyében ezen a hétvégén – a mostani esettel együtt – három súlyos motoros baleset történt, ezekben ketten életüket vesztették, két embert életveszélyes sérülésekkel mentőhelikopter szállított kórházba, egy nő pedig könnyebben megsérült.

Szombat délután a 76-os főút hévízi elkerülő szakaszán két motoros a szalagkorlátnak hajtott, egyikük a helyszínen életét vesztette, a másik életveszélyes sérüléseket szenvedett. Vasárnap délután Bánokszentgyörgyön elesett a motorjával és egy személyautónak ütközött egy férfi, akit szintén életveszélyes állapotban vittek kórházba, míg a motoron vele utazó nő könnyebben sérült meg.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

KisGenyo
Nincs mese! Kevés a VÉDA arrafelé. Tessék többet kitenni!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.