Az LMP antikorrupciós szakszóvivője szerint a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) tudtával és beleegyezésével fizettek ki 837 millió forint uniós támogatást egy olyan bátonyterenyei beruházásra, amely el sem készült.

Hadházy Ákos csütörtöki sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy

az Ökogroup Zrt. 1,6 milliárd forintos beruházásához nyert 837 millió forintos európai uniós támogatást, amiből a bátonyterenyei vasútállomáson egy intermodális logisztikai központot – iparvágányt, átrakodó darut és fedett raktárcsarnokot – kellett volna felépítenie.

Az LMP politikusa közölte: néhány napja saját szemével győződött meg arról, hogy az átrakodó állomás egyszerűen nem épült meg, holott az NGM május 2-án befejezettnek jelentette a projektet és a 300 milliós előleg mellé kifizette a maradék 537 millió forint uniós támogatást is.

Hadházy Ákos szerint ugyanakkor a helyszínen csak a projektet jelző táblát és olyan földmunkák nyomait lehet látni, amely szakértők szerint 50-100 millió forintba kerülhetett.

Felhívta a figyelmet arra, hogy

az NGM annak ellenére egyezett bele a kifizetésbe, hogy 2015-ben még szabálytalansági eljárás is indult a beruházással kapcsolatban.

Hozzátette: az ügyben már egy magánszemély feljelentést tett, így az LMP nem fordul a hatóságokhoz, ugyanakkor az NGM-et megkérdezik a történtekről.

Hangsúlyozta: az LMP szerint életképes kisvállalkozásoknak, valódi beruházásokra, átláthatóan megfogalmazott célok mellett kell szétosztani uniós forrásokat, azonban ha svindler cégeket hoznak helyzetbe, akkor az uniós ciklus végén a magyar gazdaság is "svindler gazdaság" lesz.

A Ökogroup Zrt. szerint az LMP minden valóságalapot nélkülöző állításokat fogalmazott meg. A cég, jogi képviselőjük útján az alábbi információk megjelenítésére kérte a Propellert:

- Több alkalommal, minden pályázati kifizetést megelőzően tartott helyszíni ellenőrzést az NGM.

- Az újabb tervek alapján kivitelezésre kerülő logisztikai központ korszerű és gazdaságosüzemelést szolgál, a projekt kivitelezése folyamatban van, teljesítési határideje: 2016 december 31.

- Az eddig elvégzett munkák értéke pontosan, igazolhatóan, ellenőrzötten megegyezik a pályázati forrásból és saját erőből kifizetett összegekkel.

- Az Ökogroup Zrt. ellen a pályázati pénz felhasználása kapcsán nem folyik semmilyen nyomozás.

- A kivitelezés 2016. december 31. napjáig jogszerűen befejezésre kerülhet, ami meg is fog történni az Ökogroup Zrt. szerint.

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Bringás
@Aki Én: Van feljelentés! Mi legyen még? Akasszák fel?
Aki Én
@Bringás: ...megint mellébeszélsz. Azt mondtad minden rendben van.
Aki Én
@Bringás: ...egyébként igen. A korrupció ilyen szintjét sok helyen úgy díjazzák.
Bringás
@Aki Én: Miért ne lenne rendben? Van gyanú és feljelentés!
aremy
@Aki Én: van egy érzésem ha fideszes lopná meg azt sem hinné el de megmagyarázná.
bencemacska
Eljut az ügy a bíróságig?
Vajon melyik bíróságra osztja ki Tündike?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.