Volner János, a Jobbik alelnöke pénteki sajtótájékoztatóján azt mondta, csak azoknak van esélye többszörös milliárdossá válni, akik Orbán Viktorral és a Fidesszel jó kapcsolatot ápolnak, az ország többi része menthetetlenül leszakad. Az oligarchákon keresztül folynak ki a közbeszerzések milliárdjai, ők részesülnek elsősorban az uniós forrásokból is – fogalmazott.

Hozzátette, az Orbán Viktor közvetlen környezetében lévő milliárdosok vagyona az állammal és az önkormányzatokkal kötött gyümölcsöző gazdasági szerződéseknek köszönhető, nincs olyan, aki színtisztán a piacról élne.

Úgy vélte: nem meglepő, hogy a Questor és a Budacash érdekeltségei ismét Mészáros Lőrinchez, "Orbán Viktor jó barátjához" kerülnek, aki újabb szállodákra tesz szert.

Az országnak elege van abból, hogy folyamatosan Orbán Viktor közvetlen környezete gazdagodik, miközben 600 ezer magyar ember gazdasági menekültté vált Nyugat-Európába költözve – jelentette ki Volner János.

A Jobbik alelnöke pártja vasárnapi tisztújításáról kérdésre válaszolva azt mondta: úgy látja, a tisztújítás egy-két emberben kelt igazán komoly izgalmat érintettként, ugyanakkor ő maga "egyetlen percet" is sajnálna arra fordítani, hogy belső versengésben vegyen részt. Volner János, aki újraindul alelnöki posztjáért hozzátette: nyugodtan várja a tisztújítást és nem számít "kellemetlen meglepetésekre".

Volner János arról, hogy az Európai Bizottság Magyarország ellen is újabb szakaszba léptette a külföldiek földvásárlására vonatkozó jogszabályok miatt korábban megindított kötelezettségszegési eljárásokat, azt mondta: nem mondhatunk le a magyar termőföld védelméről, csak azért, mert az EU tagjai vagyunk.

17 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Toby
@nyanya001: A szöveggel csak egyetérteni lehet!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Pöpec
Aggódik a 600 000 magyar gazdasági emigráns miatt, de az nem fordul meg a fejében, hogy ennek a jobbik ugyanolyan oka, mint a fidesz. Együtt hozták létre a "külföldi munkahelyeket". Nem esik messze az alma a fájától.
Pálinkafőző Rézüst
na jobbik is odaszarik már, ahol kajol...Meg akik létrehozták őket...Meccsoda egy ország ez...:(
Hellcat
@Pöpec: Hajajj...nem egyszer hallottam már: "Ha a jobbik marad én megyek..." vagy "Ha a jobbik kerül hatalomra tuti megyek külföldre én is..."
aremy
@Pálinkafőző Rézüst: mondhatni hungarikum .
papa.49
Már csak azt kérem a rosszabbiktól talán álljon elő a kondás, meg a pénzeszsák oszt. regéljen kicsit az offshore cégeikről, mert így abszolút hiteltelenek, vizet prédikálnak, és közben vedelik a bort!!!
aremy
@Pálinkafőző Rézüst: ezért teszi meg hogy oda szarik ezek után jöhet a szardobálás.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.