A Demokratikus Koalíció (DK) szerint rendkívüli veszélyt jelent a Dunaferr és a város jövője szempontjából Kína piacgazdasági státuszának megadása, mivel attól kezdve korlátlanul és vámmentesen érkezhetne az olcsó kínai acél az Európai Unióba.

Gréczy Zsolt, a DK szóvivője kedden Dunaújvárosban sajtótájékoztatón azt mondta, az ügyben “összeállt az MSZP-Fidesz nagykoalíció”, mert a korábbi szavazáson, ahol a Fidesz még elutasította a tervezetet, az egyik szocialista képviselő tartózkodott.

Sajnálatosnak nevezte, hogy “Kína gazdasági előnyei fontosabbak, mint Dunaújváros jövője”, ahol szerinte egekbe szökő munkanélküliséget hozhat a státusz megadása.

Besztercei Zsolt, a DK dunaújvárosi önkormányzati képviselője kiemelte: a státusz megadásával az unió védett acélipari piaca megszűnik a kínai acél előtt. Kifejezetten hátrányos lenne az intézkedés a Dunaferrnek, és veszélybe sodorna 6000 munkahelyet – értékelte.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn egy gödöllői eseményt követően jelentette be azt a kormánydöntést, miszerint Magyarország támogatja a piacgazdasági státusz megadását a Kínai Népköztársaság számára, mert a kabinet álláspontja szerint a státusz elnyerésével az európai-kínai gazdasági együttműködés tovább fejleszthető. A miniszter emlékeztetett, hogy jelenleg zajlik a tárgyalás az Európai Unióban a Kínai Népköztársaság számára biztosítandó piacgazdasági státuszról.

Felidézte: Kína Magyarország egyik legfontosabb gazdasági-kereskedelmi partnere, az unión kívül a legjelentősebb külkereskedelmi partner, emellett Magyarország egyre sikeresebb a Távol-Keletről, illetve Ázsiából érkező beruházások vonzásában. Magyarországon már 3,5 milliárd dollárnyi kínai beruházás van, és számos kínai vállalat választja az országot regionális központjául.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Vizual
Vajon mennyit profitálnak a magánszámlákon ebből. Az Eu. meg ki fog rugni bennünket az árulásunk miatt.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.