Lázár János a csütörtöki Kormányinfón jelentette be az örömhírt: a kormány és az Európai Bizottság lezárta az aszfaltügyet.

A miniszter elmondta, hogy a bizottság 120-140 millió eurós bírságot szánt az országnak, de hosszú egyeztetéseket követően 48 milliárd forintos korrekcióval "ússzuk meg" az ügyet, és 450 milliárd forint uniós támogatás is felszabadul, tehát " sikerült egy jó egyezséget kötnünk" a bizottsággal – vélekedett.

A magyar kormány trükközött az elmúlt évek útépítéseinél, a túl szigorú szabályozással kizárt a versenyből több érdeklődő útépítő vállalatot. A diszkriminatív gyakorlat nyertesei többek közt a Strabag, a Közgép, a Swietelsky és más hasonló óriásvállalatok voltak. Az ügy kapcsán háromszázmillió eurós korrekciót kért az EB, amit a kormány visszautasított. Ezek után több mint másfél évig tartó tárgyalási folyamat kezdődött a felek között, ennek eredménye a mostani megállapodás – foglalta össze az Index.

66 hozzászólásarrow_drop_down_circle

colibri
Minden egyes elbaltázott projekjüket, eus büntetésüket saját pénzükből fizettetném meg velük. Könnyű vigyorogva, más farkával verni a csalánt, legkisebb felelősség vállalása nélkül! Melyik munkahelyen engedik meg, hogy a rossz döntések következményeit sorozatosan a közösből egyenlítsék ki?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Bringás
@gerike87: Unalmas propaganda szöveg a tied! Gyurcsány nem volt hatalmon? Akkor ki lövetett bele a tömegbe?
Aki Én
@Bringás: Amíg az L Simon borászatához vezető utat az eu-val akarták megfizettetni, addig 795 millióba került volna. Mikor ostoba módon kicsúsztak a határidőből és már közpénzből fizetjük neki az utat, akkor érdekes módon ,,csak" 550 millióba kerül.
Az külön vicces, hogy szerinted ekkora befolyása van a DK-nak.
A sok ostoba írásodat olvasva igaz lehet a hír, miszerint fizetnek a kormány melletti kommentekért. Épeszű ember önként nem írhat le ekkora butaságokat mint te.
Bringás
@Aki Én: Most vettem Lexust a tiszteletdíjból, amit a minisztérium átutalt a kommentekért!
Aki Én
@Bringás: 10:35 Értem az iróniát.
Basszus, bárcsak pénzért csinálnád. De így aztán tényleg semmi mentséged :(
kukac50
Üzenem Brüsszelnek a politikusok feleljenek a saját vagyonukkal,a tetteikért vagy rossz döntésükért! A fizetésüket vonják el és a vagyonukat!
Az adófizetők nem fizethetnek néhány tolvaj bunkó gombnyomogató hitvány féreg miatt!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.