Orbán Viktor közvetlen családtagjai 1,3 milliárd forint osztalékot vettek ki cégeikből, ebben pedig még nincs benne a miniszterelnök veje. – írja közleményében a DK.

Az ellenzéki párt szerint ez azt jelenti, hogy Orbán Viktor szűk családja egyetlen év alatt annyi pénzt tett zsebre, mint amennyiéért mondjuk egy közmunkásnak több, mint 2000 évet kellene dolgoznia. Ez azonban nem a teljes igazság, hiszen a miniszterelnök veje és a miniszterelnökhöz közel álló oligarchák is milliárdokat kaptak Európa második legkorruptabb közbeszerzési rendszerében.

Emlékezhetünk a miniszterelnök egyik legnagyobb hazugságára; Orbán azt mondta idén a parlamentben, hogy „sosem voltam vagyonos ember, nem is vagyok, nem is leszek”. A hivatalos adatok ezzel szöges ellentétben állnak, a miniszterelnöknek csak a szűk családjának, csak az osztaléka volt 1300 millió forint. Ehhez jönnek még vejének EU-s milliárdjai, plusz a 100 leggazdagabb magyar között is előkelő helyet elfoglaló fideszes strómanok.

DK: 1,3 milliárd forint osztalékot vett ki az Orbán-família

A Demokratikus Koalíció szerint Orbán Viktor a családján és a strómanjain keresztül Magyarország leggazdagabb embere. A DK szerint Orbán Viktor az elmúlt 6 évben saját gazdasági háttérhatalmának kiépítésével foglalkozott, a Mészáros Lőrinceken és Andy Vajnákon keresztül pedig mára ő a leggazdagabb magyar. A DK az Orbán-rendszer bukása után független szakértőkkel fogja kivizsgáltatni Orbán Viktor gazdasági háttérhatalmának gazdagodását. – áll az ellenzéki párt közleményében, melyet Gréczy Zsolt jegyez.

84 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Fradigege
Ejnye! Hát szabad ilyet csinálni, more?
F_Viktor
Ez az 1,3 milliárd forint csak a jéghegy csúcsa, ami a felszínen látható pénz.
prime777
"A DK az Orbán-rendszer bukása után független szakértőkkel fogja kivizsgáltatni Orbán Viktor gazdasági háttérhatalmának gazdagodását."
Holló a hollónak szemét ki nem vájja.
Semmi az égadta világon nem lenne kivizsgálva.
Ha lenne is,érdemileg nem találnának semmit.
Szóval ez hazugság,egy nagy adag semmi.
bakegya
KERESZTÉNY CSALÁS,LOPÁS,HAZUGSÁG-mit milliók cáfolhatnának meg,de nem teszik!
Kamasoft
Igen, az orbánoknál első a csalás! Egy pár orbán még hiányzik a képről... illetve nekem nem!!!
Borsodi
Valahogy nekik is meg kell élni,hátha már ennyi elég lesz,jut már a szegény emberekre is,egy kis alamizsna.
Nil
Van min mosolyogniuk - bolondok vagyunk hogy hagyjuk őket uralkodni
vadnarancs
Bringás elemzését kíváncsian várom!
bakegya
@koszpeko: PÁPAI ÁLDÁÁS VAN EZEN A gyülekezeten ...ha jól emlékszem!
Toby
@vadnarancs: Amit a pedálostól vársz az olyan, mintha a bikától, várnád a tejet!
jolibaba
Az ki van zárva, hiszen Orbán megmondta, hogy ő, ill.ők vagyontalanok, akkor mi a fene hoz ennyi osztalékot?
Más:::: és hol az ifjú Orbán? Nem csodálnám, ha nem akar ezzel a családdal közös fényképet!
koszpeko
@bakegya: Szerintem ez nem a pápai áldást jelenti.

endresy.blogspot.hu/2016/05/ferenc-papa-elhatarolodott-az-orban.html

Nem minden keresztény Római katolikus.
Nem minden Római katolikus gonosz.
Még ha számodra hihetetlen is de a papok nagy része Isten igéjével foglalkozik s nem a politikával még a katolikus egyházban is.

Tehát ez a keresztény szó tőled eléggé degradáló.

Jelentése:A keresztény szó a görög "cristianos" szó magyar formája, amelynek jelentése "krisztusi", Krisztushoz tartozó, Krisztust követő. A szó középkori magyar formája kirisztián, kirisztyán, majd keresztyén volt. A 17. századtól azonban, az egyházban elterjedt a keresztény alakváltozat a könnyebb ejthetősége miatt. Sajnos később a kereszt szóval is összekapcsolták.
A magyar protestánsok egy része ma is a keresztyén változatot használja.
Toby
Nos, mi lenne akkor, ha nem gyűlölné ennyire a korrupciót az "isten küldte a Földre" és nem irigyelné ennyire a templom egerét?
bakegya
@koszpeko: KERESZTÉNY DEMOKRATA NÉPPÁRT A fideSS KOALÍCIÓJÁBAN POLITIKAI HATALMAT GYAKOROL MAGYARORSZÁGON.
Az orbán család keresztyén életvezetésének multját,jelenét,de még jövőjét is tekintve,engedd meg had kérdőjelezzem saját belátásom és tapasztalatom okán.
(Erdő P.-TŐL MÉG A PÁPA IS ELHATÁROLÓDOTT...Néhány érvet még sorolhatnék ,de szükségtelen.A véleményem konkrét helyzetre és nem általánosítva jentettem meg)
bakegya
@jolibaba: gazsi FELHÁZAL!-gondolom telik a milliárdocskákból az új hitközösség kiállítására.
bence
@Fradigege: ! Láthatod ! Ennek mindent !
egyvandor
Az osztalék felvétel a cég megcsapolását jelenti nem az újratermelés célját szolgálja. Ekkora összeg kivétele pedig azt árulja el, a cég hozzá nem értő egyik napról a másikra meggazdagodni akaró harácsoló, felélő kezekben van. Gorbán bármennyit is nyúl le, örök éltében suttyó marad.
Desischado
Meg kel hagyni, a lopásban ő a nagymester!
Szókrakész
Persze Viktornak csak az évi 1-2 milliója van az eladott könyveiből!!!
bakegya
@egyvandor: így van.Egy cég részvényeit nem igazán az osztalékfelvétel céljából vásárolja meg EGY VALAMIRE VALÓ BEFEKTETŐ.
Maxipocak
Mint tudjuk, minden ki aki a "húsosfazékhoz" jut, lop. A kérdés csak a mérték és az erkölcs. Nos, esetünkben mindkettő hiányzik a szótárukból. És ez lepraszerűen, viharos gyorsasággal átterjdedt az összes hasonszőrú hazaárulóra. Engem viszont az háborít fel a végtelenségig, hogy oly mértékű cinizmussal és arroganciával teszi, amiért becsületesebb országokban már rég minimum egy történelmi várkastély, spártai kis cellácskájában találná magát. Hnagsúlyozom, minimum...
Jozefina
És akkor még hol van Mészáros , Vajna és a többiek, akik tejelnek rendesen!!!
Toby
Nocsak, a Kárpátok templom egere hányadik a milliárdos listán?
Látjátok, az állandó igazmondás elnyeri méltó jutalmát és még a vagyonmesében sem kell feltüntetni!
Azt már 26. éve nem tudjuk, hogy mitől ennyire csóró az, aki közelében akkor is milliárdossá válnak a csókosok, ha már több nem fér el a kredencben!
koszpeko
@bakegya: Szoktam mondani azoknak akik jönnek az inkvizícióval,vagy a kereszteshadjáratokkal.
Ha valaki közli Isten nevében cselekszem az még nem biztos,hogy Isten akarata.
Isten országa királyság.
Nem demokrácia.
Tehát olyan párt nem létezik,hogy keresztény demokrata.
Ez egy hamis elnevezés.
Álpapokkal képmutató gazemberekkel.
De erről nem az igazi kereszténység tehet.
Cicamama55
Hiányolom a családi képről a fiát...
bakegya
@Cicamama55: az MASZEKOL, FELHÁZAL,A SÁRÁJUK PEDIG UNIVERZITÁL,DE NEM ITTHON.Gondolom annak is tejelünk ,mert nem feltételezem, hogy a GYURI BÁCSI ezek után azt is ösztönből díjazta volna!D
papa.49
Miért, mert a magyar nép birka módon hagyja ezt megtenni!!!
Cicamama55
@simmering73: Gondolja? Én inkább azt hiszem, hogy ez a kép még akkor készült, mielőtt hazahozták őt a dél afrikai kiruccanásáról...
mariaberta
hogy mennyit kaszáltak? költsék orvosságra, kórházra, zárt intézeti ápolásra, stb. Az dühít, hogy ugyanakkor a népség nagy többsége nélkülözik, a nyugdíjemelés pofátlan és még azt mondja, a főfő, hogy ő nem vagyonos ember. Ő nem? És a család?
nemtudomka67
@Cicamama55: Én is hiányolom.Arra viszont kíváncsi lennék, az apja nem engedte hogy odaálljon vagy Ő nem volt hajlandó!
Cicamama55
@nemtudomka67: Nem mostani kép lehet ez, szerintem még külföldön rúgta a bőrt a fia, amikor ez a felvétel készült. Apuka a kockás ingét azóta már régen a kukába dobta...Nem megy az imidzséhez.
Jozefina
A képről hiányzik Gazyi az egyház alapító!!! Ő a család kakukktojása??? Vajon Gazsi rühelli a maffia családot, vagy fordítva???
oroszhegyi
Kedves, Hőbörgő, Zsigergyűlölködő Kommentelők!
Kérem, nevezzék meg konkrétan azokat az embereket, akik Orbán Viktor szűk családjába tartoznak.
Nem tudják?
Akkor miről szól a hír? Kiről?

A hírt a következő nyilatkozatot leadónak a bértollnoka pénzért találta ki.
" Majdnem beledöglöttem, hogy másfél évig úgy kellett tenni, mint hogyha kormányoztunk volna. Ehelyett hazudtunk reggel, éjjel meg este….. Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz. Annyival vagyunk túl az ország lehetőségein, hogy mi azt nem tudtuk korábban elképzelni, hogy ezt a Magyar Szocialista Párt és a liberálisok közös kormányzása valaha is megteszi. És közben egyébként nem csináltunk semmit négy évig. Semmit. Nem tudtok mondani olyan jelentős kormányzati intézkedést, amire büszkék lehetünk, azon túl, hogy a szarból visszahoztuk a kormányzást a végére. Semmit. Ha el kell számolni az országnak, hogy mit csináltunk négy év alatt, akkor mit mondunk"
satan
@oroszhegyi: attól Orbán nem lop, mert Gyurcsány lopott, mekkora eszed van neked, Gyurcsány sem volt kutya , de ez a fidesz bagázs felülmúl miden eddigit. ellopták már a közutat a balatont is .
namihami
Jelentkezzen már ide egy igazi gazdasági szakember, aki le tudja azt vezetni, hogy valaki, akinek a teljes, mondom TELJES vagyona 6,8 milliárd Ft, az hogyan tud csak osztalékként 1,3 milliárdot kivenni? Márpedig a 6,8-nek igaznak kell lenni, hiszen olyan valaki mondta, aki nem módos ember, ráadásul sose hazudott.
Csak egy ötlet: Egy ilyen csoda gazdaságigurut nevezzünk ki a Matolcsy helyett és a svájci állam hozzánk fog jönni kölcsönkérni.
Estleg egy-egy apró lódítás azért mégiscsak be-becsúszik? Ááááá, erre gondolni se merek.
mariaberta
@advocat: Biztosan eltörött a "sajátláb"
Edmond Dantes
@namihami: Hogy jön a vagyon az osztalékhoz?Az osztalékból úgy lesz a magánszemélynek vagyona,hogy azt kiveszi a nyereséges cégeiből,vagyis növelni fogja a vagyonát.Ez azt bizonyítja,hogy az Orbán család véres verejtékkel dolgozik,éjt nappá téve.Tehát az Orbán család vagyona most már 6,8+1,3=8,1 Mlrd Ft lett!!Persze,csak ha leadózott az osztalékból.Tehát jobban élnek,mint 4 éve,a magyar reformok működnek,továbbá hajrá Magyarország és ria,ria Hungária!!! Az pedig igenis igaz,hogy soha nem hazudott.
quadrocopter
@oroszhegyi: Figyelj f*szi!
Ez a cikk a "soha nem hazudott" templom egere színvonalon tengődő, szarházi gagyihuszárról és mesés "puritánságáról" szól és nem a törökök harácsolásáról!

Ess neki mégegyszer, hátha megérted!
volvós
Nos bringás, veröce21, spu00,es a többiek:
Leirom, hogy ti is megértsétek:
1.300.000.000.- HUF ... Bár ti ezt ugysem fogjátok fel !!!
namihami
@Edmond Dantes: A ""teljes vagyon"" a nyereséges cégeket is magába kell hogy foglalja. Tehát az ugyanúgy a vagyon része, mint minden egyéb, az általa birtokolt ingó és ingatlan. Márpedig mutass nekem egy olyan magyarországi vállalkozást (persze a brancson kivüliekén kivül), amelyik, bármilyen eredményes, 25%-os haszonkulccsal dolgozik. Sőt, még több, hiszen az adót is ki kéne fizetni, hogy a pénz nettó legyen.
Nem számítva a most már sorra kibukó túlárazott vagy a közbeszerzés alól akár darabokra bontva kivett és a haveroknak, családnak odaadott tendereket.
Valóban a reformok működnek és jobban élnek--egyesek és baráti körük.
Sose hazudott? Ehhez már megjegyzést se érdemes fűzni. Elég ha a reggeli kijelentéseit összevetjük a délutánival. Esetleg az itthoni igehírdetéseit a külföldön tett nyilatkozataival.
verőce21
@volvós: (15:36) Soha nem hallottam még ekkora számot! Főleg ezt!
Csak a címet olvastad és már írtad az okosat?
quadrocopter
@nyanya001: Semmi nem lett a feljelentésből, ahogy az várható is volt!
human
Amúgy a képről hiányzik Orbán fia.
volvós
@verőce21: 16:05

Nem csodálom, ahhoz el kellene végezned
minimum a 6 elemi oskolát a tanyán...
quadrocopter
@volvós: Megzavarta a sok nulla, csak kettőt ismer.
human
@quadrocopter: Amíg Istennek és nem apjának térít tegye.
egyvandor
@mariaberta: Kórházra, gyógyszerre nem fogják költeni, mert a VIP ellátás keretében azt is mi fizetjük a megemelt, de semmire sem jogosító EÜB hozzájárulásunkkal.
Szókrakész
Tisztelt DáKó!

Ha már ennyire tisztában vagytok vele, akkor hajrá!!!
Azonnal feljelentést tenni!!!
namihami
@Szókrakész: Csak udvariasan kérdezném: kinél és minek?
Pintérnél feljelenteni, Poltnál vizsgáltatni, Szájeranyunál itéltetni? Hiszen már a feljelentést se fogadják be, a vizsgálatról pedig szó se essék, hiszen a család egyik tagja ellen felesleges minden erőlködés.
namihami
Bocs, előbb ütöttem Entert, mint kellett volna.
Tehát: Láthatod, hogy eddig se fogadtak be semmi olyan be- illetve feljelentést, ami a család közép- vagy felső köreiben érintett volna bárkit. A kishalak pusztuljanak (még ha ideiglenesen is), hiszen a plebsnek valamivel be kell fogni a pofáját. Amíg azon csámcsog, addig nem figyel a felső körök, mértékben és összegben messze meghaladó lopásaira. Egy belső körhöz tartozó már érinthetetlen kasztba tartozik, akit minden támadás csak erősít, mint Vezérünk mondá (Lásd Helitóni, Füstösflóri, Kupaklajcsi, stb.)
Tehát a kérdés még egyszer, mert ismétlés a tudás anyukája: hogyan, kinél és kit lehet, lehetséges egyáltalán perbe vinni?
verőce21
@volvós: (20:13) Nem tudom, miért ajánlgatod nekem a hat osztályt? Neked se lehet meg! :)
verőce21
@quadrocopter: (20:30) Látom, csak két nulla van az értelmedben! Sz@r az, ha mindig csak erre kell figyelned. (Vagy már pelenkáznak?) :)
quadrocopter
@verőce21: Te a humort meg a jópofizást ne erőltesd, nagyon messze áll tőled, mert ahhoz is értelem kell!
verőce21
@quadrocopter: (17:14) Bubu te pedig politizálni szeretnél, de ez nem áll jól neked!
Korábban kell azt kezdeni!
quadrocopter
@verőce21: Te már bemutattad a "tudásod" kislapát, a nanobites ismereteiddel.
verőce21
@quadrocopter: (19:17) Túlbecsültelek, látom! Csak a személyeskedések miatt jársz ide?
quadrocopter
@verőce21: Feleslegesen terheled az oldalt kislapát.
verőce21
@quadrocopter: (19:28) Én inkább elmondhatnám ezt rólad!
Megkérdezhetem, mennyit fizetnek neked ezért a folyamatos trollkodásért?
Fix vagy kötetlen a napi munkaidő beosztás?
Ugyanis egyik ismerősöm ilyesmi melót keres.
quadrocopter
@verőce21: Feleslegesen terheled az oldalt kislapát. Ha mégsem volt elég világos elsőre.
verőce21
@quadrocopter: (19:44) Fidesz troll vagy! És ez az egyetlen munkád, naphosszat itt rontod a levegőt és minősítesz másokat? Aljadék vagy.
quadrocopter
@verőce21: Unatkozol kislapát? Cserélj kezet! Téged nem nehéz minősíteni, elég egyszerű vagy hozzá!
verőce21
@quadrocopter: (19:52) Halszagú ez a vélemény! Olyan bugris is.
Borsodi
Meg mondta becsületesen dolgozik nem titkolja mennyi a keresete,csak azt,hogy miből van ennyi pénze.Titkosítani kellett volna mit Paksot.
quadrocopter
@verőce21: Téged nem nehéz minősíteni, elég egyszerű vagy hozzá! Jegyzetelj!
verőce21
@quadrocopter: (20:04) Nálad egyszerűbb nincs, Bugris!
quadrocopter
@verőce21: Új, számodra ismeretlen szót tanultál? Van még pár, ami neked új, kislapát, tanulj szorgalmasan, bár értelmesebb nem lehetsz, az egysejt ennyire képes, amint virítasz vele.
quadrocopter
@verőce21: Elég rövid neved van! Ez egyben a jellemződ is.
verőce21
@quadrocopter: Van rád több hasonlóan találó jelzőm is, de ez nagyon illik neked, Bugris!
Borsodi
Csak tisztességesen dolgozunk,még egyszer mondom soha nem voltam vagyonos ember, és nem is leszek.Arra ügyelek csak így szerényen éldegélünk.Legfőbb erényünk a becsület.
Halkan kérdezném,mikor lesz már elég vagyonos ahhoz,hogy nekünk is jobb lehessen Borsodban.
tudode
Egyszerű matematika!
.
Mennyije volt 2000-ben, illetve a redszerváltáskor ...!!!
.
Tehát:
.
------ A milliárdosok könnyű lebuktatásáról Sándor István (Papa) főnyomozó
www.youtube.com/watch?v=W7VOiJHbw9M
.
Akkor miről beszélgetünk!
Csak az első milliót kellene .. m e g k a p a r g a t n i... mindazokkal, akik a jogos tiszteletdíjukon/bérükön felül gazdagodtak ... VEZETŐSZÁR!
mackoka46
Teszik, mert tehetik, amíg a nép ki nem vakarja a szemüket. Korrupció bajnok despota diktátor.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.