Pénteken kezdődött annak a tizenéves fiúnak a pere, aki tavaly nyáron megerőszakolta a húgát – írja a 24.hu

A kamasz "tizennyolcadik életévét be nem töltött személy, valamint hozzátartozó sérelmére erőszakkal, illetve az élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetéssel elkövetett szexuális erőszak bűntette" miatt felelhet.

A vádirat szerint augusztus 15-én a testvérek kettesben voltak otthon, és a fiúnak zuhanyzás közben az az ötlete támadt, hogy lefekszik a 13 éves húgával. Bement a lány szobájába, majd

azt kérte tőle, hogy feküdjön hasra, amit a kislány meg is tett. Ezután pedig azt akarta, hogy húzza le a pizsamanadrágját. Húga erre azonban nem volt hajlandó.

A bátyja nem engedett, ráfeküdt a kislányra és leszorította. A kishúg hiába próbált összeszorított combokkal védekezni, a fiú erősebb volt, és megerőszakolta testvérét.

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
SV
@Szeparepa2: Ilyeneket kijelenteni, korrekt kutatási eredmények alátámasztása nélkül mint:

"az esetek többségében mindkét fél beleegyezik, élvezi és titokban rendszeresen csinálják, akár éveken át is, ha van lehetőségük... "

"a legtöbb nő"

"kézenfekvő és nyilvánvaló hogy a legtöbb gyerek nem bír ellenállni a kisértésnek."

"hogy a legtöbb embernél egyszerűen ez az emlék törlődik,"

Ezeket alá is kéne támasztani valamivel, mert ez így egy beteg ember fantáziálásának tűnik! Tehát várom a forrást amivel alátámasztod a hozzászólásodat!
pagoda
Az ilyeneknek le kellene vágni a f..kát. Aki egyszer megerőszakolt valakit, annak el kellene venni a férfiasságát. Az ilyen nem áll le, benne van a vérében. Majd máson tovább folytatja az állatja. És a pedofil mocsodékokat is.
nemkati
@Szeparepa2: Szerintem amiről írsz, azt nem lehet statisztikailag mérni, ugyanis erről ezek a gyerekek, fiatalok, nem beszélnek másnak. Nekem azért tűnik hajmeresztő állításnak, mert sem köztem és a testvérem között ilyesminek még a gondolata se merült fel, sem ismerősöktől, barátoktól, barátnőktől nem hallottam ilyesmit. Még egy pszichológus se állíthatna ilyet, pedig ő aztán gyakran találkozhat ilyen történetekkel, mert őhozzá csak a legmeredekebb esetek kerülnek. Engem is érdekelne, honnan van az információd?
SV
@Szeparepa2: Tehát semmiféle forrás nem támasztja alá az elméleted. Gondoltam, hogy csak vetítesz! :D
SV
@Szeparepa2: "Pl több olyan klinikai szakpszichológus és pszichiáter, akik 20-30-40, vagy akár 50 évet dolgoztak releváns területen, gyermekpszichológusok, -pszichiáterek, szexológusok... ugyanis képzeld el, ők is összejárnak időnként, konferenciákra, vannak szaklapjaik, és fórumaik...egészen "

Nevek, mely klinikákon mely orvosok támasztják alá a kitalációidat? Mert ez így nulla! Most komolyan ennyi az összes érved, hogy "több klinika, meg orvosok..." így nagy általánosságban? Hát engedd meg, hogy harsányan kiröhögjelek! :DD

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.