Meghalt egy kéthónapos csecsemő Recsken, akit csütörtök reggel vittek el orvoshoz a szülei. Halált okozó testi sértés megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indítottak ellenük – tájékoztatott honlapján a rendőrség pénteken.

A közlemény szerint "idegenkezűségre utaló körülmény" merült fel, ezért a 19 éves anyát és a 21 éves apát őrizetbe vették, és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat.

Lázár Levente, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-nek elmondta: a szülők a gyermek "nehéz légzése" miatt keresték fel az ügyeletet. A látható külsérelmi nyomokkal kapcsolatban azt mondták, a kicsi kiesett a babakocsiból, később azonban beismerték, hogy az ő hibájukból vesztette életét.

A heol.hu megyei hírportál úgy tudja, a családnak van egy másik, négy év körüli gyermeke is, az apa ellen pedig gyermekbántalmazás miatt már büntetőeljárás zajlik.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nemethfamily3.
A seggfej kdmp mi a szarnak rázza magát ! Olyanok mint egy nagy marék szar agyú tömeg! A munkáltató dolga a kéthetenkénti foglakoztatás, különben a váltás megszervezése eddig is ezt biztosíttatta! A hülyék klubjának tagjai az életben nem dolgoztak csak incselkedtek a politikával mert politikusoknak is barmok! Azzal foglakozzanak ami a dolguk lenne, csak ahhoz sajnos hülyék! A nevük is ezt bizonyítja nem abból szerveződött a csapat aminek festik magukat, a kerszténydemokrata szociális érzékenységet meg nem is tudják mi fán terem! Csak és kizárólag herepártnak lehet hívni őket mégpedig a szemetek heréjének!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.