Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) elnöke szerint a kormánynak meg kell hallgatnia a fiatalok véleményét Uber-ügyben és örömét fejezte ki, hogy megindult a párbeszéd a szolgáltató és a kormány között.

Nacsa Lőrinc szombati sajtótájékoztatója után az MTI-nek azt mondta, Magyarország a kormánynak köszönhetően innovatív, a fiatalok számára rengeteg lehetőséget rejtő ország, és a vezetők hallgatnak a fiatalokra. Ezért azt kérte a kormánytól, adja meg a választás szabadságát azzal, hogy megmarad az Uber Magyarországon, a cégtől pedig azt kérte, tartsa be a szabályokat és adózzon.

Elmondta azt is, szükség van a személyszállítási törvény módosítására, előnyben kell részesíteni a szabad versenyt és meg kell vitatni, hogy a hatósági árnak mennyire van létjogosultsága. Hozzátette: az IKSZ szerint az Uber és a taxis szolgáltatás megfér egymás mellett.

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Toby
Lájkra hajtanak a tomjénfüstös iparitanulók!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
justhpeter
Egyáltalán keresztények ezek ? Nem kellett volna előtte a Tömjént megkérdezniük ?
Toby
Lájkra hajtanak a tomjénfüstös iparitanulók!
vitriol
szörnyű, hogy ezeknek is van utánpótlásuk!
Jozefina
Ifjú Kereszténydemokrata Szövetség!!! Nem semmi??? Ezeket honnét szedték elő?? Netán Soros támogatásból élnek ők is???

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Élő adásban vette elő a kígyóját Árpa Attila
Szórakozás - 2023. January 29., 15:27
Élő adásban vette elő a kígyóját Árpa Attila