Vasárnap rendezik a Jézus Szíve búcsút Mezőkövesden, a vallási eseményhez pedig mindig kapcsolódik vásári mulatság is, amelyet hagyományosan a Vásártéren rendeznek. Idén viszont ezzel problémák adódtak, hiszen a vidámparkos vállalkozók összeverekedtek, szerdán délután és este is állt a bál. A helyszínen csak családi ügyről beszéltek, minthogy a mutatványosok rokonai egymásnak, s már a korábbi években is előfordult, hogy nem tudtak megegyezni egymással. A mutatványos-vidámparkos vállalkozók hétfőtől érkeztek a helyszínre, de szerdáig nem pakoltak ki. Információink szerint szerdán este nyolc körül nem tudtak megegyezni a játékok telepítéséről, tömegverekedés robbant ki, a helyszínre rendőrök és őrző-védők érkeztek. Mivel Mezőkövesden szeretjük a rendet, így két vállalkozóval szerződést bontottunk, a harmadikkal meg sem kötöttük, s felkértük őket, hagyják el a területet. Csütörtökön délután hazamentek a vállalkozók – mondta el Szobonya Sándor, a Mezőkövesdi VG Zrt. vezérigazgatója...

(Forrás: szon.hu, pbalage által)

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Csodálkozó
Na de mégiscsak más egy szép keresztény verekedés, mint holmi pogány!
Igaz, kedves KDNP?
(S külön Semjén Zsolt!
wagabund
Na de mégiscsak más egy szép keresztény verekedés, mint holmi pogány!

ez olyan szép, találó megállapítás...

(szégyen, de nyerítve röhögtem)
pbalage
@wagabund: egy keresztény tömegverekedés olyan trendi mostanában.
Megmondta már Jézus is, hogy
"Uszuljatok neki a verekedésnek, basszátok meg, mert különben én baszom széjjel a büdös pofátokat!"
Töhötöm evangéliuma.
wagabund
@pbalage: nem érti a családom, hogy a nagyfater miért röhög olyan hangosan...

hát ezért a dumáért..
ott a pont.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Sport - 2021. November 28., 22:35
Gyurcsó Ádám ismét gólt szerzett Cipruson
Sport - 2021. November 28., 21:37
Mezőkövesden is nyert a Fradi az NBI-ben