A Magyar Liberális Párt (MLP) szerint egyedül a tanároknak köszönhetően nem omlott össze a közoktatási rendszer, ezért minden támogatást megérdemelnek a pedagógusok – mondta Bősz Anett, a párt ügyvivője az MTI-nek vasárnap.

Hozzátette: ennek ellenére a pedagógusok sokszor késve kapják meg a fizetésüket, túlterheltek, konstruktív javaslataikat a kormány csak szavak szintjén becsüli meg, pedig a tanárok csak versenyképes, modern oktatást szeretnének.

Az MLP ügyvivője arra szólította fel a kormányt, hogy fejezze be a pedagógusok átverését, az időhúzást és haladéktalanul teljesítse a pedagógusok követeléseit, mert ez az egész ország érdeke.

Bősz Anett szerint a Fidesz beültette az oktatási rendszert egy időgépbe, amely gyakorlatilag a 20. századi diktatúra iskoláit idézi a pedagógusok kötelezettségei és foglalkoztatási formája alapján. A politikai elit számára az iskola azt a célt szolgálja, hogy "jól irányítható, alattvalói tábort neveljen a gyerekekből, akik teljesen le vannak szoktatva a gondolkodásról és nem képesek az információk újragondolására" – mondta az ügyvivő.

A Magyar Liberális Párt úgy véli: olyan oktatási rendszer szolgálná a magyar társadalom fejlődését, amely képes felkészíteni a gyerekeket arra, hogy tudjanak csapatban együttműködni, információt feldolgozni, újragondolni dolgokat, kételkedni és kérdezni, valamint merjenek kreatívak lenni.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Jozefina
A pedagógusokat, az egészségügyiseket, a közlekedésben dolgozókat, az önkormányzati dolgozókat, stb. csak és kizárólag az összefogás, azaz országos demonstrációk, sztájkok menthetik meg az orbáni maffia rezsimtől!!! Ehhez kell a segítség és a támogatás, no meg az egymás közötti párbeszéd és tenni akarás!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.