Megszűnik a kórházak gazdálkodási önállósága, jogilag pedig beolvadnak a tervezett kancelláriákba, ha a kormány az egészségügyi államtitkárság által javasolt változatot fogadja el szerdai ülésén. A tervek szerint 2017-től felálló kancellária-rendszertől tízmilliárd forintos megtakarítást várnak az egészségügyben – írja a Magyar Idők.

A cikkből kiderül, hogy az egyik legfőbb baja a kormánynak a jelenlegi rendszerrel, hogy az ellátással kapcsolatos összes döntés a kórházak falai között születik. A tervek szerint, a felsőoktatás mintájára az egészségügyben is szétválna a jövőben a szakmai és a gazdálkodási, illetve háttérfeladatok irányítása.

8-10 intézmény tartozik majd egy kancelláriához, és az államtitkárság az új rendszertől már 2017-ben tízmilliárd forintos nagyságrendű megtakarítást vár. 

Az államtitkárság három verziót dolgozott ki, és mindegyik csökkentené a kórházi főigazgatók autonómiáját és helyi érdekérvényesítő képességét, de ezáltal hatékonyabb és átláthatóbb lehet a gazdálkodás, és "több korrigálásra lesz lehetősége az ágazatirányításnak azzal, hogy külön irányítás alá helyezik a háttér- és a szakmai kiszolgálófunkciókat."

Valószínűleg a kormány a legradikálisabb tervet fogadja el, amivel az intézmények minden gazdasági önállósága megszűnik, és jogilag teljesen a kancelláriákba olvadnak majd bele "nem költségvetési szervként működő, jogi személyiséggel rendelkező szervezeti egység formájában". A kancellároknak még szélesebb hatáskörük lesz, és egyes szakmai kérdésekben is dönthetnek majd.

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

eszegfu
Bizonyára tulzok, de elképzelem, hogy a "sorbanállás" után még jön majd a döntés a kancelláriától...csak győzzük kivárni!
szaboria1
@lópicigáspár: Nem megtakarítani kellene hanem pont oda kellene átcsoportosítani a pénzt.
eugen4402
A nagy (választási) sikerre való tekintettel a szervezett népirtást az egész ország területére kiterjesztik. Az orvosképzés pancserei helyett igazi Lakiteleki Népfőiskolát végzett szakemberek vezetik majd a kórházakat. Nemsokára senkinek nem kell már nyugdíjat folyósítani. Remélem, a Jobbik erre is az igen-gombot nyomja, ahogy egy ellenzékihez illik...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.