Nem várt reakciót kapott Ellenbacher Attila tévészerelő két kórháztól, amikor felajánlotta, nekik adna néhány megjavított tévét – írja az Index.

Ellenbacher hobbija, hogy kiöregedett tévéket javít meg, aztán pusztán jótékonyságból kórházaknak adományozza. Ezidáig több mint 200 tévét javított meg és adományozott így az intézményeknek.

Eddig nem is volt probléma ebből az akciójából. Most viszont meglepő válaszleveleket kapott két intézménytől. Az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet (ORFI) és az Országos Onkológiai Intézet is jelezte, hogy

a tévéket "garancia nélkül nem áll módjukban elfogadni".

Ez ugyebár nonszensz, mert kiszámíthatatlan, hogy egy javított tévé meddig működik, és több száz tévénél hatalmas költséget jelentene számára, ha bármilyen garanciát kellene vállalnia rájuk – olvasható az Index cikkében.

Az Onkológiai Intézet főigazgatója, Kásler Miklós azt írta a lapnak válaszul, hogy "az Intézet feltételezte, hogy munkájára garanciát vállal, a tévékről minőségi és biztonság technikai dokumentumot állít ki". Ellenbacher ilyen körülmények között viszont nem tudja odaajándékozni a 48 tévét, amire amúgy az Intézet igényt tartott volna.

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

eugen4402
"Ellenberger" nekem a sivatagi kóborló szerzetes jutott eszembe, aki végső kétségbeesésében azt kérdezte az apácáktól: - "Hát a f...m nem kéne?"
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Hellcat
Ajándékra garanciát vállalni??? Elment az eszük???
ila51
Pedig megspóroltak volna egy csomó vérnyomás emelő dili bogyót...
sentinel216
Majd ki írnak pályázatot új tévék vételére - garanciával - abból majd jut az ( Hofi:"Háromezer ide, háromezer oda.") önkormányzati intézkedőnek, a kórház ügyeletes mutyisának, jánosnak - városnak.
eugen4402
"Ellenberger" nekem a sivatagi kóborló szerzetes jutott eszembe, aki végső kétségbeesésében azt kérdezte az apácáktól: - "Hát a f...m nem kéne?"
Aki Én
Mennyivel egyszerűbb lett volna egy ,,köszönöm".
Veleda
@Aki Én: Nehéz eldönteni, hogy melyik nagyobb, a hülyeség, vagy a bunkóság.
papa.49
Az intelligenciájuk itt is megmutatkozik
Tekla
Ez már megint jogszabály baszakodás miatt van . Falhoz kéne már állítani minden törvényünket, és naponta minden tizediket hatályon kívül helyezni. Élhető országunk lenne.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.