Gyurcsány Ferenc szerint egymásra kell találniuk a demokratáknak, hogy felléphessenek "az önkény ellen" – különben előbb-utóbb a nép fog felkelni, és azt egyetlen tisztességes magyar ember nem kívánhatja.

A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke csütörtökön Facebook-oldalán emlékezett meg arról, hogy ötvennyolc éve végezték ki Nagy Imrét és társait. Az ellenzéki politikus úgy fogalmazott: harmincegy évvel később, 1989. június 16-án, a mártír miniszterelnök és "társai megrendítő és egyben felszabadító újratemetésének napján végre szépnek látszott a jövő."

Nagy Imre, Gimes Miklós, Losonczy Géza, Maléter Pál és Szilágyi József újratemetése "sírba tette a Kádár-rendszert", rehabilitálta az 1956-os forradalmat és szabadságharcot, az ország tele volt reménnyel. Milliók hittek abban, hogy Magyarország köztársaság lesz, a szabadság, a demokrácia és a társadalmi szolidaritás otthona, élt a remény, hogy hazánkat végérvényesen a Nyugathoz kötjük, a diktatúra elleni felkelés magasztos emléke pedig örökre száműzi a diktatúra gondolatát is – sorolta.

Gyurcsány Ferenc szerint ma már tudják, nem ez történt. "Ismét itt az önkény uralma, a nevezetes nap egyik szónoka, aki akkor a szovjet csapatok kivonását sürgette, ma azon mesterkedik, hogy visszahozza a zsarnokká vedlett orosz elnök világát, elhagyni készül az európai közösséget, egyúttal a jelképes hatodik koporsóba temette a mai magyar fiatalok álmait és jövőjét" – írta, hozzátéve: nekik, demokratáknak lesz a feladatuk, hogy fenntartsák 1956 üzenetét, az önkény elleni fellépés létjogosultságát, igényét és igazságát.

100 hozzászólásarrow_drop_down_circle

koszpeko
@Szókrakész: @Mangu: @amaramaistanna: Meséljétek már el,hogy Gyurcsány Ferenc MINISZTERELNÖK úr milyen bűnt követett el!!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
koszpeko
@Szeparepa2: Ebbe most beleszólok.
Te kezdted a vádaskodást.
Hajrá lehet bizonyítani.
koszpeko
@Szeparepa2: Jaaa és ha kérhetném hiteles adatokat,mert a rémhír vagy az hekto tévének nem érdekelnek a vádjai.
koszpeko
@Szeparepa2:Jaaa,hogy nincs ilyen,akkor ne égesd itt magad.
A bolond is bölcsnek tűnik ha hallgat.
koszpeko
@Szeparepa2: Ahogy már írtam,TE kezdted a vádaskodást.
Tiéd az elsőbbség.
kkalman
@koszpeko: tegnap, 23:08 Ha választanom kellene, remélem hogy sor kerül rá, Orbán és Gyurcsány között, akkor nálam a Gyurcsány 100 méteren 200 métert ver Orbánra. Ez a csúti putriszökevény a fasorba sincs a Fletohoz képest.
koszpeko
@kkalman: Köszönöm!!!
2018-ban megteheted.
Sok honfitársunkkal és velem együtt akiknek ebből elegük van.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.