Összesen 450 ezer, a vidékiek számára is helyben megélhetést biztosító, válságálló munkahely létrehozására tesz javaslatot programjában az LMP – mondta a párt társelnöke hétfőn az MTI-nek.

Szél Bernadett hangsúlyozta:

elsősorban az alacsonyabb végzettségű emberek számára biztosítanának jobb megélhetést a helyi gazdaság fejlesztésével. Jelentősen növelnék a kis- és közepes vállalkozások támogatását

-  mondta, kifogásolva, hogy a multik mintegy tízszeres kedvezményben vagy támogatásban részesülnek.

Az ellenzéki politikus hozzátette: jelenleg az adófizetők mintegy fele él a létminimum alatt; oktatási programjukkal rajtuk is segítenének úgy, hogy visszaadnák a szektorból hiányzó mintegy 250 milliárd forintot, az első diploma megszerzését pedig ingyen biztosítanák mindenkinek, aki bejut a felsőoktatásba.

A képviselő szerint a kormány elhibázott gazdaságpolitikát követ és rosszul költi el az adófizetők pénzét.

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
cs.n.
@Bringás: Ha ugyanezt a Fidesz valamelyik prominense mondta volna, akkor meg tapsolnál, mi? :)
sokanvagyunk
Kis párt, kis ígéret... - kevesebb, mint egymillió.
Szókrakész
" úgy, hogy visszaadnák a szektorból hiányzó mintegy 250 milliárd forintot,"

Szerintem sokkal többet lopott a fidesz és a qrmány.
Vagy csak az orbánc vagyonra gondolt ezzel a 250 milliárddal?
Bringás
@cs.n.: Ez egy butaság! Hogy hozna létre 450 ezer munkahelyet? Utópia!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.