A Párbeszéd Magyarországért képviselője a két nagy párt zuglói összejátszására hívja fel a figyelmet, ahol közös erővel vették le a napirendről azt a szociális lakásrendeletet, amelynek segítségével minden zuglói "egy igazságos és átlátható rendszerben" juthatott volna lakáshoz.

Szabó Rebeka ma ezt írta az ügyről a Facebook-oldalán:

Nagyon belejött a zuglói Fidesz és MSZP a közös háttéralkukba: a hosszú hónapok óta, több körben, több bizottságban egyeztetett lakásrendeletet, amelynek segítségével végre egy igazságos és átlátható rendszerben juthatna lakáshoz minden zuglói, aki a teljesen elszállt albérlet árakat nem tudja megfizetni (vagy akinek pl. eleve nem adják ki, mert 3 kisgyerekük van és ezt túl kockázatosnak ítéli a tulajdonos), szóval ezt a rendeletet most közös erővel, tartalmi indoklás nélkül levetették napirendről. Mindezt ráadásul a Szociális bizottság mszp-s elnökének javaslatára, akivel pedig külön egyeztettem minden érdemi, tartalmi megfontolást. A jelek szerint a zuglói Fidesz – MSZP nagykoalíciót vagy nem érdekli azok sorsa, akiknek nincs hol laknia, vagy abban érdekeltek, hogy egy zavaros rendszerben lehessen lakáshoz jutni. Elkeserítő, de nem adom fel. Mi, a Párbeszéd Magyarországért tagjai úgy gondoljuk, hogy a lakhatás alapvető jog, ezért küzdök tovább Zuglóban is.

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

justhpeter
Nem is fognak nyerni ebben a körzetben. Sem a fideSS, sem az mszp.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
karma1
@levarosbukta: Most hogy jott ide a DK? Van valami linked, ahol meg lehet nezni az "osszejatszast"?
karma1
@Mirabilis: Igen, ez azert erdekes, mert Zuglo tulnyomoreszt NEM berlakas, hanem maganhaz. Viszont ha meg igy is lennenek szocialis problemak, es ezt ez az uj rendszer elsimitana, kiegyenlitene, mindenki "szocialisan" juthatna lakashoz, melyik lakasugyi eloado tudna szazezreket a zsebebe kapni, egy kiutalando lakas remenyeben?
Ha mukodne az egyezseg, nem lenne mutyipenz... Na, ezert is assa el elottem szep lassan magat az MSZP, igaz, sosem voltam egy partnak sem a tagja, plane nem az MSZP-e. De most mar elvileg sem gondolok rajuk, mint vezeto erore.,.. Piti megelhetesi politikusok ok is...
coni
Zuglóban is a korlátolt szavazók teremtettek patt helyzetet Karácsonynak miután fölényesen megszavazták polginak, de nem szavaztak mellé támogatást, hanem szétszavaztak, így csak csellel tud bármit átverni az ellenséges (pl.független) képviselők miatt.
Hofipisti
Az MSZP országosan azért tart ott, ahol, mert a pártot még mindig az olyan alakok uralják, mint a zuglói vezető MSZP-sek. Karácsony Gergely - sajnos - rosszul döntött, mikor az ilyen megélhetési-, úrhatnám, gerinctelen emberekben bízni próbált. Nagy változásoknak kell jönniök, hogy Zuglóban újra két számjegyű MSZP-s eredmény legyen!
human
@coni: Pedig még a fizetésüket is felemelte bízva abban, hogy sikerül együttműködnie a három oldalnak. Értem én, hogy pozitív gondolkodás, jóhiszeműség meg minden, de ez azért túl naiv gondolat volt tőle.
levarosbukta
@karma1: Gondolj csak a Gyurcsány féle kiugrasztom a nyulat a bokorból és nem szavazok történetre. Nnna itt volt az a pont amikor azt mondtam hogy egykutya az egész bagázs.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.