Egy héttel a Brexit-népszavazás után a felnőtt népesség háromötöde (60 százalék) szerint inkább rossz döntést hoztak a britek Magyarország szempontjából azzal, hogy kilépnének az Európai Unióból. A magyarok csaknem kétharmada (64 százalék) nem szeretné, ha Magyarország elhagyná az uniót – derül ki a Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatásából.

Az MTI-hez csütörtökön eljuttatott kutatás adatai szerint a megkérdezettek 60 százaléka szerint inkább rossz döntés a Brexit Magyarország szempontjából, 12 százalék szerint inkább jó döntés, míg 28 százalékuk nem tudott válaszolni vagy nem válaszolt.

Közölték: minden párt szimpatizánsai között csaknem 60 százalékos vagy afölötti többségben vannak azok, akik magyar szempontból negatívan ítélik meg a britek kilépését. Részletezték: a Brexitet legkevésbé a Jobbik-tábor tartja aggályosnak, a párt szimpatizánsainak ötöde (23 százalék) véli úgy, a szigetország szavazói jól döntöttek magyar szemszögből. Leginkább az LMP és a Demokratikus Koalíció (DK) támogatói aggódnak: az LMP-tábor 96, míg a DK-hívek 89 százaléka ítéli meg negatívan a kérdést.

Kitértek arra is, hogy a magyarok csaknem kétharmada (64 százalék) nem lépne ki az Európai Unióból. (Nem úgy Lázár János, aki viszont kilépne.) Korábban a pártok közül egyedül a Jobbik utasította el az ország uniós tagságát, azonban a felmérés szerint jelenleg már Vona Gábor pártja sem viszonyul ellenzően a kérdéshez. A párt tábora ugyanakkor továbbra is inkább megosztott az uniós tagság ügyében: 39 százalékuk kilépéspárti, míg a tagságot támogató jobbikosok aránya 49 százalék.

A Nézőpont felhívta a figyelmet arra, hogy a britektől eltérő módon Magyarországon inkább az idősebbek, a 60 év felettiek azok, akik nagyobb arányban (68 százalékban) támogatják az ország uniós tagságát, de a fiatalabbak (18-29 év közöttiek) között is bőven kisebbségben vannak (23 százaléknyian) a kilépéspártiak.

A Nézőpont Intézet reprezentatív közvélemény-kutatása péntek és vasárnap között készült, ezer ember telefonos megkérdezésével.

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

amaramaistanna
@Desischado: Valószínűleg, csak az arányokban van eltérés. Magyarán a 60% valószínűleg 70 % és így tovább... Lázárnak tudnám javasolni az egyéni kilépést és azzal a lendülettel el is tűnhetne, mondjuk Szibériában...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Desischado
Kamu statisztika, bár abban reménykedem, hogy ennyire csak nem vagyunk tán hülyék, hogy leváljunk a lélegeztetőgépünkről. Mert nélküle nekünk annyi!
amaramaistanna
@Desischado: Valószínűleg, csak az arányokban van eltérés. Magyarán a 60% valószínűleg 70 % és így tovább... Lázárnak tudnám javasolni az egyéni kilépést és azzal a lendülettel el is tűnhetne, mondjuk Szibériában...
karma1
@Mobil123: 17.48-ra: MOST Skocia el fog valni , fuggetlensegre fog szavazni, mert az unios kepviselojuk szabalyosan konyorgott, esedezett, hogy ok, a skotk bennmaradhassanak az Unioban. Ha ennek az az ara, hogy Angliatol fuggetlenitik magukat, akkor ezt az arat is hajlandoak erte megfizetni...
satan
@Desischado: unió nem jóléti intézmény, gazdákon kívül senki sem élne rosszabbul nélküle.
Jozefina
A Magyaroknak is le kellene válniuk a kormányuktól, mert különben ugrik az EU tagság!!!
magyarbakancs
Amikkor beléptünk az EU - ba igenel szavaztam a belépésre.
Most nemmel szavaznák.
Az ország nem volt, nincs ,és nem is lesz felkészülve a kapitalista verseny helyzetre.
Kizárólag erős gazdasági országoknak való az EU.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.