Lázár János a csütörtöki kormányinfón bejelentette, hogy két államtitkárnak, L. Simon Lászlónak és Németh Lászlónénak mennie kell. A nol.hu szerint inkább kimenekítésről, mint leváltásról van szó.

Lázár L. Simon leváltását azzal indokolta, hogy nincs megelégedve vele a műemlékvédelem, a kiemelt örökségvédelem és a nemzeti fejlesztések területén. Viszont a Népszabadság kormányközeli forrásai szerint L. Simonnak inkább azért kellett mennie, mert “üzleteit” már Orbán is megelégelte, jó személyes kapcsolatuk ellenére is. A Népszabadság forrásai szerint L. Simon menesztése inkább üzenet arra nézve, hogy „az üzletelésnek is van határa”.

Németh Lászlóné, a pénzügyi szolgáltatásokért és postaügyekért felelős államtitkár júliusban nyugdíjba megy. Lázár viszont bejelentette, hogy Némethné a nyugdíjazása ellenére új, egyelőre még ismeretlen posztot kap.

A Népszabadság forrásai szerint az ő távozásának oka sokkal inkább a kimenekítésről szól, és mivel Orbán kedveli Némethnét, így megkímélné őt a jelenlegi területein zajló csatáktól. Az államtitkár Simicska bizalmasa volt, aki a milliárdos és Orbán “szakítása” után is a kormányban maradhatott.

A források szerint azért, mert Orbán bízott benne, jóban van Lázárral, ráadásul közeli kapcsolata van Spéderrel is. Az egyik értelmezés az, hogy a Spédert érintő eljárások miatt kellett most mennie az államtitkárnak. Egy másik lehetőség pedig az, hogy maga kérte a nyugdíjazását.

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

vukkocska
@RonaGyuri: azért vannak páran, akik túlkorosak, mégis a kormányban maradtak. Németh Lászlóné az érettségijével nagyon komoly munkát végzett, mint fejlesztési miniszter. Biztos nagyon értett hozzá. Nincs attól rosszabb, mint amikor a beosztott klasszissal jobb, mint a főnöke
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
bakegya
Nincs itt semmi cicó,eddig nyiltan loptak mostantól feketén élvezik azt amit összegrundoltak és "FOLYTATJÁK"!-ÉRDEMEIK ELISMERÉSE MELLETT KITÜNTETI MINDKETTEJÜKET A ZORBÁN.D
MÉSZÁROS-Felcsutkán túl,Tiborctanyán innen ...irgum-burgum "...az üzletelésnek is van határa..." jegyezzétek meg alattvalók!
amaramaistanna
Teljesen mindegy... Vendégkomment a Facebookról: "L.Simon "nemköltő" "távozott", teljesen mindegy, mert egy másik fideszes éhes madár kerül a helyére, akinek még a madártrezorja nincs feltöltve és mint friss erő ... vajh ki lesz az új szarka... ? - Almási Anna "
Fradigege
Mindenki tudja, hogy ezen a szinten csak felfelé lehet bukni. Meg elégelte az "üzleteit"? Figgyejjétek má'! Ez a pocok fejű egy törpe kanári a csányi,mészáros,garancsi,vajna,habonyok mellett. Menj a krv nydb te felcsúti cgny gc!
bakegya
@Fradigege: ez így van.Az orbán itt a király ,de a végrehajtói az ilyen patkányok valahogy túl vannak szaporodva.A Quaesztor vezír helyére ,milyen hamar ki lett nevezve a szobafestő és az is Fejér -megyéből nőtte ki magát!!!
vukkocska
@Január: tudod a minisztériumokban a köztisztviselők diplomás emberek. Némethné a legfelelősebb minisztériumot kapta meg, ahol rengeteg pénzről döntöttek. A középiskolában biztos nagyon jó volt matekból, azért lett ő a miniszter. Nem az érettségit nézem le. Az sem volt véletlen, hogy miniszterként a nyilvánosság előtt soha nem szerepelt. Nem bírt volna az újságírók kérdéseivel. Kibukott volna a bili nagyon gyorsan.
Január
@vukkocska:"Nem bírt volna az újságírók kérdéseivel. Kibukott volna a bili nagyon gyorsan."
Szerintem oda pont olyan kellett a hatalomnak, Ő volt a megfelelő ember a feladatra. Nem kérdez, nem szól bele, csak végrehajt.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.