A balatoni strandok jók, évről évre fejlődnek, összességében elmondható, hogy európai viszonylatban is megállják a helyüket – mondta Balassa Balázs, a Balatoni Szövetség (BSZ) elnöke az MTI-nek, miután pénteken Alsóörsön átadták a szolgáltatás színvonalát jelző Kék Hullám Zászlókat. Az idén a tavalyinál több, 36 fürdőzőhely üzemeltetője vehetett át zászlót, amelyek többségét északi parti fizetős strandok nyerték el.

A tó körüli önkormányzatokat tömörítő BSZ 13. alkalommal hirdette meg a strandminősítő versenyt, amelyre a korábbi éveknél többen, csaknem negyvenen neveztek. Tavaly óta rangsorolják csillagokkal is a zászlót elnyerő fürdőzőhelyeket. Akkor 27 strand érdemelte ki a zászlót, közülük 8 a legjobbaknak járó háromcsillagosat. Az idén már 36 fürdőhely tűzheti ki a kék lobogót, közülük 13 a háromcsillagosat.

Balassa Balázs elmondta, a strandok jelentős része az elmúlt évhez képest is fejlődött, és szinte valamennyiről elmondható, hogy törekedett a korábbi minősítés során jelzett hiányosságok orvoslására.

Hozzátette, ebből is látszik, hogy jól működik a minősítő rendszer, amelynek legfontosabb célja felhívni a strandüzemeltetők figyelmét arra, hol kell javítaniuk, fejleszteniük a szolgáltatásaikon.

Idén a zsűrizés során kiemelt hangsúlyt kapott az esélyegyelőség biztosítása, elsősorban a mozgáskorlátozottakra való tekintettel. Háromcsillagos zászlót csak olyan fürdőhely kaphatott, ahol a szolgáltatások biztosításánál, a környezet kialakításánál figyelembe vették a speciális igényeket.

A szervezet elnöke közölte: összességében elmondható, hogy az üzemeltetők nagy hangsúlyt fektetnek a tisztaságra, a rendezettségre. Emellett egyre több helyen épül jó minőségű járda, ültetnek árnyékot adó fákat, a gyepfelületek gondozottak és alig akad olyan strand, ahol ne alakítottak volna ki lídós partszakaszt a kisgyermekes családoknak.

Az elmúlt években sokat fejlődtek a strandok a játszóterek, a sportpályák tekintetében is

- tette hozzá.

Vizsgálták a vízfelület tisztaságát és a meder állapotát is, az utóbbit a fürdőzők megkérdezésével. E téren csak egy-két strandon tapasztaltak hiányosságokat. Bírálati szempont volt a parkolási lehetőség és a kerékpártárolók száma, számított a pontozásnál az értékmegőrző, a hangosítás, a vendéglátóegységek színvonala, valamint az ingyenes wifi, a pelenkázó, a meleg vizes zuhanyozó vagy a dohányzóterület kijelölése is.

A legtöbb pontot szerző fürdőhelynek járó különdíjat Vonyarcvashegy Lido strandja kapta. Elnyerte még a háromcsillagos zászlót Balatonboglár Platán strandja, Balatonfüred Esterházy és Kisfaludy strandja, Balatonlelle Napfény strandja, Gyenesdiás Diási játékstrandja, Keszthely városi strandja, valamint Balatonakali, Balatonberény, Balatongyörök, Csopak, Szigliget és Zánka községi strandja.

A legjobb szabadstrandnak járó különdíjat Balatonboglár Platán strandja érdemelte ki, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park "legzöldebb" strandnak járó különdíja pedig Gyenesdiás Diási játékstrandjáé lett.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

bakegya
A DÉLIPART NEKEM MÁR TISZTA" AFRIKA"-átköltöztem az Északi -partra.Igen ám,de itt gépkocsival kb három km.az első strand,pedig szemben lakom a Balatonnal.Végelláthatatlanul le van kerítve,luxus -hajókikötő,1280-a napijegy.Aztán camping,még a kutyáknak is,de a helyben ingatlanadózó kocsikzzon végig a telepulésen benzingőzzel.A nyugger 360-a diák is.a helyben lakó valami helyi menetlevéllel a nyaraló közel ezerért csobbanhat a zsúfolt Szigeti strandon,de ha kezdődik a mozi már kinézik onnan is.
IDEGENEK VAGYUNK MI A FITYISS-KDNP URALKODÓK MAGYARKODÓK HAZÁJÁBAN!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.