Aggodalmát fejezte ki az Egyesült Nemzetek Szervezetének szerbiai képviselete pénteken, mert szerinte romlik a szerb-magyar határon várakozó migránsok helyzete, számuk két nap alatt megduplázódott, és többen is arról számoltak be, hogy a magyar hatóságok nem engedték, hogy átadják menedékjogi kérelmüket, és – mint fogalmaztak -

"visszazavarták őket Szerbiába".

A képviselet honlapján megjelent közlemény szerint 120 migráns jelezte, hogy nem tudta átadni kérelmét a magyar hatóságoknak. Az ENSZ közleménye szerint a nemzetközi jog értelmében minden menedékkérőnek joga van ahhoz, hogy belépjen annak az országnak a területére, ahol menedéket akar kérni. A migránsok azonban jelezték, nem tudták átadni kérelmüket, és visszaküldték őket Szerbiába. A magyar hatóságoknak naponta harmincan adhatják át menedékjogi kérelmüket, míg százaknak kell gyakran embertelen körülmények között akár hetekig is várakozniuk arra, hogy sorra kerüljenek.

Az új magyar határrendészeti szabályozást követően, amely kedd éjfélkor lépett életbe, 1300-ra nőtt a határ szerbiai oldalán várakozók száma, főleg nők és gyerekek rekedtek Szerbiában. Néhány száz migránst a szerb hatóságok a szabadkai befogadóközpontban helyeztek el, ám mintegy 800-an a szabad ég alatt, a magyar tranzitzónán kívül várakoznak.

Különösen nagy veszélyben vannak a gyerekek

Arra is figyelmeztetett az ENSZ szerbiai képviselete: a szigorú intézkedések arra sarkallhatják a migránsokat, hogy veszélyesebb, illegális útvonalakat keressenek, és kitegyék magukat az embercsempészek kénye-kedvének. Halmozottan veszélyes helyzetben vannak a kísérő nélküli gyerekek – olvasható a közleményben.

Vladimir Cucic szerb menekültügyi főbiztos szerint a migránsok továbbra is a március eleje óta elvileg zárt balkáni útvonalat használják, csak most kisebb számban érkeznek az országba. Megfogalmazása szerint nem az a probléma, hogy többen jönnek, hanem hogy csökkent azoknak a száma, akik el tudják hagyni az országot.

A hivatalos adatok szerint Szerbián az év eleje óta 102 ezren, tavaly pedig az év során hivatalosan összesen valamivel több mint 600 ezren haladtak át.

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
fekete
Banky Mun felesleges aggodnia,mert mi sem aggodunk foleg az ENSZ sunyijain!A menekulteket pedig att kell Merkelhez szalitani.O e'l ,hal e'rtuk.
OCC
orbán ezzel is törvényt sért - nem mellesleg.
De orbán szerint ez a megoldás az EGÉSZ Európát érintő bajra?
Ha valaha is megmenekül Európa, és valaha is tudja kezelni ezt a helyzetet Európa (ami valójában világprobléma!), az nem orbán miatt lesz.
orbán ebben a történetben EGY SENKI!!!
1magyar
Én beengedném a migránsokat úgy, annyit ahány migráncssimogató átadja, otthonát, vagyonát és lelép helyettük az országból.
Jelentkezzetek a kormánynál, hogy ti átadjátok a helyeteket, ne a más farkával verjétek a csalánt!
Van itt magyar ember milliószámra akinek nem jut lakás, étel,munka stb. nehogy már idegenekeket tartsunk el saját kárunkra.
A sok hülye,tetves migráncssimogató inkább a szomszéd gyerekét etetné míg a sajátja éhen halna???
glorianna
@1magyar: "Van itt magyar ember milliószámra akinek nem jut lakás, étel,munka stb. "
Akkor ez mi: "Egyre komolyabb munkaerőhiány van nálunk, Vargáék és az MGYOSZ elég sürgősen importálnának százezres nagyságrendben EU-n kívüli migránsokat ezért." (Index) ?
1magyar
@glorianna: Nem tudom, talán meghátrálnak az eu elől???
nevemnick
Vasárnap este a közszolgálati híradóban: a hétvégén egyetlen egy migráncs sem lépte át az országhatárt...erre:
index.hu/belfold/2016/07/11/ketszaz_hatarsertot_fogtak_el_a_hetvegen./

Hazudnak, ahogy a lepcses pofájukon kifér...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.