Összeütközött egy személyautó és egy mikrobusz Abádszalók és Tiszabura között, a 3216-os úton szerda délután, hárman meghaltak, hárman megsérültek, egyikük életveszélyesen – közölte a mentőszolgálat, a rendőrség és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház az MTI-vel.

Háromfős család halt meg Abádszalóknál

Kardos József, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) Jász-Nagykun-Szolnok megyei vezető mentőtisztje elmondta: a személyautóban utazó család – egy tízéves gyermek és a szülei – nem élték túl a balesetet. A mikrobuszban utazó három ember közül ketten súlyosan megsérültek, egyiküket a debreceni mentőhelikopter Szolnokra, a másik sérültet a miskolci mentőhelikopter Miskolcra vitte. A mikrobusz könnyű sérültjét mentőgépkocsival szállították a karcagi kórházba.

Háromfős család halt meg Abádszalóknál

Filéné Simon Ibolya, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház sajtóreferense az MTI érdeklődésére elmondta: az intézményükbe vitt nő sérülései életveszélyesek, várhatóan csütörtökön megműtik.

A szolnoki Hetényi kórház csütörtökökre ígért tájékoztatást a hozzájuk vitt beteg állapotáról.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a rendőrök teljes útlezárás mellett helyszínelnek. A közlekedők Abádszalók irányából Kunhegyes irányába, Tiszabura irányából Tiszaroff, Tiszagyenda irányába kerülhetik el az adott útszakaszt – olvasható a police.hu-n.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

vukkocska
Borzalmas. Szegény családjuk, akiknek ezt fel kellene dolgoznia. De ez lehetetlen.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.