Két vezető jegyvizsgálót is kirúgott a MÁV, mivel létszámhiány ­miatt nem indították el a vonatot – írja a Blikk.

Mondtam, hogy kolléga nélkül nem vállalom, vegyenek le egy vagont, vagy nem indítom a vonatot. Baleset esetén engem vonnak felelősségre, és a kollektív szerződés sem engedi az ilyet

- mondta Németh Zsolt jegyvizsgáló a lapnak, hozzátéve, hogy őt egy 160 méter hosszú szerelvényen hagyták egyedül, márpedig egyedül nem képes belátni a vonatot az elejétől a végéig. Ha kiadja az engedélyt az indításra, miközben valaki még lekászálódik a csomagokkal a lépcsőn, az utast elsodorhatja a vonat, tragédia történhet.

A férfit egy másik, hasonlóan járt jegyvizsgálóval együtt elküldték a vasúttársaságtól. Bárány Balázs szakszervezeti vezető szerint a cég példát statuált, "ahelyett, hogy bért emelnének, megfélemlítik a dolgozókat".

A MÁV sajtóirodája szerint a jegyvizsgálók súlyosan megszegték kötelezettségüket, veszélyeztették a MÁV-START Zrt. jó hírnevét és érdekeit. Állítják, a vonat szabályosan és biztonságosan közlekedett volna egy fő vezető jegyvizsgálóval is.

A lap ugyanakkor megjegyzi, hogy a MÁV-nál krónikussá vált a munkaerőhiány, jelenleg 780 állás betöltetlen, többek között jegyvizsgálókat, mozdonyvezetőket, pályamunkásokat és szerelőket keresnek.

28 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nyanya001
Hív a vasút, vár a MÁV, munkaerőhiánnyal kűzdenek.
Aki tisztességgel teszi a dolgát azt kirúgják.
Barmok !
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Fradigege
A belső jogszabályokat a munkáltató szabja meg. A kaller csak betartotta a MÁV Zrt. szabályait. Munkaügyi bíróság. 2-3 év és a kaller nyer. A BKV-nál is van ilyen. Van egy Forgalmi utasítás, ha eltérsz attól-ha volt, ha nem volt belőle esemény-, megmogyoróznak. Én arra tippelek, hogy a kaller fsza tele volt az egésszel.
namihami
Fiatalok! A krampácsolás már a múlté, hív a vasút, vár a MÁV!
Ismét bebizonyosodott, hogy igaz a régi szlogen. A MÁV vezérigazgatóasszonya is jelentkezett a céghez és mindjárt sikerült neki egy havi 5 milliós állásba bekerülni.
Hát Istenem, kalauzból van bőven, míg igazgatóasszony csak egy van. Épp ezért, a kalauzt kirúgják, az igazgató pedig, érdemei és a cég tetemes vesztesége ellenére marad.
Elvégre ez így igazságos, nem???
vadnarancs
"Kellemes Karácsonyi Ünnepeket Kívánunk és Elnézést kérünk a késésért!" - MÁV
rackabajusz
@nyanya001: Es ez nem csak a MAV-nal van igy ebben az orszagban...
rackabajusz
@namihami: es meg bonuszt is szavaz majd maganak - nyilvan, csak szerenyen, felelossegenek, es a sajat berenek relativ aranyaban. Mert ez mar csak Hungaricum, mint a poszmetepalyinka

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.