A nyugat-dunántúli régióban hétfőn indult, államilag támogatott hűtőgép- és fagyasztócsere-programra több mint 3000 nyugdíjas és nagycsaládos jelentkezett, a rendelkezésre álló forrás kimerülése miatt hétfőn reggel 9-ig lehetett pályázni – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) az MTI-vel.

A tárca hangsúlyozta: a nagy érdeklődésre való tekintettel a pályázat valamennyi nagykorú embernek elérhető lesz a régióban július 20-án reggel, az érdeklődők reggel 8 és 9 óra között nyújthatják be pályázataikat, így a pályázati lehetőségtől senki sem esik el.

A meghatározott feltételeknek megfelelő pályázatok a rendelkezésre álló forrás kimerüléséig kaphatnak támogatást.

Az Otthon Melege Program keretében meghirdetett hűtőgép- és fagyasztócsere pályázat július 4-én indult az észak-alföldi régióban, majd a dél-alföldi és az észak-magyarországi régióban folytatódott.

A nagy érdeklődést mutatja, hogy az Észak-Alföldön a reggel 8-kor megnyílt pályázatot a rendelkezésre álló forrás kimerülése miatt néhány óra múlva felfüggesztették, a nyugdíjasok és a nagycsaládosok 13 óráig adhatták be jelentkezésüket. A Dél-Alföldön az indulás napján 10 óráig lehetett pályázni, Észak-Magyarországon pedig 9 óráig.

Az ütemterv szerint a dél-dunántúli régióban a benyújtási időszak kezdete július 19-e, a közép-dunántúli régióban július 25-e, a közép-magyarországiban pedig július 26-a.

A rendelkezésre álló teljes keretösszeg 500 millió forint, ezt a régiók között a lakosság arányában osztották el.

A pályázat során előnyben vannak az energiatakarékos készülékek beszerzését tervező nagycsaládosok és nyugdíjasok, minden régióban elsőként ők adhatják be támogatási kérelmeiket a pályázati portálon keresztül, elektronikus úton.

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Bringás
@JAJMÁR: Oké, van pár szabály, amit be kell tartani, de mégis csak támogatás az állam részéről. A kis segítség is több, mint a semmi segítség!
Van ugyan pár dolog, amit be kell tartani, de egy hűtőt már tetőcsomagtartón is haza lehet vinni! Esetleg valamelyik rokon segít! A készülék garanciális, ha elromlik megcsinálják, nem a tulajnak kerül pénzébe! Én hasznos és jó dolognak tartom!
simmering73
@Bringás: Javaslom mégegyszer olvasd el @JAJMÁR írását, mert vagy figyelmetlen vagy, vagy nem éred fel ésszel a leírtakat. Egyébként van egy jó hírem is, bármilyen készüléket garanciában javítanak mindenkinek bármikor, bárhol, akkor, amikor (és nem kerül pénzbe).
JAJMÁR
@Bringás: Elsősorban a kereskedőknek jó. De rendben, lehet, hogy a Mari néni nem tudna neten rendelni, neki jó. Csak hát a Mari néni pályázatot sem tud a neten írni.
Egyébként tényleg jó lenne ez a lehetőség, de túl kicsi a támogatási összeg. Minél olcsóbb készüléket veszel, annál kevesebb... vagyis, akinek van pénze, az kap több támogatást, de maximálva van, ha jól tudom 45ezer a max! (Tavaly írtam egy ilyen pályázatot valakinek, aki a végén megkérdezte tőlem, hogy mivel tartozik? De ha még én is kérek tőle, akkor ráfizetett volna, szóval csak úgy szívbéli szívességből, de tavaly még macerás volt. És nem érte meg.)
moareka
Remélem a fideszes anyósok, apósok még hozzájutottak?
RonaGyuri
MInt említettem volt akcióban olcsóbb: Emag hirdetése 25% engedmény ingyenes kiszállítással ami egy A+++ esetén jóval több a max 45eFt-nál
Szókrakész
Lefagyott a program?
Biztos a Windows Office progival futtatták.
Akkor nem is csoda.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.