A rendőrök elfogtak és őrizetbe vettek egy férfit, aki a megalapozott gyanú szerint szeméremsértő módon mutogatta magát Debrecen belvárosában – írja a police.hu

2016. július 17-én 18 óra 15 perc körül Debrecenben a Piac és Arany János utcák kereszteződésében több járókelő előtt egy férfi a nemi szervét mutogatta és önkielégítést végzett, majd felült egy kerékpárra és a helyszínről eltekert.

Az esetről egy fegyveres biztonsági őr bejelentést tett a rendőrségre. A rendőrök azonnal a helyszínre mentek, azonban útközben a Kossuth téren megállította őket egy nő, aki elmondta, hogy kislányával sétált az utcán, amikor egy kerékpárral közlekedő ismeretlen férfi megállt előttük és szeméremsértő módon mutogatta magát, majd elmenekült. A nő gyermeke szemét eltakarta, hogy ne lássa a történteket.

A járőrök adatgyűjtést végeztek az elkövető azonosítása és felkutatása érdekében, majd az Erzsébet utcában meglátták a kapott személyleírásnak megfelelő férfit, aki a rendőrök láttán elfutott. A rendőrök a környező utcákat lezárták és rövid időn belül a Vígkedvű Mihály utcában elfogták a 40 éves férfit. A rendőrkapitányságra előállított T. Istvánt a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták, bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tesznek előzetes letartóztatásának indítványozására.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.