Képtelenségnek tartja öccse eltűnését Mile Sándor. Április 9. óta semmi hír nincs róla, pedig szerinte elképzelhetetlen, hogy saját lábán elhagyhatta a karcagi kórházat, ahova tavaly október 5-én vitték be – írja a BorsOnline.

Imre el­esett, beütötte a fejét, és vérömleny keletkezett az agyában. Emiatt a pszichiátrián kezelték.

10-15 féle gyógyszert kapott, és kikötözték. Mi Püspökladányban lakunk, a 85 éves édesanyámmal hetente kétszer tudtuk meglátogatni. 75 kilóról lefogyott 45-re, és ha eloldották, menni is csak annyit tudott, hogy legfeljebb az asztalig elbotorkált.

Imrét utoljára április 3-án látogatták meg hozzátartozói. Akkor megbeszélték a kórházzal, hogy következő szerdán hazaviszik. Már a betegszállítók is visszaigazolták a megrendelést, amikor telefonáltak a kórházból, hogy nem engedik haza a beteget, mert a család nem tudja otthon ápolni megfelelően.

Szombaton hívták a bátyját a kórházból, hogy Imre eltűnt.

A testvére szerint, egy szál pólóban, bepelenkázva, papucsban nem sétálhatott ki az ötfokos hidegbe. Hiába érdeklődtek a kórházban, hogy mi történt, azonkívül, hogy eltűnt, semmit nem mondtak. Hiába kérték a kórházi jelentést, azt válaszolták, hogy csak akkor adják ki, ha megkerül. Feljelentést tettek a rendőrségen a kórház ellen, de a nyomozás eredményéről sem mondanak semmit. A kórház nekik sem adta ki a jelentést, sőt feljelentették őket . Az intézmény be van kamerázva. Kérték, hogy nézzék meg a felvételt, de állítólag az aznapi nincs meg.

A kórház csak annyit közölt a lappal, hogy Mile Imre eltűnése ügyében a Püspökladányi Rendőrkapitányság jelenleg is körözési eljárást folytat. A rendőrség még keresi.

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

solidedge
Hogy itt mi történt nem tudom. De eszembe jutott egy történet ami szerint a 80-as években egy budapesti cégnél az éjszaka halálos baleset történt. Az áldozatot kivitték a gyárból és az úttestre fektették, hogy közúti baleset látszatát keltsék.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
magyarbakancs
Zavart tudatú beteg a leg elképesztőbb helyekről tud előkerülni.
Csizmás Kond
...és mi van ha valami láthatatlanságot biztosító pelenkába pólyálták ?
szaboria1
Nekem ilyen kor más jut eszembe nem eltűnt hanem mást csinálnak vele. Kísérleti alany lehet. Mert mily érdekes pont az az napi kamerás felvétel nincs meg. Volt már rá példa a 60 -70-es években is.
karma1
@szaboria1: Pont ez jutott az eszembe! Szervdonornak meg kituno alany lehetett, es ahogy megtudtak, hogy a csalad haza akarja vinni ot, ok leptek elobb, mert nekik azelott kellett lepni, mielott vegleg kikerul a korhaz hatokorebol.
Kesz horror, ami megtortenhet otthon!
karma1
@magyarbakancs: Ebben igazad van, de o le volt kotozve az agyhoz, vagyis magatol nem tudott elmenni az agyrol, segitseg nelkul meg csak az asztalig tudott eljutni...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.