Korábbi álláspontját felülbírálva az Emberi Erőforrások Minisztériuma elismerte, hogy a bejegyzett élettársi kapcsolatban élő meleg és leszbikus párok is jogosultak igénybe venni a családi otthonteremtési kedvezményt (közkedvelt nevén a csokot) jövőben tervezett gyermekeik után – közölte Háttér Társaság.

A társaság közleménye szerint levélben fordultak az EMMI-hez a kérdésben, és igazat adott nekik a minisztérium. Arra hivatkoztak, hogy a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvény szerint a törvényben szereplő néhány kivételtől eltekintve a bejegyzett élettársakra a házastársakra vonatkozó szabályokat kell alkalmazni, márpedig a csok kapcsán a törvény ilyen kivételt nem tartalmaz.

A jogszabályok az azonos nemű pároknak is többféle lehetőséget biztosítanak a gyermekvállalásra (pl. egyéni örökbefogadás vagy társszülőség), így a csokhoz szükséges vállalásukat tudják teljesíteni.

Magyarországon egyre több azonos nemű pár vállal gyermeket: egy több mint kétezer leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű ember részvételével végzett 2010-es magyar kutatás szerint már ma is minden hetedik válaszadó nevel gyermeket, a jövőben ugyanakkor a válaszadók 54%-a tervezi a gyermekvállalást; a női válaszadók körében ez az arány 65%. A gyermeket nevelő azonos nemű párok ugyanakkor számos jogi nehézséggel és társadalmi előítélettel találkoznak a mindennapok során.

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Szókrakész
Engem nem zavar, ha a ratyik, leszbik pénzt kapnak lakásra, házra, de ne a gyerekkel takarózzanak!!!

Ne rontsák meg őket!!!
Ilyenkor hol van a nagy családvédelem, az egyház, a...?!?!?!?!
vadnarancs
Na Bringás meg Szókrakész, végre ti is CSOK-hoz juthattok, megérte ilyen intenzíven segget nyalni!
Jozefina
Érdekes módon a statisztika szerint hetero párok kínozzák, éheztetik halálra gyermekeiket és ha időben észre veszik, akkor kiemelik ebből a heteró környezetből óket!!! Meleg párokról ilyet még nem hallottam és nem olvastam!!!
magyarbakancs
"Meleg párok is jogosultak a CSOK-ra"
Meleg vízre,fűtésre nem lesz gond.
magyarbakancs
Mi a Búbánatos méteres büdös @aszt foglalkoznak ezekkel a @etves ,@othadt,mocsok @uzikkal?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.