Molnár Gyula, az MSZP elnöke szerint Orbán Viktor miniszterelnök szombati tusványosi beszédében leleplezte, hogy az októberi kvótareferendum valójában Magyarország Európai Unióból történő kivezetését készíti elő.

A szocialisták vezetője szombaton, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján kiemelte, a miniszterelnök "túlzott nacionalizmusa" mellett világossá kell tenni, hogy nincs magyar jövő az Európai Unión kívül, még akkor sem, ha a közösség működésén van javítanivaló.

Az MSZP ezért ismételten arra biztat mindenkit, hogy az október 2-i kvótareferendumon otthonmaradásával üzenje meg: Európában akar maradni – fejtette ki Molnár Gyula.

A szocialisták elnöke szerint Orbán Viktor teljes egészében elszakadt a valóságtól, amit jól mutat, hogy sem a magyar egészségügy, sem az oktatás, sem a gazdaság helyzetére nem tért ki beszédében.

A kormányfő emellett nem veszi észre, hogy a magyar fiatalok kétharmada külföldön képzeli el boldogulását, azokban az országokban, amelynek vezetőit a magyar miniszterelnök leváltaná – folytatta Molnár Gyula, aki ezt a helyzetet érzékeltetve olyan fuldoklóként jellemezte a kormányfőt, aki egyik kezével a felé dobott mentőövbe kapaszkodik, míg a másikkal a segítségére siető hajót próbálja meglékelni.

Az MSZP elnöke Magyarország szempontjából helytelennek nevezte, hogy Orbán Viktor elköteleződött Donald Trump amerikai republikánus elnökjelölt mellett. Ennek a külpolitikának a kárát az erdélyi magyarok is a bőrükön érezhetik, a román szociáldemokrata kabinetet elutasító magyar kormány fellépése ugyanis hűvösebbé tette a két ország kapcsolatát – értékelte Molnár Gyula.

49 hozzászólásarrow_drop_down_circle

F_Viktor
@Csizmás Kond: Ti mióta is lovagoltok Gyurcsányon, az elmútnyócéven teljesen értelmetlenül?

Macska, a demokratáknak fontos, hogy orbán és hazaáruló szavazói által okozott károkat Magyarország minél gyorsabban, minél kevesebb áldozat árán tudjuk majd orvosolni.
Ezért fontos az EU tagság megtartása és a kivándorlás megállítása!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
F_Viktor
@gulyasgyula: Írod:
"Gondolod ha Brüsszelt nem köteleznének törvények egy forintot is kapna Magyarország ??"

Erre nem tudom a választ, amit látok, hogy Magyarországon a felzárkóztatásra szánt EU-s pénzek nem ezt a célt szolgálják, nagy részük magánzsebekbe vándorol.
Ezt már Brüsszelben sem titok, nem véletlen az egyre kiterjedtebb OLAF vizsgálatok.
Ergo nem vagyok benne biztos, hogy sokáig nyitva lesz az EU-s pénzcsap.

Írod:
"A külföldi befektetők az Eu-s pénzek jó részét vissza veszik "

Például? Mert nekem hirtelen egyetlen példa sem jut eszembe.

Írod:
"A népszavazásra kiírt kérdésben nem találom az EU-ból való kilépést ez csak az ellenzék viziója"

Nem is az őszi népszavazás kérdései között kell keresgélni. At orbáni politika ad okot aggodalomra.
A Putyinnal fenntartott nagy barátkozás, az orosz embargó kijátszására tett kísérletek, az EU ellenes megnyilvánulások nem azt támasztják alá, hogy a pénzcsapok elzárása után a kapzsi fityesz az EU-n belül képzeli el Magyarország jövőjét.

Írod:
"Jelenleg a kilépést egy normális Magyar se szavazná meg ne lássuk azt ami nincs .."

Ezt mondtam 2014-ben én is, hogy "egy normális magyar" nem szavaz újra a fityeszre és orbánra...

Írod:
"Tény hogy az elmúlt 26-évben Orbán viszi a prémet korupcióban de a tapasztalat és a jelenlegi politikai garnitúrát látva nem találom a hiteles erőt .."

Egyet értek veled, de akkor sem az a megoldás, hogy a lehető legrosszabbra szavazunk, vagy el sem megyünk szavazni.
Sok minden rosszat el lehet mondani az elmútnyócév baloldali kormányzására, de az ország jövője szempontjából ezerszer kevesebb kárt okoztak, mint az elmúlt 6 év és a jobbik tervezi.

Írod:
"Te milyen emberi jogokra gondoltál konkrétan amit a világon az ENSZ-ben az EU-ban betartanak vagy amire hivatkozni szokás ha valakik érdeke úgy kívánja .."

"ha valakik érdeke úgy kívánja .." ??? Ezt nem kellett volna írnod.

...
F_Viktor
@gulyasgyula: Folyt...

DE: Olvasd el pl. Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát, Az emberi jogok európai egyezményét, az 1951. évi Genfi Egyezményt, de az EU-s csatlakozáskor aláírt EU alapjogi chartája is kitér a menekültekre, amit orbán semmibe vesz, ezért érik az országot jogos kritikák.
F_Viktor
@prime777: Bocsáss meg, már a hozzászólás elküldése után láttam, hogy te is csak idéztél.
prime777
@Csizmás Kond: Aki úgy viselkedik mint egy komcsi?
Te akkor biztosan tudod milyen az de én nem.
Soha nem voltam kommunista,harmincas éveimben járok, de már éltem a Kádár rendszer alatt.
Szóval milyen az a komcsi viselkedés?
Ja és az miért is olyan elítélendő?
Mert ezen, meg a libsizésen kívül soha semmi mással nem tudtok jönni és ez már baromi unalmas és az embernek ökölbe szorul a keze ez miatt.
Ha tisztességes valaki és nem árt másoknak,nem lop és gyilkol,akkor az bármi lehet számomra.Libsi,komcsi,bolsi.
Nem érdekel.
Ezekkel a szavakkal csak a feszkót lehet gerjeszteni a magyarok között.
Okádék egy párt a fidesz,mert mindig arra ment ,hogy szembe állítsa az embereket,ahelyett,hogy a saját döntéseiért maga vállalná a felelősséget.
Szóval sokkal nagyobb féreg az aki embereket uszít egymás ellen a hatalma érdekében,komcsizik és libsizik,persze közben élvezi ennek minden előnyét,de egyébként maga is,még a komcsikat is meghazudtoló politikát folytat.
Na az aztán mindennek a teteje.
Itt már most ez a rendszer van,de ha kilépnénk az unióból akkor aztán semmi kontroll nem lesz ,és ismerve ezeket a felkapaszkodott hatalommániás senkiket még visszajöhet az amikor jött a fekete autó az emberekért.
Remélem ebből a bandából hírmondó sem marad addigra!
Csizmás Kond
@prime777: Hát persze hogy tudom...köztük éltem.
..te nem ?
gulyasgyula
@F_Viktor: !
Szép hosszú írásoddal fel adtad a leckét ..Az tény hogy nagyon sok Eu-s pénz megy fidesz közeli vállalkozásokhoz , ami nem lenne baj ha jó célt szolgálna ..Megy a túl árazás ..Nem vigasz számunkra hogy a többi tagállamba is ez a helyzet és ha Orbán nem haragította volna magára az RTL -elt a feléről se tudnánk .--Eu pénzekből épül , bővül aZ AUDI , Merci és az össze magyarországi befektetés..Ezek tények ..És még pár évig így lesz..Az Orbáni , vagy bármelyik kormánynál nagyon ritkán lehet a sorok között olvasni hogy ne spekuláció legyen , 2014-ben ugyan az volt a baj mint most nem volt , most sincs egy hiteles vagy legalább annak tűnő politikai erő .Csak megélhetési politikusokat látni . Ha nem mész el szavazni , az is szavazat csak nem tudod kinek tettél jót..Én koromnál fogva baloldali vagyok , voltam míg Gyurcsány gebinbe nem adta az országot BAJNAINAK .A rendszer váltásnak nevezett idő óta csak rossz és még rosszabb baoldali kormányok voltak ,az ÁPV-RT , a Magyar aranykészlet ,a Tocsik ügy a cukorgyárak , kevés az idő a hely a felsorolásra ..A GENFI egyezmény a külömböző emberi jogok csak egy nagy szemfényvesztés ..// A TÖrökökre miért nem szólnak rá //az USA hány éve gyílkolász a világba ..Örülök az írásodnak mert ha lassan is de TE gondolkodásodat átvevők viszik előre a világot , használd továbbra jódolgokra a tudásodat de ne higyj a politikusoknak , legalább is nagyon kevés a tisztességes politikus ..A politikus csak ellenzékben tudja mit kell csinálni ha hatalomra kerül elfelejti ,..

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.