Orbán Viktor miniszterelnök közlése szerint Magyarország mindent megtesz a következő időszakban azért, hogy a lehető legjobb szomszédja és partnere legyen Ausztriának.

A magyar kormányfő kedden Budapesten sajtótájékoztatón úgy értékelte Christian Kern osztrák kancellárral folytatott megbeszélését, hogy nagyon eredményes tárgyalásokon vannak túl; a két ország kapcsolatainak történelmi, gazdasági és földrajzi alapjai mellett megszilárdították azokat a politikai alapokat is, amelyek egy új fejezethez szükségesek.

Orbán Viktor azt mondta, a migráció kérdését tekintve a két ország különböző helyzetben van, Magyarország a nemzetközi jog "hibátlan és szó szerinti" betartásában érdekelt. Közölte, Magyarország megértéssel fogadja az osztrák határon tett intézkedéseket, de a legjobb megoldás a magyar-szerb határ közös megvédése lenne.

Jó úton haladunk, sikerülni fog új fejezetet nyitni a magyar-osztrák kapcsolatokban az átláthatóbb, jobb együttműködésért – mondta Christian Kern osztrák kancellár, aki kiemelte: a munkamegbeszélés fő témája természetesen a migráció volt.

Ausztria hamarosan 20 rendőrt küld a határvédelem támogatására a magyar-szerb határszakaszra – közölte. Hangsúlyozta: ez az első lépés, majd egy szakértői bizottság tisztázza, hogy Ausztria részéről hogyan lehet fokozni ezt a segítségnyújtást.

Christian Kern kitért rá: Magyarország kész arra, hogy visszafogadja azokat, akik itt léptek be először az EU területére, és visszajuttatja őket a származási országaikba, ami elsősorban Koszovót és Albániát jelenti.

Arra az újságírói kérdésre, hogy milyen nagyságrendű menedékkérőről van szó, Orbán azt mondta, korlátlanul mindenkit visszaveszünk, akármekkora ez a szám. Tovább is tudjuk őket szállítani. De nem vesszük azokat vissza, akik elsőként nem Magyarországon léptek be az EU-ba.

54 hozzászólásarrow_drop_down_circle

vadnarancs
@Szókrakész: Gyurcsány olyan neked, mint dakotának a tüzesvíz!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
libellle
@wagabund: Bizonyára ugy lessz. A vendégrendörök most meggyözödhetnek ott arról személyesen, hogy hová folyik a sok pénz
wagabund
ma reggel megnyugtatott egy fontos ember a tv-ben(ből)... ...aszonta, hogy igen, visszafogadjuk azt, aki a hazájából jövet magyarországon lépett be először az unijó területére...szomorúan, szinte párás szemmel jegyezte meg, hogy eddig ilyen harcossal nem találkoztak...és ártatlan, boci szemekkel nézett a riporterre...

csak apró hiba van...naponta hét-nyolcszáz új migráns jön errefelé...és gyűlnek...gyűlnek...gyűlnek...
aremy
@Szókrakész: az az 1200 at az eu ne küldje ide de az ovi több tízezret meg át vesz akkor most mi van.
Szókrakész
@aremy: Van az őskor, ókor, középkor,...

Volt a sok balkáni, aztán jött a rengeteg "szír"(ezek az 1200) és aztán jött a rengeteg after, post fence migráncs(ezekről lesz a kötelező kvótás).
világlátó
Nem hiszem hogy tudja bárki is miként toloncolnak vissza valahová bárkit is Európából. Ez mint technikai művelet számomra elképzelhetetlen.Csúnya képek derengenek fel, korabeli fotók 1943 - 44 környékéről vasúti kocsikra felzsauppolt civilek fotói, akik a magyar csendőrök és katonák eme hőstettéről árulkodnak, néhány piperkőc német tiszt felügyelete mellett.
Azt hiszem azok az emberek már mindent feladtak addigra és már csak valami isteni csodában bízhattak.
Ellentétben ezekkel a fiatal férfiakkal, akiket nem lehet semmilyen járműre feltuszkolni és irány a közel kelet.
Ebből iszonyatos dolgok keletkeznek, olyan , amilyet még nem látott a két világháborút megjárt Európa.Távol áll tőlem a rémhírterjesztés, de azt vizionálom, hogy ezek a fiatalok nem akarnak visszamenni oda, ahonnan jöttek.Azok sem akarják őket, akik otthon maradtak és a IS. támogatói is lehetnek.A fegyverrel kényszerítés fegyveres ellenállást hozhat viszonzásul.Ezért én most nem látom a kitoloncolás , visszatelepítés, migránstalanítás , menekülttelenítés végrehajthatóságát békés egyetértésben, együttműködve a világ valamennyi segélyszervezetével sem.Mindenképpen embertelenséggel , kegyetlenkedéssel, erőszaktevéssel járna, beláthatatlan következményekkel.A kétségbeesett, kiszolgáltatott embertömeg már úgy is sok viszontagságon esett át, elveszthette családját, pénzét, múltját már csak a fizikai valója és a hite maradt neki. Gondoljátok végig a továbbiakat. Igen, természetesen belátom, nem férünk össze semmilyen tekintetben, legfeljebb egy - két évig, amíg országaikat nem építi újjá a világ. Mert ugye ez azért magától értetődő? De aztán vissza kell térniük oda, ahol születtek, nevelkedtek, félték és hitték az istenüket, akinek 99 neve van és ami közel van Mekkához a Kába kőhöz és ahol naponta ötször imádkozhattak, legalább négy feleséget tarthattak és ahol nyíltan bírálhatták a hitetlenek bibliáját, mondván az korrupt és erkölcstelen.A két világvallás harca ez, akárhogy is jutottunk el idáig.
kukac50
Akkor mi a picsának a Népszavazás? Kétszínű Orbán mint a nyárfalevél!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.