Vizoviczki Lászlótól semmilyen támogatást nem kapott a Fidesz – jelentette ki a Magyar Időknek Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója.

Az N1TV csütörtökön ügyészségi dokumentumokra hivatkozva írt arról, hogy Vizoviczki László levélben kért segítséget szabadlábra helyezése érdekében a kampányban nyújtott segítségért cserébe.

Kubatov Gábor a hírre reagálva a Magyar Idők online kiadásának azt mondta, "talán" két alkalommal találkozott a vállalkozóval, egy óvodai rendezvényen, majd a Ferencvárosi Torna Club elnökeként beszélt vele. Utóbbi megbeszélést egy országos médiaügynökség vezetője hozta tető alá az üzletember kezdeményezésére. Két téma merült fel: be szeretett volna fektetni a sportba, és a Fradiba, amitől a klub elhatárolódott, a másik téma pedig a fiatalok biztonságos szórakozása érdekében szükséges teendők volt.

Hangsúlyozta, hogy Vizoviczki Lászlótól semmilyen támogatást nem kapott a Fidesz.

Kitért arra, hogy a szóban forgó levelet az akkor éppen előzetes letartóztatásban lévő férfi ügyvédje juttatta el hozzá. A dokumentumot huszonnégy óra leforgása alatt eljuttatta a bűnüldöző szervekhez. "Nem is tehettem mást, nincs takargatni valóm, nincs mitől tartanom" – mondta.

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
mit mondjak igazán életszerű a dolog, egy sitten üllő maffiózó azzal foglalkozik, hogy befektessen, ráadásul egy magyar foci-csapatba! =))
silber13
Mennyire igaz a sunyi fityisz által használatos mondás: " si fecisti nega " Ha megtetted, tagadd "
human
Csak a fociról beszéltek ahogy a földeket eladó államtitkár is Mészáros Lőrinccel egy spontán kávázáson Budapest legdrágább kávézójában.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.