2013-ban és 2014-ben lényegesen többen kaptak tartózkodási engedélyt, mint ahány külföldinek kötvényt vásároltak. Rogán kiválasztottjai nagyon jól járnak. A rendszert szándékosan úgy hozták létre, hogy soha egyetlen külföldi sem birtokol közvetlenül magyar letelepedési kötvényt, ők mindig a közvetítő cégnek fizetnek, aki helyettük vásárol. Hogy erre a csavarra miért volt szükség, az még egy kormánypárti politikusban is felmerült. A parlament gazdasági bizottságában 2013. március 4-én Seszták Miklós jelenlegi fejlesztési miniszter, akkor még csak KDNP-s képviselőként próbált érdeklődni az okokról. A jegyzőkönyv szerint Rogán Antal, a bizottság akkori elnöke nem is hagyta, hogy Seszták végigmondja a kérdését, és azt kezdte el magyarázni, hogy ha a külföldiek közvetlenül vehetnének magyar állampapírt, akkor „nem tudnánk megtagadni mondjuk egy szudánitól azt, hogy egy ilyet vásároljon, és akkor senki nem tudja megmondani, hogy az illető a megfelelő al-kaidás háttérrel...

Forrás: 444.hu
Feltöltő: human
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
RonaGyuri
persze, hogy nem stimmel, hisz azok, akik közvetlenül Toncsiéknak fizettek azok nem szerepelnek a hivatalos számban
Hellcat
Na most ugassatok fitymaszosok...csúnya migráns ne jöjjön de bármelyik pénzes terrorsta jöhet nyugodtan? Nem sül le a pofátokról a bőr?
Sziszifusz
Érdekes, hogy erről a makulátlan hírű Rogán Tóniról olvasni ebben, a letelepedési kötvény seftelésről szóló cikkben is. Ez az ember nem maradt ki semmi mutyiból, sőt...
human
Rogán amúgy nem magának lop szerintem. Abból a pénzből jut Orbánnak, Habonynak, talpnyalóknak és a pártkasszának. A maffia rendszer fenntartása sokba kerül, mert sok szájat kell betömni pénzzel.
Tódor
Tisztesség, becsület, feddhetetlenség, haverok, buli, hanta.
Faszomat megeszed repedtseggű, buzeráns rogáncs.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.