Vádat emelt a Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészség négy ember – köztük egy fiatalkorú – ellen, akik április közepén rendőrökre támadtak a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Ongán.

 A rendőri intézkedés előzménye egy alkoholfogyasztás miatt eldurvult névnapi összejövetel volt. A vádlottak közül hárman láncos botokkal felfegyverkezve saját rokonaikra támadtak azok lakásán.

A bűncselekmény miatt kiérkező rendőröket többen szidalmazták, megöléssel fenyegették őket, a négy vádlott – apa és fia, valamint az apa élettársa és testvére – pedig ütlegelni, lökdösni, az egyenruhájuknál fogva rángatni kezdte a rendőröket, köztük egy rendőrnőt, akinek a haját is tépték és a nyakát szorongatták.

Az intézkedő rendőrök közül hárman sérüléseket szenvedtek, kettejük szolgálati egyenruhája megrongálódott. A rendőrségnek csak mintegy harminc fős erősítéssel sikerült a rendet helyreállítania – ismertette Barkó Tamás.

Az ügyészség a négy vádlottat csoportosan elkövetett, hivatalos személy elleni erőszak bűntettével, valamint egyiküket ezzel halmazatban könnyű testi sértés vétségével vádolja, és három vádlottal szemben végrehajtandó, míg egy vádlottal szemben végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztés kiszabására tett indítványt a Miskolci Járásbíróságnak.

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Equus
én sem értem, miért kell a sakálhorda acsarkodásába beavatkozni. Ha meg azt akarják, h hagyják abba, meg kell mondani nekik, h leszakadt egy távvezeték és a szomszéd falu cigányai már hordják az alcsit...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
papa.49
Lássuk csak sorjában, először is gondolom 3 legalább voltak a rendőrök, a hangadót fejbe lőni, többinek a lábába, hogy ne tudjon eliszkolni...
Mi az hogy mondjuk 20 emberszerű megfékezéséhez 30 rendőr kell, itt valami nagyon nem kerek, a rendőröket verik, a nyakát szorongatják a rendőrnőnek???
Vagy a fosőr rendőrsége ,,angol kisasszonyokat,, alkalmaz???
fosőr takarodj!!!
Bringás
Csak nem ómigránsok voltak?
500 év nem elég az integrációra?
Jozefina
Normális esetben a rendőr azonnal lelőtte volna őket!!!
sentinel216
Ha a rendőr tudatában lenne annak, hogy keményebb fellépés - fegyverhasználat - esetén a közvetlen parancsnoka, annak a főnöke, egészen a miniszterig és a törvények is kiállnak mellette és nem fogják fölöslegesen b@szogatni, az ominózus helyzetben, az intézkedés befejeztével,, legalább két elkövető a földön maradt volna és lábbal előre vitték volna őket a móger kertbe. A harmadik ilyen eset után meggondolnák a garázda családok, hogy tiszteljék az egyenruhát és annak képviselőjét. Sajnos legtöbb esetben a rendőr magára marad, ha ilyen konfliktusba keveredik, ezért fél keményen odavágni.
papa.49
@sentinel216: Igazad van, volt olyan ismerős akit eltanácsoltak a rendőrségtől, '90 után, mert ,,túl keményen bánt,, a bűnözőkkel!!!
kkalman
Miután a rendőröktől minden intézkedési jogot elvettek, kivéve a pénzbehajtást, nem kell csodálkozni, hogy a norvég cserediákok elpáholják őket. Normális országban ahogy felemeli a kezét egy ilyen szutyok, golyót kap a fejébe. Utána reklamáció, meg jogvédelem Lucifernél a pokolban.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.