Egymilliárd forintot költöttek labdarúgásra az egyik legszegényebb térségben, ahol a munkára képesek harmadának nincs állása – írja a NOL.hu.

A futballba tolják a pénzt az ország egyik leghátrányosabb térségében, ahol a munkanélküliségi ráta tíz éve 30 százalék felett van, a nők és a férfiak betegebbek, és hamarabb halnak meg, mint szerencsésebb vidékeken született társaik, a népesség folyamatosan csökken, a legfeljebb általános iskolai végzettségűek aránya pedig majdnem a triplája az országos átlagnak.

Putnok az elmúlt négy évben egymilliárd forintot kapott erre a célra, javarészt a taóból, vagyis azokból az adóforintokból, amelyeket a cégek – ahelyett, hogy befizetnék az államkasszába.

Mivel Putnok iparűzési adó bevétele nagyon kevés, ezért döntően nem helyi vállalkozások dobták össze négy év alatt azt a több mint 700 millió forintot, amelyből a nyolcezer lakosú városban és a vonzáskörzetében lévő néhány településen műfüves pályák, edzőtermek, csarnokok és öltözők épültek, épülnek.

A Népszabadság által megkérdezett putnokiak abban valamennyien egyetértettek: hiába épülnek csinos műfüves pályák, attól még nem tudnak otthon enni adni a gyerekeknek.

37 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Perwool
A birkák "mosatlanul" zabálják...Csak Orbán legyen a felszolgáló!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Macskaszem
@felnőttem kissé: A mit kövér lát, az csak az orbán dagadt valaga. Onnan szívta ki, hogy neki most valahogyan javítani kéne a szimpátia indexet.
Kovács Gizella
A kórházak adóssága napról napra egyre több !
Csodálkozó
Hiányzott nekik, mint budiból a dugulás...
gulyasgyula
@nemfideszes: Én se örülök Orbán focimániás hülyeségének , stadionoknak , műfűves pályáknak de nem ártana azért egy kicsit szétnézni a Wikipédán ..Putnoknak nem 8000 lakosa van hanem 2012 -es adat szerint 18834 fő és 25-település tartozik hozzá ..
gulyasgyula
@nemfideszes: ..Ami érdekes egyetlen ellenzéki párt se tiltakozik se a stadionok se foci se műfüves pályák se az országot csődbe juttató 2024-es olimpia ellen , ami egy időzitett bomba mert akkor már nem Orbán lesz a király de az olimpia adóságát fieztni kell ..
bosszants
Ez már egyértelműen az elmebaj, de nem csak Viktor hanem az egész kormány részéről.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.