Sorra utasítják el az igazgatói székre benyújtott pályázatokat azoknál a jelölteknél, akik részt vettek a kockás inges kampányban – írja a Nol.hu.

Egy szekszárdi iskola tagintézmény-vezetői pozíciójára volt, aki egyedül pályázott, és hiába állt mellette a tantestület, inkább új pályázatot írtak ki. 

Balatonfűzfőn egy sikeres igazgató pályázatát fúrták meg, Dabason egy, Győrben pedig két szakközépiskola vezetőjét is

csak egy évre nevezték ki, kiváló pályázatuk ellenére.

 Tiszaújvárosban Hadházi Róbertné is egyedül pályázott volna az Egri Kereskedelmi, Mezőgazdasági és Vendéglátóipari Szakközépiskola élére, de az igazgatói pályázatok bírálói valakitől megkapták azt a fotót, ahol kockás ingben tiltakozik az oktatás egyre inkább ellehetetlenülő körülményei ellen.  

A kockás ingesekből nem lehet igazgatóA Népszabadságnak azt mondta, szoros összefüggést lát aközött, hogy tiltakozó tanártársaival együtt kiállt a változásokért, és utána szakmai érvek nélkül meszelték el a pályázatát.

Juhász Ágnes, a Civil Közoktatási Platform ügyvivő testületének tagja szerint a fenti eljárások hátterében vagy az áll, hogy másnak tartják fenn a helyet és az illető még nem felel meg a követelményeknek,

vagy tényleg politikai bosszú motiválja a döntéshozókat, és levadásszák a renitenseket.

A Nemzetgazdasági Minisztérium korábban úgy nyilatkozott, a döntéseket nem kell indokolni.

18 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nil
A kockás ing mint fétis. Ezen már csak nevetni lehet.

(Vajon lesz-e pszichiáter aki zártosztályra meri utalni ov-t? Már nagyon itt lenne az ideje)
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Maxipocak
@Bringás: Ki is nevez ki mindenhová csinovnyikokat te szarházi???
Bringás
@Maxipocak: Utálom a patkánykodó senkiháziakat, akik képtelenek egy mondatot őrjöngő trágárság nélkül leírni! Ez a libsi oldal! Erőszakos, fenyegető trágár, primitív, ostoba és fasiszta!
Ludmilla
@Bringás: nem tanagyag Orbán fércműve.természetesen az alkotmányról tanulnak a gyerekek,a demokratikus alkotmányokban a hatalmi ágak szétválasztása ,függetlensége ALAP.Az orbáni demokráciát ,bármily sajnálatos,nem fogadom el,illiberális kutafüle
Bringás
@Ludmilla: Nem fogadod el? Így jártál! Orbán nem fakad sírva!
Ludmilla
én sem ,kerékpáros seggnyaló.Mondd,milyen érzés állandóan pénzért Orbán szaros seggét nyalni?
Ludmilla
mi lehet az asztalokkal?És a pitypang virágzik?Mifelénk csak a parlagfű,kimondottan állami szántóföldeken...Írja még Fekete?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.