Az orvosokhoz és más egészségügyi dolgozókhoz hasonlóan a mentősöknek is kiszámítható életpályát kell biztosítani – mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő az M1 aktuális csatornán csütörtökön.

Közölte, felkérték a mentőszolgálat korábbi vezetőjét arra, hogy a minisztériummal együttműködve dolgozzák ki az életpályamodellt a mentősök, "a frontvonalban dolgozók" számára.

Kovács Zoltán arról is beszélt, javult a betegellátás biztonsága, ugyanakkor garantálni kell az eddig elért eredményeket.

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón beszélt arról, hogy a kormány életpályamodellt indítana a mentősök számára a velük folytatott konzultációt követően. Az új program 6-8 ezer embert érintene, és jelentősen erősítené a mentésbiztonságot.

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
Titeket kell eltakarítani,mindjárt lesz élhető életpálya, és nem csak modell, mert pillanatnyilag ti kurva jól éltek a nép meg nyomorog ezt lásd át te g..i!!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Nil
Ez az életpályamodell egy nagy marhaság de valaki jól megél belőle.
papa.49
Titeket kell eltakarítani,mindjárt lesz élhető életpálya, és nem csak modell, mert pillanatnyilag ti kurva jól éltek a nép meg nyomorog ezt lásd át te g..i!!!
pbalage
ez ellentmond a fidesz által képviselt kiszámíthatatlansági modellnek.

Dougles Adams (RIP) valószínűtlenségi hajtómű ugrott be:

Az Útikalauzban leírtak szerint a véges valószínűtlenségek generálásának elve már réges-régen ismert volt – elég, ha egy Szupra-mütyür 57 Szubmezon Agy logikai áramköreit egy atomi vektor-plotterhez kapcsoljuk, miközben a plottert erős Brown-mozgás generátorba merítjük (ilyen például egy csésze forró, illatos tea). Kutatók hosszú sora próbált olyan szerkezetet építeni, mellyel végtelen valószínűtlenségi mező lenne generálható. Sorozatos kudarcok után aztán megállapodtak, hogy az ilyen gép megépítése lényegében lehetetlen.
Egy napon aztán egy diák, aki egy különösen rosszul sikerült mulatság után magára maradt a takarítással, azon vette észre magát, hogy így érvel:
:– Ha egy ilyen szerkezet megépítése lényegében lehetetlen, szükségszerűen véges a lehetetlensége. Ahhoz tehát, hogy megkonstruálhassak egy ilyen gépet, először ki kell számolnom, mennyire valószínűtlen a megépítése, majd ezt a számot betáplálnom a véges valószínűtlenségi generátorba, egy csésze forró, gőzölgő teát töltenem neki… És be is kapcsolhatom. Így is tett, és meglepetéssel konstatálta, hogy sikerült a semmiből megalkotnia a sokak által régen keresett Végtelen Valószínűtlenség Generátort.
A működési elv tulajdonképpeni lényege, hogy a hajtóműbe betáplált valószínűségi / valószínűtlenségi szinthez tartozó esemény azonnal megvalósul. Tulajdonképpen minden eseménynek van valamekkora valószínűsége, még annak is, hogy az űrhajó a következő pillanatban a galaxis túlsó felére teleportál. Így e pontosan megadott valószínűségi mutató betáplálásával az esemény bekövetkezik, azaz az űrhajó valóban az adott helyre teleportál.
justhpeter
Kovácsot is el kellene már vinnie a mentőnek. Részint születési okból - mert debilnek született -, részint mert szerinte javult a betegellátás színvonala. Ha így gondolja, akkor legyen lehetősége megtapasztani azzal az egy agysejtjével.
papa.49
@justhpeter: Ne becsüld túl az ,,agykapacitását,, ))))))))))))))
papa.49
@justhpeter: Azt írtad 1 agysejt, az rengeteg lenne neki, gondolj bele mi mindent meg tud oldani egyetlen agysejt!!!
Neki nincs annyi, neki egyetlen árva bit kóvályog a mérhetetlenül nagy üres tökfejében!!!
papa.49
@Mirabilis: Nehogy valaki a brancson kívülről ,,megpályázza,, az életpálya modelljüket!!!
papa.49
@Mirabilis: ,,Milyen fokozatot érnek a fütyiszek,, kérded, hát őket a hazugovics minősíti a seggnyalásuk, a nyelvek simasága alapján, ja és ott is fizetni kell a ,,vajdának,,!!!
papa.49
@Mirabilis: Nekik nem ,,modell,, van hanem ,,kánaán,, és ezt nem akarják elveszteni!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.