Az esti tűzijáték biztonságos körülmények között megtartható Budapesten az augusztus 20-i központi ünnepi rendezvények biztonságos lebonyolításáért felelős Operatív Törzshöz (OT) eddig érkezett meteorológiai előrejelzések szerint – közölte a Honvédelmi Minisztérium Nemzeti Rendezvényszervező Hivatal (HM NRH) szombat délután az MTI-vel.

A közleményben azt írták, hogy Budapesten az előrejelzések szerint továbbra is csapadékmentes, tiszta időre lehet számítani. Estig olykor még megélénkülhet a szél, de aztán valamelyest mérséklődik a légmozgás. Késő este 23-24 fok várható.

Felidézték, hogy az állami ünnep központi programjai reggel a Parlament előtti Kossuth téren kezdődtek, ahol 104 frissen végzett hadnagy tette le a tiszti esküt. Délelőtt a Sándor-palotában átadták a Magyar Szent István Rendet, Magyarország legmagasabb állami kitüntetését. A Clark Ádám téren Magyarország tortájának felvágásával, a Szent István-napi kenyér elkészítésével és gyermekeknek szóló programokkal folytatódtak a nap eseményei.

Hamarosan szabadtéri koncertek kezdődnek Petruska, majd a Supernem és az Anna and the Barbies együttes fellépésével. Egész nap látogatható a Magyar Ízek Utcája a Lánchíd utcában, valamint a Mesterségek Ünnepe a budai Várban.

Kiemelték: "a nap fénypontja" este 9 órakor a tűzijáték lesz, amely idén az Erzsébet híd és a Lánchíd közti rakpartokról nézve lesz a leglátványosabb. A várhatóan nagyszámú érdeklődő miatt a HM NRH azt ajánlja, mindenki előzetesen tájékozódjon a közlekedési változásokról a rendőrség (www.police.hu), valamint a Budapesti Közlekedési Központ Zrt. (www.bkk.hu) honlapján.

A központi programokról további részletek találhatók a http://augusztus20.kormany.hu/ oldalon – olvasható a közleményben.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

sziha
Erre a hirre vartam. Mar veszem is a repjegyet.
cs.n.
Hát osztán itt délkeleten meg miafasz van, mehetek-e, vagy se?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.