2016-ban is volt augusztus, és az augusztus 20-a is elmúlt. Mint arra más már felhívta a figyelmet, szinte mindenki elmondta a magáét, akinek sikerült azt a pár perces hírnevet elővarázsolnia a világ kommunikációs kalapjából. Idézni azt, hogy ki mit mondott, részben reménytelen, részben értelmetlen lenne. Beleértve azt is, amit Szent István, a magyarokat a katolicizmusba korbáccsal bekergető, és ezzel mégis Európában megőrző mondott az idegenekről. Reménytelen lenne, mert sok újat nem rejtene. Értelmetlen is, mert a mai hatalmat nem érdekli. Sem a kereszténység, sem az európai kultúra, sem az idegenek. Illetve de, az idegenek érdeklik. Mint valami ezoterikus ellenségkép. Olyan emberek összessége, akikkel az átlag honpolgár legfeljebb pénzt hozó turistaként találkozik, de akiket mégis lehet az országot kifosztó tömegként gyűlölni. Az ellentmondások meg senkit sem érdekelnek. Akkor sem, ha valahol talán sokan érzik: ha I. István ilyen modell mentén vezette volna az országot, akkor...
Ünnepi terepcsere
Forrás:
endresy.blogspot.com
Feltöltő: GeoCravker
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Súlyos pillanatok a Voice színpadán: Trokán Nóra húga zokogva búcsúzott, még a nővére sem fordult meg a hangjá...
- Meg se mukkant, és inkább elkerekezett Kammerer Zoltán, amikor megszólította egy újságíró
- Az anyjuk elkobozta a telefonjukat, a két kisgyerek kocsiba pattant és 300 kilométert autókázott
- Aznap költözött be a lakó a Szondy utcai házba - aztán kigyulladt a lakás - meleg víz sincs a társasházban a p...

Itthon
- 2023. September 23., 22:20
Amit az Orbán-kormány csinál, az nemcsak a nemzeti érdekekkel ellentétes, de illegális is

Itthon
- 2023. September 23., 22:16
Megüzente az államtitkár: A magyar szabadságharcos nép, amely soha nem hajlik meg

Itthon
- 2023. September 23., 21:50
Megszólalt az ex-Fideszes aki lefizette volna az MKKP-s politikust: Hajmeresztő magyarázattal állt elő
További ajánlatok

Itthon
- 2023. September 23., 14:01
Halálos közlekedési baleset Pest vármegyében

Szórakozás
- 2023. September 23., 13:26
Alekosz egy hónapra kezelésbe venné a szerinte "mekszikói" kinézetű Tóth Andit

Itthon
- 2023. September 23., 10:00
Forgalmi változások lesznek szombaton a Puskás Aréna környékén – itt vannak a részletek
1 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás