Wittinghoff Tamás budaörsi polgármester 2004-ben, míg Rózsa Péter újságíró, a Klubrádió főszerkesztő-helyettese 2008-ban kapta meg a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét – amelyhez egyébként pénz nem járt. Most mindketten visszaküldték azt Áder János államfőnek. Mindketten nyilatkoztak a Budapest Beaconnek. Rózsa fizikailag rosszul volt, nem tudott egy légtérben maradni a kitüntetéssel, amely szerinte „meg lett becstelenítve”, míg Wittinghoff úgy látja: Bayer kitüntetése provokáció, neki pedig erkölcsileg nem volt más választása, mint a sajátját visszaadni – írja a Budapest Beacon.

Áder János államfő augusztus 20-a alkalmából a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntette ki Bayer Zsolt kormánypárti közírót, a Fidesz ötös számú párttagkönyvének tulajdonosát. Tekintettel arra, hogy írásaiban a kormánypárti újságíró rendszeresen cigányozik és zsidózik, számos korábbi kitüntetett visszaküldte kitüntetését.

Van, aki a kitüntetés visszaadása ellen érvel. Radnóti Sándor Széchenyi-díjas esztéta, kritikus – aki a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjének birtokosa 1998 óta, és akit nehéz azzal vádolni, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszerének támasza, talpköve lenne – Facebook-bejegyzésében azt írta:

Aki visszaküldi a III. Köztársaság idején kapott állami kitüntetését, az ezt abban a hiszemben teszi, hogy kontinuitás van a III. Köztársaság és az Orbán-rendszer között. De nincs.

A kitüntetésüket visszaadók közül Rózsa Pétert, a Klubrádió főszerkesztő-helyettesét és Wittinghoff Tamást, Budaörs polgármesterét sikerült elérnie a Budapest Beacon-nek. Rózsa és Wittinghoff egyaránt a Facebookon jelentette be, hogy visszaküldik kitüntetésüket.

Tényleg nincs kontinuitás a III. Köztársaság és az Orbán-rendszer között” – közölte a Budapest Beacon megkeresésére Radnóti szavaira reflektálva a 2008-ban kitüntetett Rózsa, aki nagyon tiszteli a professzort, „de egy ilyen kitüntetés sorsát mindenki a saját lelkiismeretében tudja elrendezni”. Mint fogalmazott, „fizikailag rosszul voltam, egyszerűen nem tudtam egy légtérben maradni a kitüntetéssel”.

Rózsa szerint mindenkinek magának kell eldöntenie, mit tesz ilyen helyzetben.

„Nincsenek egymásra nézve kötelező gesztusaink, és nem szeretem, amikor egymás s…éből kilógva beszél az értelmiség” – mondta, hozzátéve, hogy „ez egy fontos protestálás egy fasizálódó országban”

Hasonló gondolatokat pendített meg a 2004-ben kitüntetett Wittinghoff Tamás is. A Budapest Beaconnek nyilatkozó budaörsi polgármester ugyancsak egyetért Radnótival, ami a kontinuitást illeti, ugyanakkor „függetlenül a kontinuitástól, ha a kitüntetést osztó állam úgy ítéli meg, hogy az általam ki nem mondott közíró erre érdemes, akkor erre valahogy reagálni kell”. Hozzátette: „nem akarok a jövőben egy lapon szerepelni vele”.

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Manhattan
A magyar társadalom eddig mindent BEVETT, amit eléje szórtak! Kellett a disznónak a korpa - megkapta. A FIDESZ úgy gondolta, hogy néhány embernek betömi a száját holmi plecsnivel és azok lesznek a hűbéresek, hűbéresei. Kiderült azonban, hogy többnyire csak a béresek maradtak mellettük, amikor rádöbbentek, hogy újabb módszert akarnak alkalmazni a disznók táborának növelésére.
Nem akartak nagyon sokan ide tartozni, nem is dicsérték soha a PÁSZTORT, és főleg most, hogy a KORPÁT is odaszórták. Már csak a fekete disznók vannak ott szilárdan... Ők, tényleg függnek a pásztoruktól.
Manhattan
A magyar társadalom eddig mindent BEVETT, amit eléje szórtak! Kellett a disznónak a korpa - megkapta. A FIDESZ úgy gondolta, hogy néhány embernek betömi a száját holmi plecsnivel és azok lesznek a hűbéresek, hűbéresei. Kiderült azonban, hogy többnyire csak a béresek maradtak mellettük, amikor rádöbbentek, hogy újabb módszert akarnak alkalmazni a disznók táborának növelésére.
Nem akartak nagyon sokan ide tartozni, nem is dicsérték soha a PÁSZTORT, és főleg most, hogy a KORPÁT is odaszórták. Már csak a fekete disznók vannak ott szilárdan... Ők, tényleg függnek a pásztoruktól.
Bringás
Ötven hisztis gyűlölködő nem fogja kormányt megingatni! Intoleránsak, követelőznek, gyűlölködnek és megosztanak! A libbantak minden betegségét mutatják!
Remélem, soha többé nem tünteti ki őket senki!
Desischado
Meglátszik magasról a primitívség, mikor gerinccel és tartással rendelkező embereket gyaláz ez a senkiházi!
qwz
Az értelmiség már régen elment innen.
Szerintem nekünk, kevésbé értelmeseknek is el kell menni innen,

Ürüljön ki ez a béna ország, és maradjanak a tahók!
Nézzük meg, hogy a buta Orbán mihez kezd velük.
Másfél millió mélybuta tahóval, mit kezd a fő mélybuta gonosz Orbán.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.