Áder Jánosnak (Alap)törvény adta lehetősége lett volna megakadályozni az elmúlt 25 év legmocskosabb szájú újságírójának kitüntetését, mert a jogszabály kimondja: az államfő megtagadja a plecsni adományozását, ha a felterjesztett személy elismerése sérti Magyarország értékrendjét.

Az Orbán-kormány gránitszilárdságú alaptörvénye Áder János feladatává teszi, hogy „törvényben meghatározott kitüntetéseket, díjakat és címeket adományoz”. Csakhogy a jogszabály szerint az államfő adományozás

„teljesítését megtagadja, ha az az Alaptörvény értékrendjét sértené”

– fogalmaz szó szerint az alaptörvény.

Mivel Áder nem vétózott, ebből logikailag az következik, hogy Áder János az alapvető értékrenddel összeegyeztethetőnek tartotta Bayer cigányozós-zsidózó-kurvaanyázó munkásságát.

19 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kisrigó
Nagyon szomorú, hogy a köztársasági elnöknek csúfolt gerinctelen embernek fontosabb a tisztség, mint a tisztesség! Ezzel számomra az az üzenet, hogy ez belefér az ő értékrendjébe is. Úgy látszik, hogy van még lejjebb! Áder úr, növesszen szakállt, hogy ne kelljen tükörbe nézni! Bár ezek szerint önnek ez már rutinból megy!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
kacsa0707
Miért vétózta volna meg végre egy igaz MAGYAR kapta meg a kitüntetést.
dr. prédikátor
Ugyan már!!!Majd pont a káderjani fog vétót emelni!!! Na neeeee!
pbalage
szerintem már meg is vétózta még 1405-ben, csak most momentán pont elfelejtette.
kisrigó
Nagyon szomorú, hogy a köztársasági elnöknek csúfolt gerinctelen embernek fontosabb a tisztség, mint a tisztesség! Ezzel számomra az az üzenet, hogy ez belefér az ő értékrendjébe is. Úgy látszik, hogy van még lejjebb! Áder úr, növesszen szakállt, hogy ne kelljen tükörbe nézni! Bár ezek szerint önnek ez már rutinból megy!
cikicakk55
egyáltalán mi a francért kell nekünk Köztársasági elnök,mikor Köztársaság sincs. Már csak simán Magyarország vagyunk. Mit csinál egy köztársasági elnök egy olyan országban,ahol nincs köztársaság.? Ez épp olyan faramuci helyzet,mint ha egy vízvezeték szerelőt.beraknak egy rakétába,mint megfigyelőt. Nézelődjön az űrben és mondja el szakmai szemmel,hogy mit látott. Azért a fizetésért amit áder kap,én is el tengnék-lengnék egész nap.
prime777
Azért nem vétózta meg Áder mert akkor már nem lenne állása.
De még a fideszből is kitennék.
Aztán hova menne a szerencsétlen eladható tudás nélkül?
A szalagra maximum.
Nem hülye azért ő sem teljesen.
Ahogy mondtam már,a becsületből éhen lehet halni ebben az országban.
Viszont ha nyalsz és dörgölőzöl akkor még viheted is valamire.
Ma ilyen világot élünk.
"Otthon bolondját járja a világ,
Majmos, zavaros, perces, hittelen,
Nagy, súlyos álmok kiterítve lenn,
Fenn zűrös, olcsó, kis komédiák."
Kovács Gizella
Bábu vagy, nem te lépsz,
valaki irányít.
Jól vigyázz, mi lesz majd,
ha megun és leállít?
Elszakad, elszakad
a zsinór, és leülsz.
Jól teszed, ha talpra állsz,
és mielőbb menekülsz.

Azt hiszem, nem hiszed,
nincs erőd, hogy észre vedd.
Nyisd ki a szemed!

Bábu vagy, bábu vagy,
valaki elvakít.
Bábu vagy, úgy mozogsz,
ahogy ő irányít.
Elszakad, elszakad
a zsinór, és leülsz.
Jól teszed, ha talpra állsz,
és mielőbb menekülsz.

Azt hiszem, nem hiszed,
nincs erőd, hogy észre vedd.
Nyisd ki a szemed!
simmering73
A mi Janink gerinc nélkül született Gumijani.
panellproli
@kisrigó: Csinovnyiktól nem lehet elvárni hogy gerinces legyen.
gizineni
Miért kellett volna megvétóznia? Ugyanabból az alomból való mint zsolt!
Papuska1
Még mindig nem értem, hogy miért nem lehet "cigányozni" ha egy megvadult család agyonver egy köztiszteletben álló tanárt Bodrogolasziban, miért nem lehet zsidózni, ha a szerintem nagy többségében normális és magyar érzelmű zsidóság néhány képviselője éppen a zsidóságára hivatkozva követel külön jogokat és megkülönböztetett eljárást maga számára. Mi okból, és mi jogon? Miérn em lehet néha megereszteni egy keményebb káéromkodást, mikor az egyik baloldali TV műsor hét zsidót összeülteő beszélgetős műsorában minden második szó b...meg és k...a? Miért nem lehet kimondani az igazságot és a nevén nevezni azt, ami? Ki tiltja, ki tilthatja meg? Ha valakit nem lehet a nevén nevezni, de például magyarozni, a világon soha nem használt "magyarkodó" szót minden mondatban megemlíteni? Miért nem lehet kimondani, hogy a zsidóság származási szempontból testvére az iszlámnak és az araboknak, mikor az ismert nagy szent könyvek, a Biblia, a Korán és a Tóra ezt pontosan és egybehangzóan leírja? Mi ez az "álcukiság" és áltilalom bizonyos szavakra? Ez nem diktatúra. Akkor is diktatúra, ha liberálisnak mondja magát! Az a probléma soha nem fog megoldódni, amiről nem lehet beszélni! Lehet, hogy valakinek az az érdeke, hogy ezek a problémák soha ne oldódjanak meg? Ha nem mondjuk ki, akkor a probléma nincs? A fasizmus, vagy a legdurvább kommunizmus tiltott kimondani szavakat, nevén nevezni azokat, akik. Van valami lelki közössége a liberálisoknak ezekkel?
egyvandor
káderjános megvétózza a nertársak döntését? :DDDDD (már kínos)
Desischado
Mióta mondom, hogy áder sem különb, egy féreg a fidesz bandában!
eugen4402
Kínos álmom volt: egyszer régen a Sándor palotába bezörgetett egy koldus, aki feltűnően emlékeztetett erre a Bayerre... Az ajtónálló fojtott hangon így szólt hozzá: - Megint maga az? Kértem, ne járjon ide. Még utoljára, itt van egy félkorona, de most tűnjön el örökre..!!! Most meg lovaggá ütik-verik. (?)
Grumpycat
"Áder megvétózhatta volna a kurvaanyázó-cigányozó-zsidózó Bayer kitüntetését"

Ahoz gerinc kellene.
tutajos
De, majd Áder Bayer ellen...:-)
Tudta?
Egyikük sem az idén barnult le!
Bezonyám!
"Na, ugye!"
"Nix ugribugri!"
Ámen!
kiscsillag66
Úgy látszik, neki is nagyon hajlékony a gerince.
kukac50
Minősíti a bizottságot aki eldöntötte,és a kormányt aki jóvá hagyta!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.