Az MSZP arra vár választ Orbán Viktortól, hogy meddig akar még "falazni" Mengyi Rolandnak és meddig tűri meg őt a Fideszben.

Bárány Balázs, az MSZP elnökségi tagja szerdán, a Fidesz budapesti székháza előtt tartott sajtótájékoztatóján úgy vélte: amennyiben a kormányfő tudta, mit követ el a fideszes országgyűlési képviselő, akkor ő is bűnös. Ha nem tudta, akkor meg "sima balek", hogy a háta mögött ilyet meg tudtak csinálni az emberei egy olyan rendszerben, ahol az ő tudta nélkül egy szalmaszálat se lehet megmozdítani – tette hozzá.

A MSZP politikusa szerint Mengyi Roland ügye "ezer szállal" kötődik a Fideszhez, hiszen Mengyi nem csak országgyűlési képviselője a kormánypártnak, de választókerületi elnök is, valamint a gazdasági bizottság gazdaságfejlesztési és versenyképességi albizottságának elnöke. Hozzátette: az ügyben érintett hatóságokat, a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt és a Legfőbb Ügyészséget pedig egy-egy volt fideszes képviselő, Tállai András, illetve Polt Péter vezeti.

Arra szólította fel a kormánypárti képviselőket, hogy "ne merészeljenek falazni társuknak", "eszükbe ne jusson, nem kiadni" Mengyi Roland mentelmi jogát.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
nem kell nekik falazni: ott a rendőrség, ügyészség és a bírák, majd ők megteszik!
Hellcat
Pedig de. Tettenérték. Nem történt semmi. Ez kérem a fideszes illiberalista demokrácia.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.