A Magyar Liberális Párt (MLP) szerint csak nyitott kérdések maradtak a pénteki Orbán-Tarlós találkozó után, a miniszterelnök és a főpolgármester a korábbi kérdésekre sem adott választ.

Szabadai Viktor, a párt budapesti választmányának elnöke szombati sajtótájékoztatója után az MTI-nek azt mondta, továbbra is bizonytalan, hogy a 3-as metró felújításának fedezet nélküli részét miből finanszírozzák. Vissza nem térítendő támogatást az unió nem fog adni a projekt műszaki tartalma miatt, ezért egy kedvező kamatozású hitel lenne a legjobb megoldás – vélekedett.

Hangsúlyozta: szakmai hibákat követtek el a tervezés során, a projektnek nincs olyan plusz eleme, amely miatt az unió támogatná, így az nem valósulhat meg teljesen. Ezért Orbán Viktor miniszterelnök és Tarlós István főpolgármester a felelős – tette hozzá.

Szabadai Viktor beszélt arról is, hogy a HÉV állami tulajdonba átadásának folyamatában alulértékelték a vasút vagyonát, nem számították bele az engedélyeket. A tulajdonosváltás szerinte kérdésessé teszi a HÉV integrálásának módját az elektronikus jegyrendszerbe. Azt sem döntötték el, hogyan hangolják össze a HÉV-et a fővárosi közlekedéssel, és bizonytalanná vált a szentendrei és ráckevei vonal összekötésének terve is – mondta a politikus.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.