Megjelent a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet meghosszabbításáról szóló kormányrendelet.

A Magyar Közlöny hétfői számában kihirdetett rendelet értelmében a Magyarország egész területére kiterjedő tömeges bevándorlás okoztaválsághelyzetet 2017. március 8-ig hosszabbították meg.

Kósa Lajos, a testület fideszes elnöke és Kontrát Károly, a Belügyminisztérium (BM) parlamenti államtitkára múlt pénteken sajtótájékoztatón jelentette be, hogy az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága egyhangúlag támogatta a tömeges bevándorlás okoztaválsághelyzet fenntartását. Az ülésen a baloldal képviselői nem voltak jelen.

Kósa Lajos a szakszolgálatok véleményére hivatkozva jelezte, a Magyarországra nehezedő migrációs nyomás fokozódni fog az év hátralévő részében főként azért, mert az Európai Unió és Törökország közötti megállapodást "a törökök egyre kevésbé tartják be", márpedig Törökországban jelenleg 1,5 millió, az EU-ba készülő migráns tartózkodik.

Hétfőn Orbán Viktor miniszterelnök Aleksandar Vucic szerb miniszterelnökkel folytatott tanácskozása után is arról beszélt: nem zárja ki, hogy idén ősszel a tavalyihoz hasonló kihívásokkal kell majd szembenézni a balkáni migrációs útvonalon. "Fel kell készülnünk egy nehéz őszre is" – fogalmazott a kormányfő Belgrádban.

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
lampa laz
Október 2-jönnek csak "tömegesen", hogy a sok hülye agyába bele tudják égetni ezt a szót a szavazás miatt.
silber13
@silber13: elnézést hülyéskedik a gép!
Aztán a válsághelyzetet megszokjuk, szinte ragaszkodunk hozzá és szépen megmarad!
Kovács Gizella
Amíg ezek lesznek kormányon, addíg valós a válsághelyzet !
Szókrakész
"Újabb fél évig "válsághelyzet" van Magyarországon"

Mint a lakóházban kiírt cetli.

Hirtelen meghibásodás miatt jövő hét szerdán nem lesz melegvíz.
dr. prédikátor
Amióta a fütyisz megalakult válsághelyzet van!De úgy kell, a sok bégető birka erre szavazott!!!
szép új világ
Az igazi válsághelyzetet arról lehet majd megismerni, hogy a g*ci és bandája sietősen távozva menti az irháját.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.