Önálló kormányzati szervezeti egység, azaz helyettes államtitkárság jön létre a keresztényüldözés ellen az Emberi Erőforrások Minisztériumában – írja a Magyar Idők.

A kormányzati egység vezetője az Olaszországból hazatérő Török Tamás diplomata lesz. 

Orbán Viktor kormányfő és Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere augusztus végén közel-keleti keresztény vezetőkkel találkozott Vatikánban. Ezt követően hozták meg a döntést az államtitkárság felállításáról.

A kormány úgy döntött,

3 millió eurós (930 millió forint) keretet különít el arra,

hogy a világban élő, támadásokat elszenvedő keresztény közösségeket segítse – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.

53 hozzászólásarrow_drop_down_circle

human
Csak nehogy a hithű keresztények helyett a hithű fideszesekhez vándoroljon a pénzecske.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Hari
Mindig éreztem, hogy valami hiányzik. Most ezt az űrt végre kitöltötték, jópár csókos vastag fizetésével. Gondolom a fél világ megint rajtunk röhög. Orbán a keresztes lovag. Elképzelem ahogy földig landesbank, utána TEK megindítja az elsöprő támadást a Szentóföldre, lehetőleg jól kiképzettközmunkásokból álló hadsereggel, a legkorszerűbb seprüvel, lapáttal Reszkessetek keresztény üldözők, mert most emberetekre találtatok. Jelige: az emberi hülyeség határtalan, ebben Magyarország megint jobban teljesít.
Nil
@magyarbakancs: Az állam olcsó - az emberek éhbérét dolgoznak, a kórházak , iskolák borzasztó pénzhiánytól szenvednek- stb. Csak ott tesznek valamit ahol lenyúlhatják a pénzt - útépítés, plakátok, stb
levarosbukta
Keresztényvédelem?? Hiszen ezek előbb-utóbb még Krisztus alól is kilopják a keresztet!
nemjoezigy
1. mikor mondja már meg valaki ennek a kormánynak nevezett élősködő, károkozó bandának, hogy mi egy kormány elsődleges feladata?
2. Magyarországon nincs keresztényüldözés! (ha van, akkor azt kormányzat és bérencei csinálják, önös politikai és gazdasági érdekből!)
3. mint már többen is írtátok ez megint a pénzlenyúlásról és a klientúra bővítéséről szól!
4. abba meg aztán tényleg nincs beleszólása a fideSSkdnp bandának, hogy mi történik máshol! A saját területükön sem tudnak POZITÍV maradandót alkotni!
Grumpycat
@levarosbukta: igen aki ellopta volt orbán szépapja. A lopás után eladta részletre. Így jöttek létre a bankok.
Grumpycat
@Bringáss: A másik éned. Nem fertőzés, hanem parazita.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.