Csányi Sándort, az OTP Bank elnök-vezérigazgatóját szerdán díszdoktorrá avatták a McDaniel College Budapest Campus évnyitóján.

Roger N. Casey, a McDaniel College elnöke a rendezvényen kiemelte: Csányi Sándor a magyar gazdasági életben végzett tevékenységéért, a társadalmi életben betöltött szerepéért, és a hátrányos helyzetű, tehetséges gyermekek felemelkedése érdekében végzett tevékenyéért érdemelte ki a díszdoktori címet. A cím adományozásának indokai között kiemelték a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat és a Csányi Alapítvány a Gyermekekért tevékenysége révén végzett karitatív munkáját.

Díszdoktorrá avatták Csányi Sándort

Csányi Sándor megtisztelőnek nevezte, hogy elnyerte a díszdoktori címet. Beszédében örömének adott hangot, hogy a McDaniel College Budapest mostantól évente két tandíjmentes hallgatói státuszt biztosít a Csányi Alapítvány által javasolt tehetséges fiatalok számára.

A ceremónián részt vett Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, Patai Mihály, a Magyar Bankszövetség elnöke és Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója is.

A McDaniel College Budapest az Amerikai Egyesült Államokban lévő McDaniel College államilag elismert felsőoktatási intézmény kihelyezett tagozata, Budapesten 1994 óta működik, mint az egyetlen, teljes amerikai akkreditációval bíró alapképzést nyújtó felsőoktatási intézmény.

Díszdoktorrá avatták Csányi Sándort

Az egyetem háttéranyaga szerint az itteni négyéves, angol nyelven folyó tanulmányok sikeres befejezését igazoló felsőfokú diplomát (a Bachelor of Arts – BA) a McDaniel College állítja ki. A Bachelor szintű diplomához vezető tanulmányokat az üzleti tudományok, közgazdaságtan, kommunikáció, politológia és nemzetközi tanulmányok, művészettörténet, alkalmazott képzőművészet, továbbá pszichológia szakokon kínál az intézmény. A tanulmányok egy része a Marylandben lévő anyaintézményben is folytatható a Budapestről érkező diákok számára kedvező anyagi feltételek mellett.

A professzori kar az Egyesült Államokból, Nagy-Britanniából, illetve számos európai országból és angol nyelvterületen komoly tapasztalatokat szerzett magyar oktatókból áll.

Díszdoktorrá avatták Csányi Sándort

A hallgatók több mint 25 országból érkeznek, például Ázsiából, Afrikából, Észak-Amerikából, Ausztráliából, valamint számtalan más európai országból. A campuson már több mint háromezer matematikus hallgató vett részt egy-egy szemeszteren át a BSM (Budapest Semester of Mathematics) programban, amely több mint harminc éve vonzza a tehetséges amerikai matematikus hallgatókat.

A McDaniel College folyamatosan erősödő elismertséggel szerepel a rangos amerikai értékelések sorában. A US News & World Report's beválasztotta a "Best Colleges" sorába, a Money magazin pedig az amerikai egyetemek top-100-as listájába sorolta.

21 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Csodálkozó
Hehe: a ceremónián részt vett Hernádi Zsolt.
Gondolom, körözöttként. Hagyma és kömény nélkül, a hidegtál mellett.
Tyúklábmintás SZABADIDŐ-ruhában...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
dr. prédikátor
Az avatáson részt vett kuszaszem a pöttyösseggű, patai,meg a körözött hernádi!!! Meccccsoda illusztris vendégkőr !!!De hová lett a viktor szopkin???
Hari
Az a kérdés, minek a diszdoktorává: ügyeskedés, helyezkedés, köpönyegforgatás, dörgölőzés a mindenkori hatalomhoz, netán tanácskozás.? Nem erdekes, hogy minden rezsimnek felszínen tudott maradni ?
szép új világ
Ha Nobel-díjat pénzért lehetne kapni, akkor most azt adtak volna neki. Amit most kapott azt a felcsúti stadionban, szotyola köpködésben tanúsított kiemelkedő teljesítményéért adták?
szép új világ
@dr. prédikátor: Hiányzik még Pénztáros Lőrinc is e díszes társaságból. Lehet, hogy azért nem hívták meg, mert Ő lehetett az egyetlen osztálytársa Farkas Flórinak a gimiben és ez már az ő szemükben is snassz.
bakegya
Na gyerekek ha ennek a nemzetnek az uzsorása nem csakkk sima de még díszdoktor is lehet,akkor jópáran visszadobhatjuk,de a kukába mindenképpen, nem csupán a doktorinkat de az egész elbaltázott életünk összes fáradsággal teli munkájának a hozadékát is.
Hernádi,Matolcsy,Patai-ha,ha,ha ebből a gyülekezetből már csakkk a Mészáros" saját erőből" zseni milliárdos hiányzik-de ami késik az nem múlik!!!DDD

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.