A kormány egyáltalán nem tervezi új albérletadó bevezetését, hiszen a 2017-es költségvetés az adócsökkentés költségvetése, így szó sincs bármiféle új adónem bevezetéséről – hangsúlyozta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI-nek csütörtökön eljuttatott közleményében.

Kiemelték: a lakáskiadók adózási szabályai egyértelműek, ha valaki szálláshelymegosztó portálon keresztül adja ki lakását, az adóköteles fizetővendéglátásnak minősül, amelyhez adószám kiváltása, illetve a tevékenység végzéséhez a jegyző engedélye szükséges. Aki pedig hosszú távra adja ki lakását, az albérletkiadás, amely után ugyancsak adót kell fizetni.

A közlemény szerint a tárca folyamatosan figyeli és elemzi a piaci viszonyokat és szükség esetén – minden, erre vonatkozó észrevételt, ötletet megfontolva – a szabályozás egyszerűsítésére, könnyítésére tesz javaslatot. A kormány már korábban is jelentősen csökkentette a bérbeadók terheit, példaként említették, hogy annak, aki hosszú távra adja ki albérletbe az ingatlanát, nem kell adószámot kiváltani.

Az internetes közösségi szálláshelymegosztó-portálok kiszélesítették a magyarországi bérbeadók lehetőségeit. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal már tavasszal megkezdte az adatok elemzését. Egyetlen portál adatainak szisztematikus vizsgálatából kiderült, hogy májusban 5206 bérbeadó 8299 ingatlant kínált – olvasható az NGM közleményében.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
Az egészben az a jó, hogy tegnap a karcagi gúnárnyakúmiska fenyegetett ezzel, ma meg visszakoztak is, ez is egy próba léggömb volt!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.