A Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) honlapján jelenleg is olvasható felhívás szerint közúti ellenőröket toboroz a szervezet, mert „a jogkövető magatartást tanúsító fuvarozók védelme érdekében" fokozni kívánják az ellenőrzéseket. A fuvarozók szaklapja szerint a hatósági szigor a telekocsi-szolgáltatások ellen irányul majd – írja a NOL.hu.

Hat régiós központba – Budapest, Nagykanizsa, Csorna, Kisvárda, Nyíradony, Hódmezővásárhely – keres közúti ellenőröket az (NKH) és a megszövegezésből úgy tűnik, hogy gyorsan szeretnének sok embert felvenni.

A nemzeti fejlesztési miniszter irányítása alatt létrehozásra kerül egy ellenőrzési csoport, amely a közúti ellenőrzést jelenleg végző szervezetek ellenőrzésein felül célzott jelleggel lát el országos illetékességgel közúti ellenőrzési feladatokat

- írja az NKH, a szöveg alapján az új emberek fő feladata a terepen folytatott ellenőrzés és a bírságolás lesz.

A csoport egyik nem titkolt célja, hogy ki tudják vonni a forgalomból az engedély nélküli személyszállítást végzőket. Eredetileg ez volt az Uber ellen irányuló cél, de azért ne gondoljuk, hogy a társaság kivonulásával nincs több engedély nélküli személyszállító vállalkozás az országban" – írja a Fuvarlevél.

A lap emlékeztet a szaktárca állásfoglalására, amely szerint „ma Magyarországon személyszállítási szolgáltatást vagy taxis, vagy személyautós személyszállító engedéllyel lehet végezni. Ebbe minden olyan szállítás beletartozik, melynek során a sofőr pénzt fogad el az utas szállításáért. Az NFM szerint beletartozik az is, amikor az utas csak részlegesen járul hozzá az útiköltségekhez, azaz megosztják a benzinpénzt az utazók. Az NFM szerint a fenti két, engedéllyel rendelkező típuson kívül személygépkocsival kizárólag szívességi alapon, minden juttatás nélkül lehet utast szállítani." Úgy vélik, az állam most hadat üzen a klasszikus telekocsizásnak is.

Korábban létezett egy hallgatólagos megállapodás: a NAV nem büntette, nem piszkálta a telekocsis cégeket, amíg a telekocsis sofőrök betartottak bizonyos szabályokat. „A telekocsizást a feketén végzett fuvarozástól például az különböztette meg, hogy van-e a sofőrnek valóban dolga a célállomáson, vagy csak az utasok szállítása miatt indult-e útnak. A döntő tényező pedig a bevétel: ha az utasok által fizetett díj valóban csak hozzájárulás az útiköltséghez, akkor az telekocsi. De ha az utasok által összeadott összeg magasabb a várható útiköltség rájuk eső részénél, az már üzleti vállalkozás, haszonszerzési céllal.

Most viszont a magán- illetve üzleti üzleti célú használat elkülönítése helyett a kormány inkább azt a megoldást választotta, hogy teljesen törvényen kívül helyezi a telekocsizást.

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

oncogito
Mindent a taxis hiénákért!
Ők ugyan nem adóznak, de legalább tudnak balhét csinálni, ha kell.
És kell a megfélemlítés!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
vadsanca
" Az NFM szerint beletartozik az is, amikor az utas csak részlegesen járul hozzá az útiköltségekhez, azaz megosztják a benzinpénzt az utazók."
Akkor pl. egy 4 tagú családban sem lehet összedobni a rezsi költséget? Hol élünk? Mi is ez valójában? Mire kell ennyire a pénz? ...és még sorolhatnám a kérdéseimet!
vadsanca
Más téma. Valaki tudja, hogy ki az új tulajdonosa a Propellernek? Bal, ill. jobb oldali? Mi is ez a módosított felhasználói szerződés. Talán államilag cenzúrázva leszünk? ...és majd jönnek az AVO-sok? Mi lesz a szólás-szabadságunkal?
kkalman
Na, mi van? Valakinek baxa a szemét, hogy az emberek igyekeznek költséghatékonyabbak lenni, mint ártunk és qurmányunk?
Aki Én
Én betiltanám az otthoni hajmosást a fodrászok védelmében.
nezelodo
Ettől még nem fogok azoknak a maffiózó kinézetű taxis hőbörgőknek a kocsijába beülni akik kiirtanának a kormány segítségével mindenfajta konkurenciát! Persze kényelmes rivális nélkül élni, a kormány is erre hajt, de ez a leépüléshez vezet... Arra meg befizetek, hogyan állapítják meg ki fuvaroz pl úgy hogy a sofőr csak fuvarcéllal megy a célállomásra. Vagy utasként jelentkeznek be az ellenőreik? Majd eltanulják a fuvarozók a taxis módszert, és megverik az ellenőr utast.
CHEWBACCA
A személygépjármű belső tere magánterület!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.