Hiába szavazott ellene a tantestület és a diákönkormányzat többsége, újabb öt évre Pleier Tamás tatabányai Fidesz-képviselőt nevezték ki igazgatónak a Bárdos László Gimnáziumban - írja a kemma.hu. A portál szerint emiatt az utóbbi egy évben már 12 pedagógus mondott fel az iskolában, ebből kilencen idén álltak fel.

Forrás: eduline.hu
Feltöltő: human
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

human
Sorozatban ez történik. A tanárok, diákok, szülők véleménye nem számít. Ahogy más esetben sem számít a szakmai vélemény a kormánynak. A hatalomépítés az egyetlen cél.
Hellcat
@human: Ez lesz nagyban is 2018 ban...hiába szavaztak annyian a fidesz ellen akkor is ők maradnak még 4 évig.
human
@Hellcat: Ha továbbra is otthon maradnak az emberek a seggükön, akkor persze és meg is érdemlik. Nem hiszem hogy nincs a bal oldalon olyan párt, ami legalább szimpatikus ne lenne. Az a baj, hogy a választók mindig a királyfit várják a fehér lovon egészen vénségükig. Meg kell érteni, hogy ez egy kis ország ahhoz, hogy olyan vezetője legyen aki jól mutat, jól beszél és még tisztességes is. Ebből a hármasból max 2 szokott igaz lenni.
karma1
Egyszer lattam egy attetes rak 3 kulonbozo stadiumat... Felelmetes volt,... Mi mar a 3. stadiumban vagyunk,( ilyenkor szoktak megengedni a korhazban, hogy a hozzatartozok a beteghez akar szeszesitalt is bevihessenek... )
Magyarorszagon mar csak a csoda segithet...
Hellcat
@human: Leszek én vezető! :D Kell egy szakrétő csapat mellém hasonló célokkal mint én aztán kész. A szándékaim jók, a nagyvonalú célkitűzéseim is megvannak. érvényesülni nem tudnék viszont a fideszes beton megkötött SŐT, az összes sazrjankó egyként fogna össze ha bárki tisztességes bukkanna fel a láthatáron és esélyes lenne, hogy kitúrja őket a hatalomból.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.