A kvótanépszavazás nem párt-, hanem nemzeti ügy, "ne kockáztassuk Magyarország jövőjét" – mondta Orbán Viktor hétfőn a parlamentben, az őszi ülésszakot megnyitó napirendi előtti felszólalásában, amelyben jórészt a migrációról és az október 2-i referendumról beszélt.

A népszavazás céljának Magyarország megvédését nevezte, rögzítve: Magyarország büszke lehet arra, hogy az egyetlen európai állam, ahol az emberek népszavazáson elmondhatják a véleményüket. A referendum – mondta a kormányfő – nemzeti ügy, ebben a kérdésben nincs jobb- vagy baloldal, csak magyar emberek és magyar jövő van, "nincs pártügy, csak pártok felett álló nemzeti ügy".

"Most fog eldőlni, hol lesznek migránstelepek"

- mondta Orbán Viktor, aki ezért a baloldali vezetésű településeken élőknek is azt tanácsolja, menjenek el szavazni október 2-án.

83 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Törölt felhasználó
szavazz a fideszre!...vagy meghalsz!

És mi lenne, ha házakra vagy lakásokra, esetleg egyén, családokra bontanánk le? Lehetne olyan megfélemlítés is, hogy azokban a családokban, ahol bárki igennel szavaz ott a család többi tagjához is betelepítenének.

Ezt a beteg gecit!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Csizmás Kond
Így a helyes..akinek kell migráncs tartsa el.
kukac50
Kedves miniszter úr, mi az Istennek engedélyezte 300 migráns letelepedését?
Egy miniszternek illő lenne egyenesnek és becsületesnek lenni!
kétszínű játék a Néppel, és lelki terrorba tartás megengedhetetlen.
Aki Én
@Csizmás Kond: Aki meg olyan ostoba, hogy azt hiszi ez valóban a migránsokról szól, az menjen szavazni. Áruld már el nagy tudású troll, miért nincs több népszavazás? Miért gáncsolták például a vasárnapi boltzáras népszavazást...? Nincs meg, mi? Most akkor számít az embere véleménye, vagy nem?
Épeszű ember nem akar idegeneket, ez egyértelmű. De ezt a tolvaj bandát sem, akik sokkal nagyobb veszélyt jelentenek, mint a bevándorlók.
Hellcat
Úgy úgy...mint a manyup pénzeknél vagy "olyan polgármestert kell választani akivel együtt tudunk működni" Jó kis illiberalizmus...értsd feudális diktatúra.
Bringás
Nagyon jó ez! A migráncssimogatók kapjanak már a védenceikből! Ne oda pakolják őket, ahol nem kellenek!
bakegya
Naggyon-naggyon igazat mondott a Simlicska...a buggyant teknős már nem csakkk diktál,megfélemlít,de fenyegetőzik is.Vagonírozni is fog???
cs.n.
Aszongya nincs jobb- vagy baloldal, utána jön a baloldali vezetésű településekkel. Ez az paprikajancsi már olyan hibbant, hogy egy mondaton belül is képes ellentmondani saját magának.
Törölt felhasználó
szavazz a fideszre!...vagy meghalsz!

És mi lenne, ha házakra vagy lakásokra, esetleg egyén, családokra bontanánk le? Lehetne olyan megfélemlítés is, hogy azokban a családokban, ahol bárki igennel szavaz ott a család többi tagjához is betelepítenének.

Ezt a beteg gecit!
Clavigo
@Bringás: A félkegyelmű Főnököd már aláírta Brüsszelben,hogy beengedi azt az 1300 embert...Miről vartyogsz itt Te hibbant ??
anka
- aztán a fenyegetőzéssel sokra megy...
Perwool
@Clavigo: Mivel a kérdés sem arról szól, hogy akarunk-e migránsokat, hanem arról, hogy felhatalmazzuk a kormányt. Nem is értem?!2014-ben a Fidesz megkapta a felhatalmazást az ország vezetésére. Akkor?
De, tudod mi ez. Menekül előre a vajda! Mivel mint írod aláírt. Tehát aminek aláírt azzal kell neki kezdenie valamit. Bármi lesz is a szavazás eredménye, az aláírt kötelezettségének eleget kell tennie! Csak a zsarolással akar takarózni, menteni magát előre!! Többször beismerték, ez a szavazás egy kamu.
Szabad országban szabad ember szabad akaratából azt mond és azt
tesz, amit szabad...
Borsodi
Kit érdekel a fenyegetése borsodnak már mindegy inkább száz menekült mint egy Orbán, nem tudnak annyi kárt okozni.
Törölt felhasználó
@Pálinkafőző Rézüst: Az már van neki, ketamin nélkűl szétverné az ideg..:)
Bringás
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
Clavigo
@Bringás: Nem értesz magyarul,,,bocskoros ?? Kérjél tolmácsot,,oláh...oszt jó napot.
Eriksson
@Perwool: ..és ha migránsok befogadására szavaz, akkor kapjon migránsokat...
evacica
És még ez egy miniszterelnök és a miénk szégyellem magam!Meddig süllyed még ez az ország?Az ember azt hinné, hogy már nincs lejjebb, de van sajnos, erről Orbán gondoskodik!
Bringás
Aki igennel, vagy érvénytelenül szavaz, az helyesli az ellenőrizetlenül betóduló vadak beengedését. Azok minden egyes migráncsok által megerőszakolt, megölt polgárok elleni erőszak bűnpártolói!
Börtönérett libsi csürhe!
Perwool
@Eriksson: A szavazás a kormány felhatalmazásáról szól! 2014-ben megkapta!
Az országban mindenki 100% pontosan tudja a végeredményt. Brüsszelben is nyilván mindenki tudja, de azért akkor is kell. A kormánynak lényegében teljhatalma van, azt csinál, amit akar.
Gondolom senki nem hiszi komolyan, hogy Brüsszelben tűkön ülve várják, hogy vajon mi lesz a magyar szavazás eredménye! Ugyanaz, mint bárhol máshol, ha szavaznának. Csak máshol nem basznak el egy valag pénzt arra, hogy megszavazzák a nyilvánvalót. A most oly gyakran emlegetett V4-ek Vajon a többi országok miért nem népszavaznak? Pedig nagy az egyetértés.
A kampány kizárólagos célja a majré, a hisztéria a fenntartása. Gondolom senki nem hiszi komolyan, hogy Brüsszelben tűkön ülve várják, hogy vajon mi lesz a magyar szavazás eredménye! Ugyanaz, mint bárhol máshol, ha szavaznának. Csak máshol nem basznak el egy valag pénzt arra, hogy megszavazzák a nyilvánvalót.
gepnarancs.hu/2016/08/a-fidesz-brusszelben-elismerte-hogy-alnepszavazast-tart-oktoberben/
iteo
Gumidominó? Vagy egy parti sakk? Ön talán Napoleon, vagy a perzsa sah? Nem, Napoleon nem lehet, azt biztosan tudom, Mert én vagyok Napoleon!
Törölt felhasználó
@Bringás: Mit toltok Viktorral? Adjál már belőle, ne legyél geci!:)
Csizmás Kond
@Aki Én: Már én is legalább tízszer elmagyaráztam sőt sokkaltöbbször mások is, hogy mi miről szól...te meg csak mind a papagáj ismételgeted magadat.
Eriksson
@Perwool: Rövidesen kiderül, van-e demokrácia Magyarországon, vagy nincs. Ha azt mondod, hogy teljesen mindegy a szavazás végeredménye, akkor is lesz eredménye. Bizonyítja, hogy az Eu együtt akar-e működni a tagállamokkal, vagy egyszerűen csak dönt sok millió állampolgár feje felett saját kénye-kedve szerint.
Nem beszélve arról, hogy a volt kommunista országoknak gyakorlatilag semmi köze ehhez az őrjöngéshez, a dicső nyugat újfent csak le akarja passzolni önző, gyarmattartó gazdasági, politikai ódiumát, mint ahogy mindig is tette az évszázadok során.
Szókrakész
Igaza van!!!
Ha kell, az összes migráncsot a buzerális libsibolsi településekre rányomni.
Köztük Budapestre is.
Főleg a Rózsadombra, hogy ott is legyen már egy kis vérfrissítés a migráncs spermabankárok által.
Csizmás Kond
@Bringás: Aki igennel szavaz vagy bojkottál az maga is migráncs.
Perwool
@Eriksson: Igazad lenne, ha a kérdés úgy szólna: Akarja-e, hogy az EU migránsokat telepítsen?
De a kérdés nem ez. Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa ...Na mármost, ha az országgyűlés hozzájárul akkor jönnek? Most az mondja a kormány, hogy nem akarnak migránsokat, harcolni fog. Akkor még egyszer megkérdezem minek kellett ez a népszavazás. Hisz a kormánynak lényegében teljhatalma van, azt csinál, amit akar!
Demokrácia???Ja, olyan illiberális!
Csizmás Kond
@Mirabilis: Az nem épp úgy van. Orbán csak az érettséginélküli alkoholista elnök szavait ismételte meg.
Eriksson
@Perwool: Az. Liberális. Csak arra nem gondol senki ebben a nagy elosztósdiban, hogy a migrik is emberek, nem lehet velük packázni akárkik kénye kedvére. Évszázadokon át rabszolgasorsban tartotta őket Európa gazdagabbik fele, és most, hogy nekiindultak a "jobb" világ felé, ismét csak rabszolgamódra akarják rendezni sorsukat.
Nagy ára lesz még ennek.
Ebből kéne kimaradni.
Perwool
@Eriksson: "Ebből kéne kimaradni."
Hmm...EU tagjaként!?!?!?
Csizmás Kond
@Mirabilis: ...ismét baj van a füleddel ?
...állítólag minden adásnak van írott oldala a tévében, és ha már olyan jól tudsz olvasni ahogy elmondtad inkább azt kéne kövesd.
Eriksson
@Perwool: Igen, mert nekünk semmi közünk az EU magjához. Sem gazdaságilag, sem politikailag. Legalábbis ami részünkről elvárható lenne. A szabályok, kötelezettségek csapdájában még véleményünk sem lehet.
Eriksson
@Perwool: Szemfényvesztés, függőségben tartás. Amíg az EU ad némi pénzt, addig nem lehet saját iparunk, mezőgazdaságunk, piacuk.
Magyarországon szinte nincs termelés, ami kicsi mégis, az is el van lehetetlenítve. Vagy nyugat viszi a hasznot, vagy kenhetjük a hajunkra, mert keletre embargó van.
Csizmás Kond
@Mirabilis: Elkaptalak, olvasni sem tudsz.
Az amit itt látsz az a második neked szóló válasz. Az igaz hogy passzol az amire utaltál de előre arra válaszoltam és miután elolvastam ezt is így erre is azt kellett írjam...ilyen egyszerű hacsak nem kiabálja el magát valaki.
Csizmás Kond
@Mirabilis: Azért nem kell mindjárt összekakild magad...csak olvass ha már annyira dicsérted a készségedet. ...ja és a két cikknél van időeltérés...szóval olvasni csak úgy érdemes ha figyelsz is.
Perwool
@Eriksson: Szemfényvesztés? Mindenkinek? Nem nem a családbarát pártunknak nem!
propeller.hu/itthon/3239708-300-millio-forintot-kapott-brusszeltol-orban-viktor-testvere?all#c1685079
A magyar ipar teljesítmény mutatói teljesen együtt mozognak a német autógyárak mutatóival. A dübörgő magyar gazdaság több mint 50%-át német multik (Főleg az autóipar.) adják.
Multik nélkül itt holnaptól jönne szépen a középkor és egyetlen munkalehetőséged az lenne, hogy valamelyik fideszes földbirtokoshoz elszegődsz cselédnek. (Esetleg az Orbán "szellemvasúthoz" gyerekeket ijesztgetni.) Vonz ez a lehetőség? Gondolom nem.
A kis és középvállalkozások támogatása idén pont 26 éves mese, a gyakorlatban a haverok meggazdagodását jelenti, kormánytól függetlenül. Függőség:Orbán 6 éve ordít az eladósodás ellen. Volt ugye az adósságcsökkentő alap is. Onnét hova lett a pénz? (Biztos az egyéni nyugdíjszámlákra..) Most meg épp felvenni készül történelmünk talán legnagyobb hitelét. 30 évre vesz fel gigahitelt. Tudja, hogy 30 év múlva milyen viszonyban leszünk az oroszokkal, milyen lesz az energiaigényünk és hasonlók?Pl.az miért jelent energetikai függetlenséget, ha az épít nekünk atomerőművet, akitől a többi energiahordozót is vásároljuk? Sőt még hitelt is tőle kapunk rá...Az elmúlt 25 évben ha csak fele annyira tudtak volna élni a hatalmukkal, a külső segítséggel, mint Kádár, akinek Moszkvából dirigáltak akkor már leköröztük volna Ausztriát! És nem azt mondaná ma kuszaszem, hogy 30 év múlva utolérjük.A szabadságunkkal, az Eu-s pénzekkel nem tudtak élni politikusaink! És erről nem a régi rendszer párt káderei tehetnek. Csatlakozásunk óta végig haszonélvezői vagyunk az EU költségvetésének. 2011-ben 4,4 milliárd euróval, azaz 1300 milliárd forinttal kaptunk többet, mint amennyit befizettünk!Magyarország éves kiadása 2011-ben 15 ezer milliárd forint! Ehhez képest 1300 milliárd az amit kaptunk! Magyarország (2014-2020) EU költségvetés alapján az eddigieknél is több támogatásban fog részesülni!
Eriksson
@Perwool: Nagyon eltértünk az alaptémától.
tothjani
Szerintem a bal oldali települések lakóit ki kell végezni a városokat lebombázni és behinteni sóval.
Mert ugye nálunk Demokrácia van, amit úgy hívnak Centrális erőtér, persze ezt régen úgy hívták Központi Bizottság, vagyis 89-ig is Demokrácia volt!! :(
kkalman
Hazudik, és fenyeget! Fenyeget, és hazudik! Közben aláírta Brüsszelben a betelepítésről szóló határozatot, és a betelepedési kötvénnyel beengedett 18 ezer bevándorlót.
moareka
A tisztelt miniszterelnök úr ne ábrándozzon a szoc. vezetésű városok ellehetetlenítéséről, mert nem ijed meg senki, és pl. nem tántorodik el Szeged Botkától, akin nem tudnak fogást találni, ha összeszarják magukat akkor sem, mi több,-Botka mellett kiáll a város!!! Na ettől tessék ijedezni...
bakegya
A kvótanépszavazás nem párt-,hanem nemzeti ügy!
AKKOR MINEK OKÁN FENYEGETI MEG A BALOLDALI SZAVAZATI TÖBBSÉGGEL BÍRÓ MAGYARORSZÁGI TELEPÜLÉSEK LAKÓSSÁGÁT- Magyarország NEVÉBEN a jelenlegi miniszterelnök?-honnan tudja hányan vannak ott még akik a szélhámos pártpolitika környékét is elkerülték,de még a nacionalizmust se szándékoznak erősíteni,közösségi ,EU TAGSÁG TEKINTVE VÉGKÉPPEN"NEM"mert nemtelen volna.
Na ezt nevezném értékrendfogyós állásfoglalásnak.
silber13
@Bringás: 19:31-re: Neked itt nincs jogod kiváltképp ordenáré módon csürhézni! Ez legfeljebb a népes családod tagjaira vonatkozhat.
Szókrakész
Megint önmagát leplezte le a baloldal és a baloldali média.
Mert ha, ahogy állították és hazudták a baloldali szavazóknak, hogy nincs jelentősége a népszavazásnak, akkor mi a francnak idegeskednek egy ilyen kijelentés miatt.
Akkor Orbán fogta volna és szépen, reklám nélkül szétterítette volna a migráncsokat a baloldali településeken.

Tehát csak lesz jelentősége, mert különben miért csokizná le a rüsztjét a baloldali politikai elit?!?!?!
Feleslegesen?!?!?!
Aki Én
@Bringás: 16:09 Téged is ide pakoltak, pedig nem kellesz
teuton
@Szókrakész: Hallottal mar logokarol? Mert amit idevakarsz, abban semmi nincs! Vagyis:
- A nepszavazasnak nincs jelentösege, mert semmilyen nemzeti törveny nem irja felül az EU-sat.
- Ha olvasni tudnal, akkor tudnad mi all a Lisszaboni egyezmenyben es mit fogadott el az EP a menekültek befogadasaval es szetosztasaval kapcsoölatban.
- Ha olvasni es ertelmezni tudnal, akkor tudnad, mi a különbseg egy -megvasarolt- letelepedesi lehetöseg es migrans, valamint menekült között, valamint utobbinak hany fajta jogi besorolasa van.
tehat az egesz csak az orszag nemzetközi lejaratasat es a fideszközeli cegek es szemelyek zsbenek kitömeset szolgalja!
- Mivel ugyis az EU-hatarozat gyöz, az egesz csak megfelemlites, mert a fidesz aztan "demokratikus eljarassal" a baloldali települesekre akarja majd a menekülteket szetosztani.
Ez azert lehet nagy öngol a fidesznek, mert az EU aztan ezeket külön penzekkel fogja tamogatni, amelyek elosztasa -es lenyulasa!- nem a miniszteriumban törtenik.
teuton
@Csizmás Kond: Ugye demokraciarol meg EU-szerzödesröl, Genfi egyezmenyröl eddig nem hallottal? Amit te irsz, az diktatura, ha neked az tetszik, akkor menj oda! egyebkent csak ismetelni tudom magam, aki alairta az EU csatlakozasi szerzödeset, abban az all, hogy bizonyos nemzeti törvenyeket az EZ-törvenyek felülirnak! Tehat akkor a kilepesröl kell annak nepszavazast inditani, aki ezt nem akarja elfogadni. te miert nem teszed?
teuton
@Bringás: Aruldd mar el, ki a migrancs? Mert olyan szavakat hasznalsz, amiknek az ertelmet sem tudod! A kinai, orosz, ukran, szerb, vagy ki??? Aki penzert vette a letelepedest, vagy aki a neten vette ukran maffiozoktol 1000 dollarert a magyar szarmazasat "bizonyito" dokumentumokat, vagy mert magyar neve van, de 1 szot sem tud talan magyarul, külföldön el, nincs magyar lakhelye es csak turistakent jart nehanyszor MO-on, de ajandekba kapta az allampolgarsagot, holott 1 filler adot nem fizetett soha, de nyugdijat (fog) kap(ni)???
teuton
@Bringás: A primitiv mocskolodokkal nem szokas ervekkel hadba szallni, de talan -ezerszer kertem töled, de eddig nem tudtal vele szolgalni!- adatokkal es tenyekkel is ala tudod tamasztani amit irsz?
- Hany sulyos büntenyt követtek el magyarok 2015 augusztus ota?
- Hany sulyos büntenyt követett el az 500-600ezerre becsült, MO-on atvonult es meg ott tartozkodo menekült?
- Hany sulyos büntenyt követett el a MO-on lako több 100ezer MINGRANS (letelepedett külföldit jelent!)?
Na majd ha a hivatalos statisztikara hivatkozva, hiteles adatokkal tudsz szolgalni, akkor nyitsd ki a mocskolodo szad!
Bringás
@teuton: Mentegesd csak a vadakat, Európa ellenségeit! Innen tudjuk, milyen minőségű ember vagy, már ha beszélhetünk minőségről!
Valójában az EU most a baloldali városokat akarja megnyerni a migráncsoknak! Ezért nem fenyegetett a Miniszterelnök Úr, csak figyelmeztetett, ha valaki támogatja a baloldalt, azok közelében migráncs hordák tanyái nőnek ki a földből!
Aki ezt nem érti, ne nyekeregjen értelemről, mert az nincs neki!
Bringás
@Szókrakész: Mit magyarázol fogyatékos fanatikus fasisztáknak? Nekik egy a lényeg, hogy Soros Gyuri pénzén telepítsék be az idegen muszlim hordát!
Persze ők jó messze legyenek onnan, de azért kihörgik a lelküket a rasszizmusról, meg az idegengyűlöletről!
Nem szeretjük az idegeneket, mert nem akarnak beilleszkedni, erőszakosak, nem tudjuk mennyi a terrorista és olyan környezetet teremtenek maguknak élősködésük közben, ahová őslakos a lábát nem teheti be! Ez kell nekik? Zárjuk már össze őket pár hónapra! Meglátjuk milyen véleménnyel lesznek!
teuton
@Bringás: Lato, az ertelmed meg nem eri fel a minimalis szintet, mert megint csak altalanossagban mocskolodsz, de meg azt sem tudod megmondani, kit nevezel migrancsnak? Egyebkent pedig ha elfogadod azt, hogy a fidesz demokratikus modon hoz törvenyeket a többsegevel, akkor miert nem tudd/akarod elfogadni azt, hogy az EP is demokratikus modon hoz törvenyeket a többsegevel, amit 2 millio fideszes (az EU összlakossaganak 0,4%-a, tehat legypiszok!) nem fogad el??? eddig terjed a demokracia.ertelmezesed? Vagyis akkor ki fasiszta? Aki hangosabban fasisztazik, mint te?
Bringás
@teuton: Ha az a gyáva, liberálisan fasiszta csürhe megszavaztatná mindenhol a lakosait, nem matekoznál itt! Kinek kellenek a betóduló muzulmán vadak?
Milyen háború van Albániában, vagy Afganisztánban, Irakban?
Ki a migráns? Nem lehetsz ennyire ostoba! Aki papírok nélkül áttör a határokon!
Soros Gyuri pénzeli ezt a csürhét, Izrael, meg Szaud Arábia háborúskodik ellenük és mindent elkövet, hogy tovább tartson a háború!
Fasiszta liberálisnak hazudott csürhe, akik épp Európát akarják leigázni. Ideje védekezni már!
Pöpec
"Valójában az EU most a baloldali városokat akarja megnyerni a migráncsoknak! Ezért nem fenyegetett a Miniszterelnök Úr, csak figyelmeztetett, ha valaki támogatja a baloldalt, azok közelében migráncs hordák tanyái nőnek ki a földből!" (Bringás)

"A miniszterelnök azzal a rémálommal lepte meg az országot, hogy szerinte a baloldali vezetésű városok Brüsszellel összejátszva fognak ide bevándorlókat telepíteni. Ha ez egy faluvégi kocsmában hangzik el, akkor ott érdemes lehet érvelni. Elmagyarázni, hogy városok nem adhatnak menedékjogot, nincs olyan, hogy Salgótarján helyi rendelettel felülírja az állam törvényeit. Vagy akár azt, hogy ha viszont egy menekült európai állampolgárságot kap bárhol, és mellesleg elment az összes esze, akkor akár Felcsútra is költözhet, és ebben semmi sem akadályozhatja meg."
hvg.hu/itthon/20160913_Orban_Viktor_az_egyfarku_kutya
Pöpec
És akkor a letelepedési kötvény kapcsán Magyarországra költözöttek mind Felcsúton telepedtek le? :D
Desischado
Hazudik, mint a vízfolyás. És ez a pofátlan, nyílt fenyegetés, mit képzel ez a parazita magáról?! Egyszer tele lesz a népnek a hócipője, na, akkor megnézem azt a mocskos képét! De biztosan ráfagy a vigyor!
teuton
@Bringás: Na igen, a matek az matek, a primitiv mocskolodas, hazudozas meg mocskolodas es hazugsag... Többet nem is kell mondj, ezzel minösitetted magad es az IQ-d... Csak egyszerüen meg mindig nem ertem, ha nektek nem tetszik az EU, akkor miert nem a kilepesröl inditotok nepszavazast? Meg ugye nem almodtok arrol, hogy majd orban barmit is fog valtoztatni az EUn belül??? De ha almodtok is erröl, akkor az megint az IQ-tok alacsony szintjeröl anuskodik, mert a szavazasoknal is a matek dönt...
Perwool
@Eriksson: Ja, eltértél...De, arra még most sem írtál semmit, hogy miért is kell szavazni??
Ne gyere azzal, hogy érdekli a nép véleménye, mert Paks2, Olimpia...ezeknél valahogy nem érdekli. Kvóta ügyben volt egy "sikeres" konzultációja, küldött levelet...vagy még sem volt sikeres??
Mert a népszavazásra bocsátott kérdés, nem arról szól:
Hozzájárul Ön ahhoz, hogy az Európai Unió előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő betelepítését? vagy:
Akarja Ön, hogy az országgyűlés kötelező jelleggel elutasítsa az Európai Unió azon döntését, mely nem magyar állampolgárok Magyarországra történő betelepítését irányozza elő?
A kérdés itt arról szól, hogy a választási ciklus félidejében az állampolgárok megerősíti-e az országgyűlés legitimitását, hogy az a magyar nép nevében, a népszavazási eredmény birtokában szabadon döntsön a magyarság jövőbeni életéről, kiszolgáltatottságáról, vagy akár pusztulásáról!?Amennyiben a népszavazás sikeres lesz, akár dönthet úgy is, hogy megszavazza a kvótát, arra való hivatkozással, hogy a kötelező betelepítési kvóta elutasítása olyan hatalmas anyagi megterhelést jelentene az országnak, amit a költségvetés nem bírna ki.
Még mindig azt mondod, hogy a népszavazás a kvótáról, a menekültek befogadásáról szól???
Eriksson
@Perwool: Ha figyeltél volna...
"Facebookon gyűjtenek aláírást Orbán Viktor lemondatásáért
@nemfideszes: Magyarázd meg, mitől gyűlöleten alapuló ez a népszavazás?
A másik: Ugyanúgy a Dk vagy az MSZP érdekeit is kiszolgálja mintegy közvéleménykutatásként, mondhatni előszavazásként 2018-ra. Hány embert tud megszólítani a jobb, vagy a baloldal. " Tegnap 17.42

"Orbán megfenyegette a baloldali települések lakóit
@Perwool: Rövidesen kiderül, van-e demokrácia Magyarországon, vagy nincs. Ha azt mondod, hogy teljesen mindegy a szavazás végeredménye, akkor is lesz eredménye. Bizonyítja, hogy az Eu együtt akar-e működni a tagállamokkal, vagy egyszerűen csak dönt sok millió állampolgár feje felett saját kénye-kedve szerint" tegnap: 19.55
Bringás
@teuton: Azt hiszed, hogy hagyni fogjuk, hogy a Merkel féle elmebetegek ránk szabadítsák az erőszakot és a fertőt? Hamarabb fegyverezi fel Orbán az országot, hogy védekezhessen!
silber13
Az Egyenes beszédben tegnap Kéri kutya keményen fogalmazott a csúti szélhámos megnyilvánulásáról!
kiscsillag66
Remélem, a baloldali emberek eléggé megfélemlítve érzik magukat. Szerintem gúnytárgyává teszik. Úgy is kell!!!
silber13
@kiscsillag66: Kit tesznek olyan általad említett izévé, gúny tárgyává?:-)) Csak nem a csúti szirti vízilovat tán?:-))
human
Sőt a baloldali városok lányait maguk a fideszesek fogják megerőszakolni.
human
Orbán arról is beszélhetett volna, hogy Szegeden lakásokat újítottak fel és adnak ki rászorulóknak. Nem adósfalvakat építenek budai négyzetméter áron, hogy a haverok gazdagodjanak rajta.
index.hu/gazdasag/2016/09/06/minden_ures_lakasat_raszoruloknak_adja_szeged/
kiscsillag66
@silber13: Az első mondatomat, remélem, idézőjelben értetted. Hogy víziló lenne? Nem szeretek állatokhoz hasonlítani méltatlan embereket. Az állatok nem érdemlik meg.
Csizmás Kond
@teuton: te csak beszélsz csak beszélsz, csak beszélsz...nem a kilépésről kell szavazni, hanem arról hogy a magyar kormány jóváhagyása nélkül ne kötelezhessenek idegenek befogadására.
...na erről ennyit...veled.
cikicakk55
@Borsodi: Hidd el tudnak.Sokkal többet tudnak,mint gondolnád.Ha lenne erős ellenzékünk,ha a magyar nép nem azzal foglalkozna,hogy egymást ba...gatja,mert ha "Nem " akkor Orbánc nyalonc. Ha " igen" akkor Gyúrcsótányos libsi. Most egyenlőr túl kellene esni az október másodikán,már csak azért is,hogy mindenki aki "NEM szavazatot adott le,az legalább saját lelkiismeretét megnyugtatja.Nem Orbán gyűlölet beszéde,nem a pártok reklámjai,óriás plakátok ami indokolja,hogy menj el szavazni. Most arról van szó,hogy akarunk-e ezekkel a vallásilag teljesen elvakult népekkel együtt élni.ne hogy azt higgyétek,hogy ez csak ideiglenes,mert úgy sem akarnak itt maradni.Ha az Igenek Győznek, vagy érvénytelen a népszavazás,akkor Brüsszel dönti el mennyi és mennyi ideig kell itt élniük,akár akarják akár nem.Akkor már Brüsszel is tojik a humanitárius megoldásokra.Nem érdekli őket,hogy Boldog-e a migráns itt,magyarországon,ahol a Fidesz jóvoltából,már így is 4 millió szegény ember él. A 4 millió legalább dolgozna,ha lehetne,de ezekenél a munka szó ismeretlen.Nem látjátok mennyit szenvednek a Németek, az Osztrákok, a Svédek,mert képtelenek munkára bírni őket.Tüntetnek,örjöngenek,mert nem azt kapják amit ígértek nekik.Mi sem fogjuk tudni megadni nekik azt amit elvárnak,hisz saját népünknek sem tudjuk megadni.Ha Brüsszel viszont azt mondja,hogy x ezernek itt kell élni,akkor addig nekünk kell rájuk vigyázni,hogy meg ne pattanjanak már az első adandó alkalommal.Ha nem lesz pénzük már embercsempészetre,akkor jön az,hogy elveszik attól,akinek az van.Az Ő vallásuk a fogat fogért.Ha megölnek egy hitetlent,még dicsőítik is őket.Majd 2018-ban akkor mutassák meg azok akik 2 éve és 6 éve sem voltak szavazni,hogy igen,tanultunk.Nem tudjuk ki, da a Fidesz biztos ne! MOST MAGYARORSZÁGÉRT, A GYERMEKEIDÉRT, AZ UNOKÁIDÉRT SZAVAZOL.!
Orbán semmi kötelező kvótát nem írt alá.Annak írt alá,hogy akiket az illegális határátlépésen elkapnak és azok benyújtják a menedék kérelmet, az elbírálásig biztonságos táborokban...
teuton
@Csizmás Kond: Okoska! Ugye nem kepzeled, hogy az EU ugy müködik, hogy 2 millio birka nepszavaz valamiröl, ami aztan egy parlamenti döntes alapjan eltörl EUs törvenyeket es hatarozatokat 500 millio masik europainak?! Viszont egy töbsegi hatarozattal meghozott EP-döntes kötelezö ervenyü minden tagorszagra, az ellen nem lehet nepszavazni! Vagy MO-on lehet nepszavazni egy fidesztörveny ellen, es ha nehany 10000en ellene szavaznak, akkor eltörlik? Csak akkor lehet egy EUs törvenyt vagy hatarozatot nem elfogadni es nem betartani, ha az az orszag kilep az EUbol! Lasd GB! Szoval ennyit arrol, hogyan müködik a demokracia! Ha 450 millioan megszavaznak valamit, akkor a maradek 50 millionak is kell fogadni! idaig ugyanis minden EU alatl kifogasolt törvenyt meg kellett a parlamentnek valtoztatni, de 1 dolgot sem valtoztatott meg az EU, mert MO-nak nem tetszett1 Mert miert is kellene egy diktator velemenyet az EU lakossag 2%a-tol (a valasztok 0,8%-atol!) a 98%-nak elfogadni???
teuton
@cikicakk55: Ha kijavitanad a több tucatnyi helyesirasi es fogalmazasi hibat, akkor sem lenne erdemes a velemenyedhez hozzaszolni, mert milyen jogon beszelsz te mas emberek neveben, föleg ha nem is magyar, hanem osztrak, nemet vagy sved? Ki vagy te, hogy a 2millio fideszvalaszto birka neveben 8 millio masik magyar neveben beszelsz es akarsz dönteni? Europa 500 millio lakossagabol 90% maskent gondolja mint a V4 10%-a, tehat tessek elfogadni a hatarozatokat, vagy ki lehet lepni az Uniobol! Megvaltoztatni ugysem lehet semmit, mert semmilyen jogi lehetöseg erre diktatoroknak nincs, hiaba a sajat orszagukban ehhez szoktak hozza, hogy 40% valasztasi eredmennyel 2/3 többsegük van... Szoval ha valakinek nem tetszik az EU, megvaltoztatni nem tudja, legfeljebb csak nmocskolni, de akkor ne fogadja el a penzt, hanem lepjen ki!!!
Szókrakész
@teuton: Ha már eleve eldöntött meccs és az Eu felé lejt a pálya, akkor meg mi a lópéniszt görcsöltök össze meg vissza?!?!?!
Kicsit érthetetlen a pánikotok!!!
teuton
@Szókrakész: Hogy te miert görcsölsz, az en nem tudhatom, de ki panikol? Tulajdonkeppen csak arrol van szo, hogy kelett egy ürügy a nepet ismet hergelni az EU ellen, uszitani a menekültek ellen es penzzel kitömni nehany fidesz-közeli zsebet, ahonnan valamennyi biztosan visszacsorog a gazdaallathoz... Egyebkent pedig olvass utana, mivel nyugtatta meg a fideszes EP-kepviselö az EP-t- Azt mondta ugyanis, hogy a nepszavazas csak egy valasztasi huzas, es tudja a fidesz, hogy ezzel nem lehet egy EUs törvenyt megvaltoztatni. Szoval bevallotta (de nem MO es a valasztok fele!), hogy egy nagy kamu az egesz!
roch
Mi van!?
Arról van szó, hogy nem jönnek ide menekültek, mert nem engedjük.
Most akkor mégis jönnek?

Hogy is van ez?
Ki is fél és mitől?
Aki fél az fenyeget?
Ez a sarokba szorítottakra jellemző.

És mi van akkor, ha a most még baloldali települések a jövőben jobboldaliak lesznek?
Akkor táborbontás és áthelyezés lesz?
De tényleg?
kukac50
Orbánnak megfélemlítés és lelki terrorba tartás a célja.
Nem foglalkozik semmivel ami az ország és a Nép jobb életét biztosítaná.
A gazdaság politikája egyest érdemel a Fidesznek.
Csizmás Kond
@teuton: Migráncska, a népszavazás nem az uniós törvényeket akarja megváltoztatni, hanem a hazait igyekszik határozottabbá tenni...persze neked ez is kínaiul van.
Lököd a sódert mint a süket...ha a mosogatáshoz is ennyit értesz holnap onnan is mehetsz tovább...
cikicakk55
@teuton: Teljesen ledöbbentett az idegbeteg reagálásod. Az még hagyján,hogy belekötsz a helyesírásomba és a fogalmazásomba.Sajnálom én egy egyszerű ápolónő voltam,most már nyugdíjas. Sokszor szóltam már hozzá,több cikkhez is,de eddig még mindenki megértette amit írok.nekem sem szokásom más helyesírását,vagy fogalmazását minősíteni. Mi a gondod? Miért írod,hogy Milyen jogon beszélek más emberek nevében? Nem a kisujjamból szoptam,hogy a Németeknek, az Osztrákoknak és a Svédeknek is elegük van a migránsokból.Rengeteg pártsemleges videó van a neten.Nem cenzúrázta egyik oldal sem.Ott viszont panaszkodnak az emberek,hogy elegük van,nem kell nekik migráns. Miért bajod az neked,hogy én ezt megírtam? Nálunk egyenlőre még szólás szabadság van.Mi nem fosunk mint a Németek megírni a véleményünket.Leszarom mit csinál Orbán Viktor. Nem a Fidesz miatt nem kérek a migránsokból. sajnos testközelből éltem át milyenek is valójában.Mórahalmon volt részem benne,amint letarolták a gazdák terméseit,amint a magánházak kerítéseit összetörték ,mert kellett nekik a termés.Láttam a halott kutyát is,amelyet megöltek,mert túl hangosan ugatott,na meg féltek is tőle.na ilyen emberalatti lényekből nem kérnénk. Ha a népszavazás semmit nem is számít az EU-nak én akkor is úgy vagyok vele,hogy megtettem amit tudtam,vagy amit én mint egy magyar állampolgár megtehetek. nem érdekelnek a birka Fidesz választók sem.Te is épp olyan degenerált felfogású vagy,mint több vélemény rokonod.Ha olyan tervre szavazunk amit a Fidesz talált ki,akkor ugye én csak Fidesz birka lehetek. Hát nem vagyok az.Most október 2-án nem a Fidesz,nem az MSZP, nem a DK, nem az Együtt,st szavaz,hanem Magyarország népe. 2018-ban majd a Fidesz következik,ha csak addigra el nem zavarják a lopásaik és a pofátlan húzásaik miatt.Magasról nem érdekel Orbán gyűlölet beszéde és gyűlölet kampánya és plakátjai. Nem azért fogok NEM-et szavazni,mert nem szeretném,ha Brüsszel döntené el kikkel kell ezek után élnünk. A te véleményed sem érdekel és ha...
teuton
@cikicakk55: Na te is egy betokosodott ven nyugger vagy, aki az összefüggeseket sem erti, akit 1000 forintos rezsirizsaval le lehet kenyerezni, holott a nemzetközi tözsdeken az energiahordozok ara megfelezödött, de a te rezsid nem... Szival nem kell a migrans, mert Morahalmon leloptak nehany kilo gyümölcsöt... Hat eleg nevetseges "erveles", mert azok nem is migransok, hanem menekültek voltak, akik nem maradta MO-on... Valamint a fidesz 8 milliardot költ egyedül ennek a szavazasanak a reklamjara... Szamold ki, mennyit jelent ez neked adofizetönek! Na ilyenre nem is biztatlak, mert a szamokkal is bajban vagy, hiszen te csak egy egyszerü apolonö voltal. Aki viszont most apolonö es nem elvakult orbanhivö nacionalista, az mar regen külföldön dolgozik 2000-3000 euroert havonta. (Ott a hanyatlo, rothado, libsi Nyugaton!) Neked mennyi nyugdijat ad a kormany es mennyi marad belöle a ho vegere???
cikicakk55
@teuton: Úgy látszik még mindig nem érted! Nem vagyok Fideszes! nem tudtak meghatni a rezsicsökkentéssel,sem egyéb" Magyar népnek milyen jó lesz" dumával.Tudom,hogy hazudnak mikor azt mondják,hogy itthon dübörög a gazdaság.Tudod azt is,hogy talicskával tolják ki a pénzt az országból.Sok közöd nincs a nyugdíjamhoz,de elhiheted jóval alacsonyabb mint amit a kormány állít be átlag nyugdíjnak. Mond ezt a dumát azoknak a szerencsétlen mórahalmi idős embereknek,akiknek legázolták az összes( nem néhány) kertjét,akiknek lebontották a kerítéseit ha az fából volt,mert kellett a fa gyújtósnak,amin megtudták főzni az ott lakóktól ellopott tojásokat,csirkéket. Arról nem beszélve,hogy a vonulásuk nyomán szemét halmok,ürülék kupacok voltak minden fele.Azoknak az embereknek nem tudom telik-e majd új kerítésre? Mikorra fog nekik egy újonnan ültetett fa űjra gyümölcsöt teremni. Azok nem menekültek voltak.Ugyan az a gané banda akiket most ránk akarnak erőszakolni. Ha rajtam múlna Orbán is hozzá lenne láncolva egy csoport ilyen vademberhez és vihetnék magukkal.Tudom,hogy az értelmesebbje már külföldön ápol.Hidd el ha fiatal lennék én is mennék.Egy szóval nem írtam,hogy a nyugat rothadó libsi.A nyugat sem akar migriket főleg ezeket a fanatikusokat nem.Akik,mint mi Magyarok is rendesen iratokkal,szakmával,vagy diplomával mennek ki azokat örömmel várják. Ezekből a munkakerülő analfabétákból viszont egyre több ország nem kér már.Mrkel is megbánta már,hogy behívta őket,de be nem vallaná.Remélem ott is felébred végre a nép. Nálunk is jó lenne ha nem egymást marnák az emberek,hanem összefognának és elzavarnák ezt a rohadt bagázst.( A Fideszre gondoltam)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.