A magyar embereknek joguk van elmondani a véleményüket, és nekik van csak joguk eldönteni, hogy kikkel akarnak együtt élni – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden az MTI-vel.

A tárcavezető arra reagált, hogy a Die Welt német lap kedden megjelent számában Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter Magyarország kizárását követelte az EU-ból, mert "a kizárás az egyetlen mód az EU egységének megőrzésére", és az oka Magyarország bánásmódja a menekültekkel. A politikus azt mondta: az EU alapértékeinek súlyos megsértése elfogadhatatlan, ideiglenesen vagy szükség esetén végleg ki kell zárni az EU-ból az olyan tagállamot, amely "kerítést épít háborús menekültek ellen", vagy megsérti a sajtószabadságot és az igazságszolgáltatás függetlenségét.

Szijjártó Péter ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott:

"eddig is tudtuk, hogy Jean Asselborn komolytalan figura", látszik, hogy csak néhány kilométerre lakik Brüsszeltől, "kioktató, nagyképű, frusztrált". Magyarországot akarja kizárni az EU-ból, de "magát már régen kizárta a komolyan vehető politikusok közül"

- vélekedett. Hozzátette:

"rendes nihilistaként" fáradságot nem ismerve dolgozik az európai biztonság és kultúra lerombolásán.

A külügyminiszter hangsúlyozta: a magyar emberek október 2-án véleményt mondanak az illegális bevándorlásról, a brüsszeli kvótacsomagról és "a Jean Asselborn típusú figurákról" – közölte, megjegyezte: ez a jogállam.

46 hozzászólásarrow_drop_down_circle

bencemacska
Jé, már megint mindenki szembejön, mondta a tarajos, és elképzelni sem tudja, hogy ő megy szembe a többiekkel.
Én sokkal jobban élvezném a luxemburgi életszínvonalat, mint a magyar csuti öntudatot!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Hellcat
Áááááá mostantól a nihilisták az új libsibolsik? Végesz. Fel kell készülnöm arra, hogy nihilista hazaárulónak hívnak az agyatlanok.
nezelodo
A zselés a saját jellemzését ajándékozta a politikus kollégának, mert ő ilyen önzetlen.
anka
Ha már jogom van elmondani a véleményem...:
- neked az agyadat csak a zselé tartja össze, elhúzhatnál már a p...ba!
Jankó123
Örüljön a Nap, hogy Európában és főképp Magyarországon az engedélyetek nélkül egyáltalán felkelhet! Igaz gyökér?
Bringás
Minden szava igaz! Ez egy hibbant alak, aki szembe megy a demokráciával és a többséggel csak azért, hogy szétverhesse Európát! IDilis, hibbant libsi!
wagabund
ez a külügyminiszter ha egyszer kijózanodik, akkor talán rájön, hogy hülyeségeket beszél...
most így részegen bajban lehet, mert nem tudja ki is az a Szijjártó?...
amíg ez megtörténik, addig is saccperkábé tízszeres a jólét hozzánk mérve...nemcsoda hogy nagy az arca a luxemburgiaknak...
krumpli
Helyes, igaza van ! Juncker honfitársa ez is... :P :D ' Holló a hollónak... ! '
bencemacska
Jé, már megint mindenki szembejön, mondta a tarajos, és elképzelni sem tudja, hogy ő megy szembe a többiekkel.
Én sokkal jobban élvezném a luxemburgi életszínvonalat, mint a magyar csuti öntudatot!
coni
Joga van 3-4 Millió magyarnak elmondani a véleményét, kérdés, hogy mire kötelezi ez az 500 Millió uniós állampolgárt akik fizetik a 10Milliárdos népszavazásunkat?
Perwool
"A külügyminiszter hangsúlyozta: a magyar emberek október 2-án véleményt mondanak az illegális bevándorlásról, a brüsszeli kvótacsomagról" Ha leállsz arról a szarról amit szedsz akkor rájössz...
A népszavazásra bocsátott kérdés, nem arról szól:
Hozzájárul Ön ahhoz, hogy az Európai Unió előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő betelepítését? vagy:
Akarja Ön, hogy az országgyűlés kötelező jelleggel elutasítsa az Európai Unió azon döntését, mely nem magyar állampolgárok Magyarországra történő betelepítését irányozza elő?
A kérdés arról szól, hogy a választási ciklus félidejében az állampolgárok megerősíti-e az országgyűlés legitimitását, hogy az a magyar nép nevében, a népszavazási eredmény birtokában szabadon döntsön a magyarság jövőbeni életéről, kiszolgáltatottságáról, vagy akár pusztulásáról!?Amennyiben a népszavazás sikeres lesz, akár dönthet úgy is, hogy megszavazza a kvótát, arra való hivatkozással, hogy a kötelező betelepítési kvóta elutasítása olyan hatalmas anyagi megterhelést jelentene az országnak, amit a költségvetés nem bírna ki.
sentinel216
"rendes nihilistaként" fáradságot nem ismerve dolgozik az európai biztonság és kultúra lerombolásán."

Összeült a ner Kötcsén, mint Rejtő Csontbrigádja az esti tűz körül. - Új lejárató szavakat kell kitalálni, mert a régiek, bolsi, komcsi, libsi, és ezek összefűzött variánsai, már a Horthy korszakban is kopottak voltak. Kelet felé kell tekinteni nertársak! Elővettem a Lenin összest és találtam benne egy nagyon jól hangzó szót. "Nihilista." Rosseb tudja igazán mit jelent, de ezentúl akit lejáratunk, ezt a fogalmat kell használni!
Azóta felkapták a főnök új találmányát és mindenkit le nihilistáznak, aki rosszat szól rájuk.
sentinel216
Orbán kötcsei beszéde, részletek:

"Amit ma az ellenfeleink képviselnek, annak semmi köze a nagy liberális elődök gondolataihoz, az puszta nihilizmus."

"Európai Unió intézményeire. Ismert képviselői is vannak, úgy, mint Juncker, Verhofstadt és Schultz. A nihilisták a társadalomban kisebbségben vannak, de az európai elitet már rég elfoglalták. "

"Miként a nihilista elit is megragadta a zsűri pozícióját az európai intézményrendszerben"

...és így tovább ...
Yoda69
szargyarto ne tord magad, egyenlore nem lehet kitenni Magyaorszagot az Uniobol. Remeljuk mire meghozzak az erre volnatkozo torvenyeket, mar nem ti lesztek hatalmon.
kiscsillag66
Remélem, a külügyminiszter magába szállt és nem fog minket kritizálni. Van még olyan ember, illetve külügyminiszter akit ez a tarajosgőte még nem hívott be Kinek képzeli magát?
eszegfu
Tulajdonképpen nekem is jogom van eldönteni, hogy kikkel akarok együttélni... hát Veletek nem tisztelt Fidesz-KDNP!
cs.n.
Már nem először "osztotta ki". Unalmas vagy, Papagáj.
Kovács Gizella
Ezt a hülyét egyszer pofánvágják valahol.
Ez még halaskofának sem lenne jó, nem hogy külügyminiszternek !
justhpeter
No, most én úgy vagyok vele, hogy ha lenne lehetőséges a luxemburgi színvonalon élnem, a fene bánná, ha hülye a külügyminiszterem.
Am most a luxemburgi színvonaltól olyan messze vagyok, mégis hülye a külügyminiszter ?
Hova menjek ?
Tekla
Nem értem mi a gond ! Igaza van .
Biztos bele lehet ebbe magyarázni sok mindent, de minek is ?
eszegfu
@Tekla: Nem akarlak megbántani... de ha nem érted, akkor a Te "készülékedben" lehet a hiba...:(
Béla333
Szíjjártó mint egy "jó szóvivő" elpampogja amit a szájába adnak.
Egy önálló véleménye nincs, pláne arról, hogy mi is lenne az országnak hasznos!
Ostoba barom!
gazdag dezső
Szerintem pedig igaza van Szíjártónak !!!Ne egy ilyen Kis ország embere határozza ,mondja meg ,.hogy mit tegyenek Magyarországgal az UNIO-ban,és hogyan viselkedjen Magyarország a menekültek ügyében !!Ez kizárólag az ország belügye !!Szemétláda,csak fogja be a pofáját,és a saját országában okoskodjon !! Ők mennyi menekültet fogadnak be ???
Desischado
@sentinel216: A nihilista szó jelentése politikai értelemben, a politikai nihilizmus: szorgalmazza a korábban létrehozott összes politikai, társadalmi és vallási rendelkezés megsemmisítését a jövőbeli fejlődéshez.
Pontosan ezt csinálja a fidesz, mindent megsemmisítenek, ami normális, hogy ők vígan lophassanak!
A pétörkét egyszer érdemes volna pofon vágni, hátha vernének egy kis észt a fejébe, ha már tisztességet nem lehet. Egyébként tökéletes jellemzést adott - saját magáról!
Luxemburgban jól élnek az emberek, itt meg nyomorog a nép java része! Erre büszke ez a tolvaj futsalos?
eszegfu
@gazdag dezső: Azzal, hogy a luxemburgi külügyminiszter birálta M.o. menekültügyi politikáját, azaz az "EU alapértékeinek sulyos megsértése elfogadhatatlan", még nem a "kollégáját", Szijártót kritizálta, nem a személyét sértegette, ahogy hazánk külügyminisztere tette ezt válaszával. Hiába nagyobb területileg M.o., ezt a "nagyságunkat" külügyminiszterünk nem koronázta meg ezzel a pitiáner, nem diplomatához illő válasszal! Ha M.o-nak a lakosság számához mérten kb. 1300 menekültet kellene befogadni, akkor Luxemburgnak csupán 72 ember jutna... nem gondolom, hogy ezek teljesithetetlenek lennének.
simmering73
"Ez az európai válság kezelésének kulcsa: megszabadulni azoktól a posztkommunista országoktól, amelyek az Európai Uniót csak anyagi haszonszerzésre használják, de az alapelveit elutasítják, bomlasztanak, és saját fasiszta képükre akarják formálni. Európa válságát ők okozzák, és azok az európai vezetők, akik nem kellőképpen reagálnak erre a veszélyre. Orbán Magyarországa nem Európa. Ha Európa nem akar olyan lenni, mint Orbán Magyarországa, akkor ki kell vágni az Unió testéből, mint egy rákos daganatot."
nepszava.us/blogs/news/bartus-laszlo-ki-kell-zarni-magyarorszagot-az-europai-uniobol
vadnarancs
Te tarajos köcsög! Ezt a szövegedet el mered mondani az EU Parlamentben is, vagy csak itthon vagánykodsz az agyhalottaknak?
Jozefina
Szijjártó egy akkora bunkó, hogy egy ökröt lehetne agyonütni vele!!!
Szókrakész
"mert "a kizárás az egyetlen mód az EU egységének megőrzésére", "

NOOOORMÁÁÁÁLIS???
Maaargit!!!

Ha kizárunk, akkor nem lefaragunk, csökkentünk, kiszakítunk egy darabot???
Akkor hogyan őrzöd meg az egységet?!?!?!
kukac50
Eljut a hír odáig és látják,hogy Orbán és a bandája milyen kétszínű játékot játszik az ország Népével is de az unióval is.
bencemacska
@Szókrakész: Furcsa az eszmefuttatásod!
A sebészi beavatkozások nagy tömege azon alapszik, hogy a beteg, degenerált testrészt (szervet) kivágják, ha fontos szervről van szó kicserélik.
Sokszor csak így marad életben a beteg!!!
Bringás
A büdöslábú hazaáruló előtt két alternatíva van! Diliház vagy börtön! Asselborn ez a jövőd!
bencemacska
Na tessék, megszólalt és véleményt nyilvánított az Asselborn kisujja körme alatti piszok is!!!
Bringás
Na tessék, az antimagyar is felcincogott!
eszegfu
@bencemacska: Azt hiszem neki nem szóltak a "nagymagyarnemzetiatyafiak", hogy most a "hazaárulást" már lecserélték a "nihilista" jelzőre.
bencemacska
@eszegfu: De ki nyilváníthatja, és milyen alapon egy másik ország megbecsült állampolgárát (sok évig miniszterét!) hazaárulónak?
Ha ügyvéd lennék, de sokat kereshetnék az ilyen hazaffyakon!!!
bencemacska
@Szókrakész: Attól függ mit értünk az "egész" alatt!? Nálam az egész test az Európai Unió, a beteg, vagy egészséges szervek az egyes tagállamok.
Így értettem a sebészi hasonlatot is. Sokszor kevés a daganatot eltávolítani, ki kell venni az egész vesét/májat/ tüdőt, stb.
De szerintem egyszerűbb megoldás: OV-t Juncker helyére. Mindjárt fejbe lesznek csapva a nemzetállamok kiváltságait követelők!!!-:))))
Szókrakész
@bencemacska: Orbán csak annyiban különbözik Junkertől, hogy nem vedel úgy!!!
De mindkettő tébolyda pozitív.
bencemacska
@Szókrakész: Vagy jobban bírja, több pálesz kell ahhoz, hogy eldőljön!!! Fiatalabb!!!
sentinel216
@Desischado: 02:35

Elfogadnám az okítást nihilista ügyben, de őszintén bevallom - mint sok tízezren a szocializmus építése közben - magam is kijártam a marxista iskolát. Fejezetek szóltak a nihilistákról. A hasas vezír sem a kisujjából szopta. Most ezt újította, hátha a lebutított tömegek azt hiszik, hogy valami fertőző betegség. Ezért elkerülik az emeszpéseket, dékásokat, meg úgy általában az ellenzéket.
Desischado
@bencemacska: Igazad van, de gondolom, tudod, hogy nem kioktattalak, csak tényleg azt hittem, hogy nem ismered esetleg a szó jelentését, azért írtam.
eszegfu
@bencemacska: 16:57 Hozzáteszem, hogy akkor még fogalmi zavara is lehet... mitől lenne "hazaáruló" egy luxemburgi külügyminiszter, amikor M.o-t kritizálja?!
evacica
Mindig is tudtuk, hogy ennek bájgúnárnak a jó modor és a diplomácia olyan mint lónak a mozijegy! A baj csak az, hogy általa miket minősít a világ! Persze megérdemeljük, mert hagyjuk!
bencemacska
@eszegfu: Ahogy mondod! Én is ezen tudnék keresni, ha ügyvéd lennék!!!
bencemacska
@Desischado: ma, 01:58
Írtál nekem egyáltalán?Nem találom.
bence
Verné már valaki jól pofán ezt a majmot !

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.